Balatonfüredi Modern Műtár
vikluk 2023.06.14.

Vannak projektek, amelyek különös együttállások során formálódnak és kedvező csillagállás alatt születnek. Az új balatonfüredi Modern Műtár is ezek közé tartozik.

Barátaink, Szöllősi András professzor és Nemes Judit képzőművész több évtizedes párizsi szakmai pályafutásuk és műgyűjtő tevékenységük után döntöttek úgy, hogy visszatérnek Magyarországra. Fantasztikus kortárs képzőművészeti gyűjteményüket szerették volna bemutatni a nagyközönségnek, és olyan partnert kerestek, aki megfelelő otthont tud adni annak, és biztosítani tudja a folyamatos működést is. Így jutottak el Balatonfüredre, ahol Bóka István polgármesternél megtalálták a megfelelő fogadókészséget és a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa program részeként megvalósulhatott az álom…

Céljaik megvalósításához a város két, jelentős villaméretű középületet, a Városi Múzeumot és a Borok Házát (Blaha Lujza utca 3. és 5.) ajánlotta fel. Mindkét fél kezdettől fogva támogatta a mi tervezői részvételünket, de Andrisék azt el is várták tőlünk. A két épületből új múzeumot létrehozni Balatonfüred ezen érzékeny pontján egyszerűnek tűnő, mégis kihívást jelentő feladat volt. Több lehetőség áttekintése után alakult ki a végső koncepció, amely a két 19. századi villa maximális megőrzését és felújítását tűzte ki célul, miközben kortárs elemekkel egészítette ki és kötötte össze őket.

Szöllősiék az új intézményt egy vibráló, élettel teli, pezsgő helyként képzelték el, mind a szakmabeliek, mind a nagyközönség számára, ami optimális helyszínt biztosítana oktatás, továbbképzések és nagyszabású, állandóan megújuló kiállítások részére egyaránt. Ehhez a két épület adottságainak felülvizsgálatára és az alaprajzok újrafogalmazására, továbbá egy új belső lépcső kialakítására volt szükség. Az alsó szinten a két épületet egy szabadon formált, üvegfolyosó, közlekedő-kiállítótér köti össze. A nagyméretű hőszigetelő, íves üvegtáblák tartószerkezetként is méretezettek a maximális transzparencia érdekében. Ide belépve hirtelen a napfényes kerten haladunk át, és megtapasztaljuk a kortárs építészet lehetőségei által kínált szabadságot, amely jól reagál a kortárs művészeti alkotások jelenlétére is.

Műszakilag az alsó szinteken a fal és padlószigeteléseket ismételten el kellett készíteni, a nívós faszerkezetű nyílászárók egy részét is újra kellett gyártani, miközben új gépészeti és elektromos rendszereket kellett beépíteni. Ugyanakkor arra törekedtünk, hogy költségkímélően járjunk el, és ahol csak lehetett, megőrizzük a meglévő szerkezeteket és megoldásokat (pl. a meglévő lift beépítése az új működésbe).

Hisszük, hogy a végeredmény minden résztvevő számára sikeres és gyümölcsöző lett, de reményeink szerint a balatonfüredi lakosok és a város vendégei profitálnak majd a legtöbbet az új Modern Művészeti Múzeumból.

A Modern Műtár Facebook-oldala

Stáblista

  • Építész vezető tervezők: Lukács István, Vikár András
  • Építész társtervezők: Gál Árpád, Bencsik Tamás
  • Építész Munkatársak: Szekér Ádám, Fehér Dávid, Dvorzsák Jessica
  •  
  • Megbízó: Bóka István, Balatonfüred Város Önkormányzata
  • Belsőépítészet: Batisz Miklós (Line&More Kft.)
  • Tartószerkezetek: Varvasovszky Péter (CAEC Kft.)
  • Épületgépészet: Gáspár Tibor (Körös-Consult Kft.)
  • Épületvillamosság: Kelemen Ferenc (Kelevill-FZ Kft.)
  • Épületszerkezetek: Reisch Richárd (FRT-Raszter Kft.)
  • Üvegszerkezetek: Stocker György DLA (Stokplan Kft.)
  • Tájépítészet: Szloszjár György (Garten Studio Kft.)
  • Tűzvédelem: Fenyvesi Zsolt (F.S.Z Mérnökiroda Kft.)
  • Akusztika: Józsa Gusztáv (Józsa és Társai 2000 Kft.)
  • Akadálymentesítés: Pandula András
  • Kivitelező: Kis Szabolcs (V-BER Mérnöki és Tender Kft.)
  • Műszaki ellenőr: ORDODY Mérnöki Iroda Kft.
  • Grafikai arculat: Farkas Anna
  • Üzemeltető: Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.
Címkék: Balatonfüred, Galéria, Vikár és Lukács Építész Stúdió