Bécs még mindig hatalmas lendületben
Csépé 2017.09.15.
Talán az volt a legszembetűnőbb a szerdai bécsi tanulmányúton, hogy az egy évvel ezelőtti állapothoz képest alig lehetett a fejlesztési területekre ráismerni. Vadonatúj épületek, fejlesztési példamutatás, no és persze Zaha Hadid és Dominique Perrault örökzöldjei.

Bár a résztvevőknek majdnem pontosan 90 százaléka először vett részt az immár negyedik alkalommal megrendezett – és mindig kissé változó útvonalú-tematikájú – tanulmányutunkon, az ismétlők sem unatkoztak, hiszen például Zaha Hadid hatvan fokban döntött falú hatalmas könyvárépületével, Peter Cook funkció nélküli fa homlokzatdíszeivel nem lehet betelni a WU (WirtschaftsUniversität) kampuszán. Ez az együttes ugyan már négy éves, de a terület déli határán túl tavaly még csak néhány munkagödör tátongott, ma már irodaházak és kollégiumok magasodnak.

Seestadt Aspernben a Hoho, a 24 emeletes fa felhőkarcoló épülete még nem mutat túl sokat, hiszen a vasbeton mag áll 5-6 emelet magasságig, de a látványtervek, az adatok szépen ki vannak plakátolva. És vadonatúj épületek, a kortárs bécsi szociális lakásépítés legfrissebb elemei is rendkívül inspiratívak, bár nem mindig követendőek. Annál inkább a fejlesztési koncepció a vegyes funkcióval, a kiváló közlekedéssel és az intenzív lakossági kapcsolattal.

A DC Tower júliusi tulajdonosváltása nyújtott módot, hogy a 2016 vége óta lezárt kilátó (SkyTerrasse) csak most, csak a tanulmányút résztvevőinek meglátogatható legyen, és nemcsak a kilátás volt lenyűgöző, de a közel 30 km/h-val emelkedő, villámgyors lift, a torony lengését kiegyensúlyozó, megtekinthető 300 tonnás ellensúly, valamint a mérnöki hozzáértés is lenyűgöző volt 220 méter magasan.


Fotók: Franta Andrea / Build Communication

Címkék: