Beindulni látszanak a lakásépítések
EBI Építésaktivitási Jelentés – 2021 Q4 – 2. rész
buildecon 2022.02.18.

Tavaly emelkedés mutatkozott a megkezdett társasházi kivitelezések összegében: valamivel több mint 300 milliárd forint értékben indultak el építkezések a szektorban. Így 40 százalékot meghaladó bővülés volt megfigyelhető az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdésében 2020-hoz képest.

Társasházi Aktivitás-Kezdés 

A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint 2021-ben 40 százalékkal nőtt a megkezdett társasházi projektek összege az előző évhez képest: valamivel több mint 300 milliárd forint értékben indultak el ilyen projektek. A 2019-es értéktől azonban továbbra is elmaradtak a számok, közel 4 százalékkal, 2018 és 2017-hez képest pedig a különbség még szembe ötlőbb, több, mint 30 százalékos volt.

A harmadik és negyedik negyedévben elindult bővülés vélhetően 2022-ben tovább folytatódhat, az idei év elején több nagyobb projekt elindulását jelentették be a fejlesztők, valamint a tavalyi magasabb építési engedély számok is ezt vetítik előre. 

Az év utolsó negyedévének legnagyobb elindult projektjei közé több társasházi beruházás is bekerült, mint a New Palace I. üteme, a Ferdinánd Garden, a Balance Garden, a Metrodom River B épülete, illetve a Westside Garden, melyek mindegyike fővárosi beruházás. 

Társasházi Aktivitás-Befejezés

A 2021-ben befejezett projektek összértéke nem érte el a 2020-as szintet, de így is magasan alakult. Összesen több mint 300 milliárd forint értékben készültek el társasházak 2021-ben, ami a 2020-as után a valaha mért második legnagyobb Aktivitás-Befejezést jelentette az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint. Az előzetes adatok szerint az idei, 2022-es év pedig várhatóan ismét rekordot hozhat a befejezésekben, amennyiben az erre az évre tervezett beruházásokat valóban sikerül befejezni. 

Regionális különbségek

A 2021-es társasházi lakásépítési bővülés nem egyformán érintette az ország különböző részeit. Nagyobb Aktivitás-Kezdés jellemezte a 2020-ban is a legkevésbé visszaeső Budapestet, valamint az alacsony bázisról induló Pest megyét, és Dél-Alföldi régiót.

Összességében a 2021-es megindult társasházi építkezések értékéből Közép-Magyarország a 2014-2020-as időszakinál jelentősen nagyobb, 70 százalékot meghaladó arányban részesült, a korábbi éveket jellemző átlagos 60 százalékhoz képest, míg Kelet- és Nyugat-Magyarország aránya elmaradt a 2014-2020-as időszakot jellemzőtől.  

A cikket írta: Tancsics Tünde, Eltinga
 

Címkék: EBI Építésaktivitási Jelentés