Beszámoló a 8. Építész Regattáról
*_deleted_*_MCXVI 2015.09.21.
Ebben az évben immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre az Építész Regatta, a szakma vitorlásversenye. A hagyományteremtő jelleggel létrehozott rendezvénnyel az alapítók egy olyan a múltban gyökerező, de jövőbe mutató eseményt kívántak létrehozni, amely méltó társasági eseménye az építésztársadalomnak.

Tudjuk jól, hogy a vitorlázás nem áll távol az építészettől: a múltban ugyanúgy mint a jelenben, számos építész hódol ennek a gyönyörű technikai sportnak; Alvar Aalto, Norman Foster, Renzo Piano vagy John Pawson hajót is tervezett. (E vonzalom még mélyebb gyökereit igazolja Le Corbusier gőzhajóról szóló kiáltványrészlete, amelyben a modern építészet "lakógép" koncepciójához mintaként hozza; továbbá a CIAM 4. kongresszusán, 1933-ban szignózott Athéni Kartát egy Athénből Marseille-be tartó tengerjárón szövegezték meg - a szerk).

Idén a tavaly ősszel létrehozott Visegrádi 4-ek Alapítvány volt a főszervező, így a 2008-ban megtartott első Regattához hasonlóan a szlovák, a cseh és a lengyel építészszövetségek elnökei és volt elnökei is csatlakoztak hozzánk, hogy jelenlétükkel emeljék a rendezvény rangját, egyúttal elhelyezzék azt a nemzetközi térben.

A szombat reggeli kormányosi értekezletet követően összesen 20 hajó futott ki a BL Yachtclub kikötőjéből, hogy nekivágjon a Keszthelyig tartó túraversenynek. A végig gyönyörű verőfényes időben, de változó erősségű szélben hamar szétzilálódott a mezőny, a versenyhajók messze a többiek elé kerültek. Így kialakult egy masszív középmezőny, amit a lelkes leszakadók követtek. A társaság végül a keszthelyi Phoenix kikötőben találkozott és gyűlt össze ismét, miután minden induló hajó szintidőn belül befutott. Innen a Festetics-kastély (Helikon Kastélymúzeum) barokk báltermébe „vonatozott” át a teljes mezőny, hogy a nap zárásaként egy gálaest keretében fejezze be az építészregatta ez évi programját. Ennek keretében a névadó és főtámogató KÉSZ Csoport támogatásából háromfogásos vacsora és díjátadó gála vette kezdetét, amelynek része volt a külföldi vendégek által elmondott köszöntő, Keszthely város alpolgármesterének ünnepi beszéde, valamint az alapító Kálmán Ernő üdvözlő szavai. Az üdvözlet keretében a résztvevők kivetítőn megtekinthették az aznapi verseny fotóit is.

A remekül sikerült eseményen több ismert kolléga (Noll Tamás, a MÉK korábbi elnöke, Kálmán Ernő, a MÉSZ korábbi elnöke, Göde András a MOME tanára, Kovács Csaba a MOME tanára és Stocker György) mellett idén először vettek részt a BME Hallgatói Önkormányzatának képviselői, akik személyes jelenlétükkel a már következő generációt képviselik.

Köszönet a támogatóknak, hogy segítségükkel lehetővé tették a rendezvény megvalósítását, és köszönet a résztvevők növekvő számának, hogy jelenlétükkel az esemény mellett szavaztak. Találkozunk a kilencedik építészregattán!

Az eredmény:
1. PICABO YS – 1 Dr. Kovács János
2. SOPHEN YS – 2 Stocker György
3. ORPHEUS YS – 1 Herkó Dezső

Címkék: Építész regatta, KÉSZ Csoport, V4, Visegrád 4, vitorlás