Betelt a föld? - víz alatti japán város, ami vízipók kristálypalotájának mintájára épül!
2030-ra már el is készülhetne
donkanyar 2014.12.02.
A japán Shimizu építőipari vállalat egy 25-26 milliárd dollár értékű víz alatti ökováros tervét mutatta be: az Ocean Spiral nemcsak hogy 5000 ember lakhelye lenne, de a tengerfenékről nyerné az energiáját. A víz alatti ökováros egy lehetséges megoldást nyújthat a tengerszint emelkedés következtében veszélybe kerülő szigetek lakói számára.

A tengerfenékhez rögzített önfenntartó víz alatti város megvalósításának technológiai feltételei egyelőre még nem adottak, épp ezért a japán Shimizu Corporation tervező cég folyamatosan kutatásokat végez annak érdekében, hogy 15 éven belül sikerüljön vízre bocsátani az első prototípust. Ha ez sikerül, akkor a „találmányuk” 5000 lakónak biztosítana otthont és munkahelyet. Az elgondolásuk szerint a hatalmas kutató- és lakóállomás mintegy 16 kilométer hosszan a tenger felszínén kezdődne, és az óceán fenekéig érne. Az elgondolásuk szerint a víz alatti város három részből állna:

1. Az első rész a felszínen lebegne, amely egy 500 méter átmérőjű gömb felső része lenne.

2. A terv szerint a központi rész egy 15 kilométer hosszú spirál, mely vállalkozói övezetekből, lakásokból, lakott területekből és szállodai szobákból állna 5000 ember részére.

3. Legalul, körülbelül 3-4 ezer méter mélyen a tenger alatt a spirál hozzá fog kapcsolódni egy energiaforrásokat fejlesztő kutatási központhoz.

Shimizuék ökovárosa nem meglepő módon egy környezetbarát konstrukció lenne, így az semmilyen káros hatást nem okoz a tengeri élővilágra. Az óceán fenekén lévő áramfejlesztő generátorok a vízhőmérséklet különbségből adódóan termelnének áramot az óceáni hőenergia átalakítás technológia alkalmazásával. A város ivóvízellátását pedig a tengervízből állítják elő hidraulikus pumpák segítségével.

A japán Shimizu cég tervezői egyébként általában utópisztikus rendszereket terveznek, s szerintük az az Ocean Spiral egy lehetséges megoldást nyújthat a tengerszint emelkedés következtében veszélybe kerülő szigetek lakói számára.

Forrás és további információk:
ujvilagtudat.blogspot.hu
impressmagazin.hu

Címkék: építészet, Japán, Ocean Spiral, ökováros, Shimizu Corporation, víz alatti város