Beutaló nélkül: Így ér véget a SZOT-saga
sebesp 2020.11.27.

A rózsadombi egykori SZOT-szálló csontváza éveken át vitákat generált: menjen vagy maradjon, legyen kisebb vagy akár meg is nőhet? Mostanra az újjáépítés a végéhez közeledik, és hamarosan Elysium néven nyitja meg kapuit az új luxuslakóház.

Akik az 1971-ben épült egykori szakszervezeti üdülő elbontását szerették volna látni, elégedetten dőlhettek hátra néhány hónappal ezelőtt, hiszen az eredeti épület már nem áll. Azután, ha az utóbbi időben ismét látni vélték, akkor nem a szellemet láttak a Duna fölé magasodni, nagyon is valós dolgot észlelt szemük. Az eredeti erkélymellvédek horizontális vonalait sejtelmesen áttetsző-tükröződő üvegdoboz váltotta fel. Az újonnan felépült, 97 luxuslakást magában foglaló épület valamivel még nagyobb is lett, mint elődje, hiszen az új terv nem az eredeti főtömeget, hanem az annak tetejére ültetett panorámaétterem parapetvonalát követi.

Az épület áttervezésére számtalan terv született az elmúlt két évtizedben, végül a CÉH Zrt. tervei alapján megvalósuló változatban a gazdasádossági szempontok döntöttek, mivel luxusotthonok kialakítása az eredeti, kissé nyomott belmagasság megtartásával nem tűnt reális elképzelésnek.

Az épületben kiemelkedő a közösségi területek és szolgáltatások területaránya: lobby, wellness- és fitneszrészleg, jóga- és masszázsszobák, közösségi és privát szauna, játszótér, futópálya, portaszolgálat is helyet kapott az Elysiumban. A lakásokat egyedi, a vevő által kért alaprajzzal és építőanyagokkal alakították ki. A lakásokban okosotthon rendszer, az épületben központi automatika gondoskodik az ideális energiafelhasználásról, így árnyékolási, világítási, fűtés-hűtési és szellőztetési protokollok működtetik a házat.

Jó hír, hogy a jövőben szakszervezeti beutaló nélkül is látogatható az intézmény – de azért némi mozgósítható tőke, vagy legalább egy elit körökben forgó jóbarát nem árt, ha közelről is látni szeretnénk a rózsadombi luxus új etalonját.

Forrás: Portfolio, Magyar Építők
Képek: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

Címkék: Budapest , luxuslakás, Céh Zrt.