Bioszférára cserélné az Amazon az aranydobozt
sebesp 2013.05.26.
Az online kereskedőcég elvetette korábbi dobozépületre vonatkozó terveit, és futurisztikus üvegkupolákat mutatott be helyettük.

Az Amazon új főhadiszállás építésére készül Seattle-ban, melynek keretében három 37 emeletes toronyházat valósítanának meg középpontjukban egy alacsonyabb épülettel és nyilvános parkkal. Tavaly ősszel megkapták az építési engedélyt, mely központi épületként egy aranyló hasábot tartalmazott. Most a tervező NBBJ iroda közreműködésével újabb tervet mutattak be, melyben növényekkel teli üvegbúrák csoportja váltja fel az eredeti tervekben szereplő dobozépületet. Egy izgalmasabb, parkszerű munkakörnyezet létrehozását nevezték meg a változtatás céljaként, melynek eredményeként a LEED Gold minősítésű bioszféra gömbök körül az eredetinél lényegesen nagyobb park is megvalósulhat. A legnagyobb kupola 40, a legkisebb 24 méter átmérőjű lesz majd, bennük munkahelyekkel, étkező területekkel, tárgyalókkal, közösségi társalgókkal és kereskedelmi zónákkal. A növénnyel telepített területeket a világ különböző tájairól összeválogatott, 20-20 fokos hőmérsékletet kedvelő növények, köztük méretes fák és cserjék borítják majd. A megváltozott tervekkel kapcsolatban már fel is vették a kapcsolatot az építési hatóságga, és a tervek szerint 2016-ra elkészülhet az új Amazon-kampusz.

Forrás: www.building.co.uk
Forrás: inhabitat.com

Címkék: Amazon, bioszféra, Egyesült Államok, LEED, NBBJ, Seattle