Brick Award: ismét lehet pályázni a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti elismerésére
d.adel 2021.01.31.

Január közepén megnyílt a pályázati lehetőség a Brick Award új, 2022-es felhívására. A díjat ma már a világ egyik legnagyobb értékű téglaépítészeti elismeréseként tartják számon. A pályamunkákat április 8-ig lehet benyújtani a szakmai zsűri számára.

A Brick Awardnak kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a kerámia építészet évről-évre készülő remekeire. Ezen túl bemutassa, hogy a tégla és a cserép magával ragadóan és innovatívan használható a falak, homlokzatok, tetők és burkolatok építésére. A Wienerberger által 2004-ben életre hívott, ám hangsúlyozottan független zsűri által odaítélt elismerés új, immár tizedik kiírását január közepén nyitották meg, míg a pályamunkákat április 8-ig lehet benyújtani. Ennek pontos feltételei és részletei a Brick Award oldalon érhetőek el.

Pályázni ezen a linken lehet.

Ahogyan azt a zsűri minden évben hangsúlyozza: a pályamunkák leadása ingyenes, semmilyen anyagi kötelezettséget nem ró az alkotókra. A tervek szerint a beérkező munkákból az év második felében választják ki a döntős alkotásokat, majd a jövő év elején Bécsben adják át a győzteseknek az elismerést.

Ahogy legutóbb, úgy ezúttal is öt kategóriában hirdetnek majd győztest – Sharing public spaces (Megosztott terek), Living together (Közösen, együtt élve), Feeling it home (Mintha otthon lennél), Working together (Közös munka) és Building outside of the box (Eredeti ötletek) –, illetve ezek közül választják ki a nagydíjas alkotást is.

A kétévente odaítélt Brick Award magas szakmai presztízsét tükrözi, hogy a legutóbbi pályázatra 55 országból csaknem 650 munkát neveztek az alkotók. Ezek közül a tavaly nyári előválogatáson 50 épület került be a döntőbe. A 2020. évi fődíjat végül a Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieślowskiról elnevezett, Katowicében található rádiós és televíziós karának épülete nyerte el. Az ingatlan három építészeti iroda a spanyol BAAS, és két lengyel, a Grupa 5 és a Małeccy közös munkája.

A Brick Awardon a hazai építészek is komoly eredményeket értek már el. A Cságoly Ferenc és Keller Ferenc által tervezett, a pécsi Barbakán tér 5-6. alatt található lakó- és irodaépület ugyanis 2006-ban a fődíjat, vagyis a zsűri nagydíját nyerte el.

Érdekes videókat, a korábbi évek nyerteseit bemutató összefoglalókat a Brick Award oldalán böngészhetnek az érdeklődők.

Forrás: sajtóközlemény

Címkék: