Budapest szívében az Év Legjobb Tervezett Projektje
Java 2016.02.17.
Az Év Irodája megmérettetésen ringbe szálltak Az Év Tervezett Projektjei is. A kategóriában a Közép-európai Egyetem campusa győzött, amely egyedülálló, többfunkciós városépítészeti szemléletet igényelt a Belváros közepén.

A fő cél a jelenleg szétszórtan elhelyezkedő tudományos és adminisztratív egységek koncentrációja. Ez az egyetem hatékonyabb működtetése mellett igazi pezsgő, korszerű campust eredményezne. A 34 000 m2-es projekt tervezése 2011-ben kezdődött, majd 2014 végén indult meg a kivitelezés, amely jelenleg is tart. A projekt három fázisban, a tervek szerint 2019-re valósul meg. Tervező a dublini székhelyű építésziroda, az O'Donnell & Tuomey magyar partnerével, az M-Teampannon Kft.-vel közösen; az építési munkálatok első és második szakaszát a Market-Stabag konzorcium kivitelezi.

Az átépítési projekt megvalósítása után lehetőség lesz nagyszabású nemzetközi konferenciák megszervezésére is az egyetem falain belül, hiszen a program egyik kulcseleme az előadóterem rekonstrukciója. Mivel a CEU Budapest belvárosában, az UNESCO világörökségi területének határán fekszik, ezért különösen izgalmas eleme ennek a tervnek, hogy az épített örökséget összehangolják az új, 21. századi igényekkel. Az első fázis most nyáron fejeződhet be, amelynek során egy vadonatúj épület készül a Nádor utca 15. szám alatt, miközben a Nádor utca 13. szám alatti épületet felújítják és átalakítják. A merész, mégis nyitottságot sugárzó új campust a tágasság, az egymásba olvadó terek jellemzik majd.

A fenntartható elvei maximálisan érvényesülnek!Ez a már megszerzett „Nagyon jó” BREEAM minősítés is hangsúlyozza. Ennek jelentőségét jól jelzi, hogy ezt az elismerést a CEU a kontinentális Európában a második felsőoktatási intézményként, Kelet-Közép-Európában pedig elsőként kapta meg. Az épületbe a legújabb fejlesztésű környezettudatos elemeket, energiahatékony berendezéseket és épületgépészeti rendszereket építik be. A két épületet lefedő méretes tetőkert, kétezer őshonos növényfajnak ad otthont,de lesz itt biciklitároló, valamint megoldott a természetes fény és az árnyékolás optimalizálása.


Kiértékelés

Az Év Irodája verseny szakmai zsűrijének felelős tagja Borbély Gábor MRICS, a CBRE piackutatási és értékbecslési vezetője így nyilatkozott a győztes projektről:
Szerencsére egyre több fejlesztést van lehetőségünk értékelni, és ahogy azt a pályázatok visszaigazolták, a fejlesztések műszaki és esztétikai színvonala valóban egy új korszakot jeleznek az ingatlanpiaci ciklusban. A sok kiváló fejlesztési projekt közül a CEU Campus Projekt azonban egyértelműen kiemelkedett. A kiemelésnek legalább négy oka van. Egyrészt az építkezés óriási műszaki kihívás, hiszen átépítés, ráépítés, bontás és új építés ötvözete lesz az új épületegyüttes. Másrészt az ingatlannak hihetetlen felelőssége van építészetileg a város ezen a kiemelten érzékeny pontján, mert egyszerre kell szervesen beágyazódnia egy erősen védett városképbe, és megfelelnie a XXI. század legmagasabb szintű szolgáltatási elvárásainak.

Baross Pál, FRICS, a CEU campus újjáépítési projektjének igazgatója pedig így jellemezte a fejlesztési programot:
A Közép-európai Egyetem több szempontból is új kihívásokat jelentett számomra az eddigi ingatlanfejlesztési munkáimhoz képest. Az első, hogy ez egy olyan épület, ahol a 'közösségi funkciók' dominálnak a 'munkahelyi funkciókkal' szemben. Az internet és network alapú tanulás befogadása a 'mindenhol tanulás' lehetőségét követeli meg a hagyományos tantermi előadásokkal szemben – ez pedig alapjában a közösségi tér újragondolását jelentette. (...)

A második újdonság az volt, hogy a homlokzatokat egy 'középület' értékálló méltóságára kellett terveztetni, szemben az eddigi munkáimmal, ahol a homlokzatok megfogalmazásában inkább a kortárs, modern kifejeződése volt a cél. A harmadik – és talán a hagyományos ingatlanfejlesztési tapasztalatokra leginkább alapozott – kihívás az volt, hogy hogyan lehet Budapest történelmi belvárosában egy olyan majdnem 40 000 m2 nagyságrendű rekonstrukciót javasolni, ami öt telket, meglévő épületeket és egy markáns funkcióváltást jelent. Ez másoknak még nem sikerült” – hangsúlyozta Baross Pál a projekt nagyságrendjét és komplexitását.

Forrás: Realista.hu

Címkék: Az év tervezett Projektje, campus, CEU, Közép-európai Egyetem