Aligha elemzte alaposabban a magyar kortárs építészetet az amerikai kritikus, hiszen különben nem mondana ilyet: "Alkotásaik minőségében, kvalitásban, szellemiségében és szépségben messze elmaradnak az elbontott vagy a régebben épült értékektől." Vagy ilyet: "A Müpa épülete olyan modernizmust képvisel, amelyben semmi poétikus sincs. Inkább a gép és a technológia metaforája. Az a behemót, folyamatosan villogó ronda épület nekem hatalmas csalódás volt. A Nemzeti Színház tervezői legalább megpróbálkoztak valamilyen hibridszerűséget összehozni, amely ötvözi a modernizmust és a tradicionális építészetet, de sajnos egyik iránynak sem felel meg a teremtényük."

Valószínűleg a "kritikus" fő célja a provokáció: "Le Corbusier mondta egykor, hogy „a ház egy gép”. Ezért a kijelentése miatt nincsenek ma már a Földön építészmérnökök, csak tervezők. Az ő szellemi követői azok, akik közszemlére kitett és ránk erőltetett „szerkezeteik” működése érdekében feláldozzák embertársaikat. Ezt azért csinálják, mert szellemi kapacitásuk csak a geometria ismeretéig terjed."

Kívánom a hatalmas szellemi kapacitású "úriembernek", hogy egy szűk, sötét és lehetőleg nedves "viktoriánus" épületben tengesse napjait, lehetőleg úgy, hogy ő maga fűt, és a fát is maga vágja hozzá (vagy a szenet lapátolja). Szépen, tradicionálisan. (Alulfizetett alkalmazottak igénybevétele csalás.)

A provokáló cikk itt olvasható. Az interjút lapunk rendszeres szerzője, Jamrik Levente készítette.