Buszmegálló-sokk
sebesp 2014.05.17.
Egy nyugalmas kis osztrák falu dizájn-buszmegállókkal akarja felhívni magára a turisták figyelmét, a cél eléréséhez pedig ismert nemzetközi építészeket fantáziáját hívták segítségül.

A nyugat-ausztriai Krumbach ezer fős kis település, melynek főként mezőgazdaságból, a dombok között elszórtan élő lakói szeretnének részesedni a környék turistaforgalmából. Chilétől Japánig hét építészt kértek fel, abban a reményben, hogy a régió extrém építészeti megoldások iránt érdeklődő látogatói tesznek egy kanyart a falu felé, és ezzel némi idegenforgalmi bevételt is indukálnak a közösségnek.

A falu kulturális szövetsége hét építészt keresett meg a világból, hogy egy helyben eltöltött pihenés fejében fogjanak össze egy helyi építészirodával, cseréljék ki ötleteiket és a helyi mesteremberek közreműködésével hozzanak létre egy-egy buszvárót. A külföldi kreatív elmék és a helyi szakemberek együttműködéséből hét különleges műtárgy jött létre.

A tavalyi Serpentin Pavilion-t tervező Sou Fujimoto ötletében vékony acélrudak testesítik meg az erdőt, a Hongzuból érkezett, Pritzker-díjjal kitüntetett Wang Shu és Lu Wenyu faszerkezete camera obscurát formál. A chilei Smiljan Radic üvegdobozát két székkel és egy madárházzal tette otthonossá. A spanyol Antón García-Abril és Débora Mesa a helyi fűrésztelepek farakásait formázta meg, a belga Architecten de Vylder Vinck Taillieu iroda építészeinek hajtogatott acéllemezét az Alpok csúcsai és Sol LeWitt amerikai művész egyik rajza ihlette. Rintala Eggertsson Architects munkatársai a szomszédos teniszpályára néző páhollyal egészítették ki az általában csak eső ellen védő menedéket. Az orosz Alexander Brodsky által tervezett buszváró pedig egy ódon toronyra hasonlít, három oldalán üvegfallal védve a várakozókat.

A falu idegenforgalmát felrázni hivatott Bus:Stop projektet a bécsi építészeti múzeum (Az W) igazgatója irányította, a költségek javát pedig helyi vállalkozások fedezték.

Forrás: www.dezeen.com

Címkék: Alexander Brodsky, Ausztria, buszváró, Rintala Eggertsson Architects, Smiljan Radic, Sou Fujimoto, Vylder Vinck Taillieu, Wang Shu