Egy túlméretes fogpiszkáló centrális erővonalai
sebesp 2022.04.05.

Elkészült a világ legkarcsúbb felhőkarcolója a manhattani milliárdos soron, mely az egész Central Park-ot uraló látványt ígér lakóinak.

Befejezték annak a SHoP Architects által tervezett New York-i 111 West 57th Street elnevezésű épületnek külső munkáit, mely szupermagas felhőkarcoló egyszerre a világ legvékonyabbja és a a nyugati féltekén épült második legmagasabb toronyépület. A 435 méteres lakóház építése a múlt héten fejeződött be, a fejlesztők bejelentették, hogy készen áll a lakók beköltözésére. 

A Manhattan belvárosában, a Billionaires' Row-nak (Milliárdos sor) is nevezett 57-ik utcában épült, a SHoP Architects által tervezett torony 2018-ban érte el a rendkívüli magasságot, mely 24:1-es magasság-szélesség arányával a világ legvékonyabb felhőkarcolója.

A torony építését 2013-ban jelentették be, és a következő évben el is indították a munkákat, de az építkezés 2017-ben pénzügyi okok miatt leállt. A SHoP szerint a torony a világ legnagyobb szilárdságú betonjából épült.

A toronyban emeletenként legfeljebb egy lakás kapott helyet – de némelyik elgáns otthon két vagy három szintet is elfoglal –, 14 további a szomszédos, Steinway épületben, így összesen 60 szerencsés milliárdos költözhet be az épületbe. Az épületben ezeken kívül található egy 25 méteres medence, valamint egyéb luxusszolgáltatások, köztük egy privát étkező és egy dupla magasságú, teraszos fitneszközpont.

A tervezőcsapat New York-i felhőkarcoló-fejlesztésekkel kapcsolatos minden korábbi elképzelését fel kellett váltaniuk egy olyan lehetőséggel, amilyenre korábban soha nem volt példa.

Az épület tömege csúcsán ékszerűen lapos élre szűkül, mint egy fogpiszkáló. Ez a ferde felület néhány hete gondot okozott, amikor a téli hidegben jég képződött rajta, ami olvadáskor a magasból a mélybe hullva személyi sérülést is okozott.

Keleti és nyugati homlokzatát terrakotta csempék borítják bronz díszítéssel, míg az üveg függönyfalak az északi oldalon a Central Parkra, délen pedig Alsó-Manhattanre néznek. A híres zöldfelület szinte középvonalában elhelyezkedő lakótorony homlokzata egyértelműen a látványra van kihegyezve, nagyvonalú megynyitásaival a park fölé emelkedve annak birtoklását, uralását sugallja a látvány. Hasonlóan, a Central Park felől is átrendezi Manhattan látványát, obeliszkszerű központi elhelyezkedése révén magára vonzza a tekintetet, egy irányba tereli – legalábbis vizuálisan – az erővonalakat.

Az art deco klasszikus vonalait követő, természetes kövek használatában bővelkedő belső terek terveit a Studio Sofield készítette.

Az épület kiemelt új látványelemként különleges felelősséget hordoz magában, hogy tartalmasan és elegánsan járuljon hozzá a városrész látképéhez. Ezt a célt a torony profiljának gondos alakításával és a manhattani felhőkarcoló aranykorából származó autentikus anyag, a terrakotta felhasználásának innovatív megközelítésével érték el a tervezők.

Források: 111w57SHoPDezeen

Képek: Evan Joseph, David Sundberg

Címkék: felhőkarcoló, luxuslakás, Egyesült Államok, Manhattan, New York, toronyház, art deco, shop architects