Connecticut állam legrondább épülete? – Nem is!
Breuer – Az egykori Armstrong Rubber épület
MezősiÁgnes 2022.06.23.

Az egykori Armstrong Rubber épület jelentős nyilvános kritikával szembesült egy 2018. októberi Business Insider cikk szerint, ugyanis az épületet Connecticut lakosai az állam "legrondább" épületének ítélték.

A New York-i Breuer-épületek fotózása kapcsán jutottam el New Havenbe. New Yorkból indulva kb. 2 óra az út vonattal. Ez volt az első utazásom New York városán kívülre, megcsodálva a mocsaras tájat, és a számunkra nem annyira megszokott, fából készült házakkal tűzdelt kisebb városokat. New Haven állomására megérkezve tudtam, hogy az épület nincs messze, csak az első IKEA-t kell megtalálnom, ugyanis a bevásárlóközpont a Breuer épület köré épült. Rettentő furcsa látványt nyújtott a valóságban, úgy tűnt, mintha a Breuer épült volna az IKEA parkolójába.

Maga az épület szemlélteti Breuer stílusának főbb jellemzőjét: a funkcionalitást. 1968-69-ben épült, amikor már előregyárott elemeket használt, az ebben az időszakban épült épületeinek az ablakai igencsak egyformák, a többi ekkoriban tervezett épületeinél is látható lesz ez. Partnere ennél a projektnél is Robert F. Gatje volt. Az épület két részből áll: egy kétszintes kutatási / raktárépület alul (2000-ben jelentősen megváltoztatva) és fent egy irodaház, amelyet oldalt a közműveket és a szolgáltató rendszereket tartó hatalmas végpályák tartanak. Beton és beton mindenhol, Breuer szeretett játszani a zsaluk adta mintázás lehetőségével, legalábbis sok épületénél ezt figyeltem meg, így ez itt is elég látványos, ha az ember elvonatkoztat az épület roppant méreteitől és részleteiben figyeli meg. Az ilyen épületeire használom a brutál-Breuer kifejezést, és ezzel sok mindent elmondok.

Ottjártamkor még használaton kívül volt, így bejutni sem tudtam, de az idén, egy teljes felújítást követően, Hotel Marcel néven nyitotta újra kapuit; környezetbarát, passzívház, leírásuk szerint 0 energiaigényű az épület, annyira szem előtt tartották az átalakítás során a környezetvédelmet.

Címkék: épületfotó, breuer marcell, modern építészet