Csökkenő optimizmus az EECFA kelet-európai régiójában
EECFA Sajtóanyag 2021. Tél
buildecon 2021.12.09.

Az EECFA kelet-európai régiójában a bővülés 2022-ben és 2023-ban is kisebb lesz, mint az előző előrejelzési körben, mivel a török építési piac várakozásait lefelé módosította az EECFA.

Oroszország

Az építőipar viszonylag sikeresen vészeli át a járvány második évét, és a korábban erre az évre várt stagnálás az év végére 3,2%-os növekedésbe fordulhat át. Ez a váratlanul jó eredmény a hagyományosan aktív állami részvétellel működő szegmensek, a lakásépítés és mélyépítések miatt volt: idén hatalmas pénzek landoltak ebben a két szegmensben. A nem-lakáscélú építés idén is hozzájárult az építési piac növekedéséhez, elsősorban a tavalyról elhalasztott projektek tömeges befejezésének köszönhetően. Mivel azonban ezek átmeneti tényezők, az orosz építési piac növekedése 2022-ben és 2023-ban mérséklődik majd, és az EECFA előrejelzése szerint +1,9%, illetve +1,2% növekedést könyvelhet majd el évente (mivel a pozitív dinamika potenciáljának egy része már idén kimerült).

Törökország

A gazdaság 2020. 3. negyedévében kezdett magához térni a járványból, amely 2021. 2. negyedévében magas GDP-növekedéssel folytatódott. Bár Törökország tavaly június 1-jén megszüntette a legtöbb korlátozást a magas átoltottság miatt, most, ahogy egész Európában, elindult a járvány negyedik hulláma (igaz, még viszonylag kevesebb új esetszámmal). A becsült gazdasági növekedés idén év végére körülbelül 10% lesz, de az elmúlt hónapokban a legfőbb aggály a líra leértékelődése miatti magas infláció volt. A megkezdett építkezések nagymértékben bővültek, de a befejezések száma enyhén csökkent 2021 első 9 hónapjában. A kormány előírja, hogy a kamatlábak (a jelzáloghiteleké is) az építési költségek növekedési üteménél alacsonyabbak maradjanak. A reáljövedelmek pozitív szinten tartása a magas infláció idején fontos a lakások és más ingatlanok iránti kereslet szempontjából. Az EECFA előrejelzése szerint a teljes építési teljesítmény pozitív lesz az előrejelzési horizonton, 2,6%-os átlagnövekedéssel 2023-ig.

Ukrajna

Az építőipar számára az idei év az építésügy-szabályozás befejezésének éve (mely még 2019-ben kezdődött). Szeptember közepén az új Építészeti és Városrendezési Állami Főfelügyelőség teljes jogú új testületként kezdett dolgozni saját felépítéssel, hatáskörökkel és új munkaelvekkel. Ukrajna építési piacán 2021. 2. felében fellendülés volt tapasztalható a beruházási aktivitás és az építkezés újraindítása terén. A stabil lakossági kereslet miatt továbbra is a lakásépítési szegmens az építőipar motorja. A megnövekedett építési költségek azonban az építési piac fejlődésének fő korlátai idén a lakásprojektek aktív megvalósítása ellenére (melyeket a jelzáloghitelezés élénkülése, a feldolgozóipar iránti megnövekedett kereslet, valamint a finanszírozás magas volumene támogat). 

____________
Forrás: EECFA Construction Forecast Report, 2021 Winter
Elérhetőség: www.eecfa.com, info@eecfa.com

A 2021 téli EECFA előrejelző tanulmányok december 6.-án kerültek kiadásra. Minta tanulmányt a www.eecfa.com oldalon lehet megnézni. Az EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association) nyolc kelet-európai ország építési piacát kutató nemzetközi szövetség.

Címkék: