Dévényi Sándor vitája Léderer Andrással az építész kiállításán
Timon 2014.12.02.
Menjünk-e a Közel-Keletre bevásárlóközpontot tervezni szakmányban sok pénzért, vagy maradjunk itthon, és várjunk a lehetőségre, hogy templomot építhessük a pártház helyén? Vita egy kiállítás apropóján.

Bevezetőként Léderer András, a SúlyPont Rendezvényterem épületgépész vezetője egy látványos kisfilmet vetített a dubaji Burdzs-al-Kalifa toronyház tövében zenére működő kivilágított szökőkutak ütemes felszökkenéséről és a vízsugaraknak a medencébe történő aláhullásáról. Most érkeztem meg távol- és közel-keleti üzleti utamról: Sanghajt, Taivant, Bakut, Dubait és Szaud Arábiát látogattam meg – hangsúlyozta. Azt látta, hogy mindenütt építkeznek, építészekre tehát nagy szükség van. Arra biztatta a jelenlévő fiatal és nem fiatal magyar építészeket, hogy állítsanak össze egy portfóliót, amit terjeszteni lehetne a Közel-Keleten. Ne arra várjunk, hogy ide jöjjenek és meghívjanak, hanem mi menjünk oda és ajánljuk magunkat! Ehhez az akcióhoz az épületgépészek szívesen csatlakoznának. Egy példát is említett: biztatására egy fiatal magyar építész már a negyedik bevásárlóközpontot tervezi Szaud-Arábiában. 2020-ban Világkiállítást rendeznek az Egyesült Arab Emirátusokban, Dubaiban, október 20-tól 2021. április 10-ig. A nevezést a BIE 2013. november 27-én elfogadta és bejegyezte. Érthetők a nagy előkészületek.

Dévényi Sándor felkérte barátját a kiállítás megnyitására. A kiállítást 2014. november 21-én Szűcs Endre építész nyitotta meg. Négy év korkülönbség van köztem és Sándor között – mondta – de barátságunk már 36 éve tart. Dévényi Sándor stúdiója az organikus építészet egyik fellegvára. Makovecz Imre, Kampis Miklós, Kálmán Ernő után a Kós Károly Egyesülés vezetője lett Dévényi és a Magyar Művészeti Akadémia közelmúltban megválasztott elnökhelyettese. Díjai közül hármat említett: Ybl-díj, Kossuth-díj, Príma Primissima díj. Kedvenc épületei: a Lakodalmas ház, a Bagolyvár és Dévényi saját háza, amelyre egy kis tornyot illesztett, hogy Pécs város német neve: Fünfkirchen (Öttemplom) stimmeljen, mert hiszen a dómnak csak négy tornya van. Dévényi nagy családja: építész felesége, négy gyermeke, öt unokája. Hívő ember, mutatja legutóbbi, kékesdi temploma is. Jó szívvel ajánlom: nézzék meg a kiállítást! – fejezte be Szűcs a megnyitót.

Dévényi Sándor a megnyitó elhangzása után reflektált Léderer András felvetésére. Nem hiszek abban az építészetben, amely az olajra épül – jelentette ki – mert az olaj egyszer csak el fog fogyni. És akkor mi lesz? 1 km-rel odébb ma is sivatag van. Ezek az épületek nem organikusak. Építőik már most készülnek a túlélésre, hogy üzleti központokat alakítsanak ki. Két hete tértem vissza a Perzsa öböl másik partjáról, Iránból – folytatta Dévényi – ahol a 2500 éves perzsa kultúra nyomait tanulmányoztam Perszepoliszban. Az Iszlám Köztársaság nem az üzletre, hanem az egyistenhitre épül, eszmei szellemi úton keresi a kapcsolatot az éggel. Igaz, hogy négy éve nincs jelentős tervezési munkám. A Gellért Szálló teljes rekonstrukcióját kidolgoztuk kiviteli terv szintig. A munka öt éve áll. A Balaton partján a lengyeltóti barokk kastély felújítási folyamata is abbamaradt. Most csak tanítok. De én itthon maradok és itthon akarok olyan épületeket tervezni, amelyeknél az épített örökség megőrzése fontos, a kontinuitás a jellemző, a múltat élővé tenni. Ilyen példa Pécsett a János utca 8., 10. számú eklektikus, régi lakóházak megújítása, ahol a homlokzatok megmaradtak, az épületek alá 7-8 garázst préseltem be, a házakba pedig 7-8 lakást, oly formában, hogy az egyik az íves, lágy, növényi jelleget hangsúlyozza, a másik a szögletes, kristályos karaktert emeli ki. A kékesdi templomról pedig már a villányi vörösbor elfogyasztása mellett mesélt a tervező építész. A falu közepén, egy kis dombon állt a volt pártház, ami később tanácsház lett. Közelében a régi harangtorony megmaradt. Az építész azt ajánlotta, hogy a templomot ezen a kiemelkedő helyen kellene megépíteni, és nem a falu sík részén. Mikor legközelebb megérkezett a községbe, azt látta, hogy a volt pártházat lebontották. Így ott tervezhette meg Kékesd új templomát. A födém fagerendázata organikusan borul a templomhajó fölé. A bejárati részen két harántfal emelkedik, hangsúlyozza a belépést a szent helyre. De harangra nem volt szükség, mert ott a régi harangtorony.

Fotók: Dudás Ágnes

Címkék: