Diplomadíj 2021
A 2021. évi Diplomadíj felhívás
Ulrich Tamás Norbert 2021.06.16.

A Magyar Építész Kamara (MÉK) és Tagozatai valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) közösen "Diplomadíj 2021" címmel ismételten pályázatot hirdetnek.

A Magyar Építész Kamara (MÉK) és Tagozatai valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) közösen "Diplomadíj 2021" címmel ismételten pályázatot hirdetnek az egyetemi 10 féléves osztatlan képzésben (Msc / MA szintű), vagy az osztott, alap- és mesterképzésben (3 + 2 éves azaz Bsc / BA + Msc / MA) szinten végzett építész(mérnök), belsőépítész- környezettervező művész, táj- és kertépítész(mérnök) és településmérnök hallgatók részére.

A pályázaton 2020. év második félévében, vagy 2021. első félévében diplomázott, és sikeresen végzett okleveles építészek, építészmérnökök és építésztervező művészek, belsőépítészek- környezettervezők, az okleveles településmérnök osztatlan képzésben vagy a településmérnöki Msc képzésben, valamint a településtervezési diplomamunkát készítő, építész/építészmérnöki mesterképzésben részt vettek, továbbá a tájépítészmérnök és táj- és kertművész Mesterszakon diplomázó fiatalok pályázhatnak.
Részt vehetnek a pályázaton külhoni egyetemeken végzett, de magyar nyelvet beszélő építészek(mérnökök), belsőépítészek- környezettervezők, táj- és kertépítészek és településmérnökök is, de kizárólag magyar nyelvű pályázati anyaggal.

A Diplomadíj pályázatra csak Msc és MA szintű diplomamunkaként készülő építész tervek, belsőépítész - környezettervezői tervek, műemléki épület rekonstrukciós témájú tervek, terület- és településrendezési tervek, táj- és kertépítészet tárgyú diplomamunkák tervei nyújthatóak be.

A pályázat benyújtása kizárólag elektronikus úton történhet.

A benyújtott belsőépítész-környezettervező, a műemléki épület rekonstrukciós témájú terveket, a táj- és kertépítész, valamint a terület- és településrendezési tervezési diplomamunkákat a kamarai tagozatonként külön tagozati Bizottságok is értékelik és díjazzák.

Pályázni csak a sikeresen megvédett diplomaterv ( Msc / MA szintű ) építészeti, belsőépítész - környezettervezői-, táj- és kertépítészeti, terület és településrendezési, illetve az ide vonatkozó szakági munkarész(ek)et tartalmazó digitálisan A3 lapméretre szerkesztett, portfóliószerűen összefűzött maximum 8 darab A3 (420 x 297 mm) oldalt tartalmazó, digitálisan lapozható diplomamunkát összefoglaló füzettel lehet. Javasolt fájlformátumok: pdf, pdfa, jpg.

A pályázatok feltöltési korlátja maximum 5 darab fájl – egy fájl mérete maximum: 10 Mb.
Digitális mellékletként feltölthetőek további anyagok, amennyiben azok még beleférnek a megadott méretkorlátba:

  •  a diplomamunka eredeti digitális tervlapjai (lehetőleg pdf vagy pdfa, jpg),
  •  egyéb fotómontázsok és / vagy látványtervek, modellfotók, videók,szabad kézi rajzok stb.

A pályázat nyilvános, név aláírásos ezért a tervlapokon a pályázó a nevét, a felsőfokú oktatási intézmény, a kar és a tanszék megnevezését, illetve a konzulens(ek) nevét, a tervezett épület, építmény, alkotás, település, településrész megnevezését és a tervezési helyszín pontoscímét, fontosabb adatait, továbbá egyéb a pályázó által fontosnak információkat, közlendőket fel kell tüntetni.

A pályázat feltöltése a Magyar Építész Kamara oldalán lehetséges.
A pályázat feltöltésének ideje: 2021. szeptember 01. (szerda) 00.00 órától és szeptember 13. (hétfő) 23.59.00 óráig. A feltöltőoldal csak ebben az időszakban érhető el.
A pályázatok csak elektronikus formában nyújthatóak be, és kötelezően feltöltendő a kiíráshoz mellékelt letölthető Adatlap is, pdf formátumban.

A Diplomadíj pályázatra beérkező terveket szakmagyakorló építészekből, belsőépítészekből, kert- és tájépítészekből és településtervezőkből álló Bírálóbizottság, valamint tagozati Bírálóbizottságok külön értékelik. Megfelelő számú és színvonalú pályázat beérkezése esetén a zsűri és a tagozati zsűrik több díjat is odaítélhetnek.

A pályázat ünnepélyes eredményhirdetését az UIA által meghirdetett Építészet Világnapján, előreláthatólag 2021. október 4-én (hétfő) délután rendezzük meg a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében ( 1088 Budapest,Ötpacsirta u. 2.)
A nyerteseket illetve a díjazott terveket a Magyar Építész Kamara honlapján, a MÉSZ honlapján és egyéb szakmai fórumokon is igyekszünk bemutatni (pl. nyomtatott sajtóban: Építész Közlöny és Építész Évkönyv, Magyar Építőművészet (MÉ), és on-line szakmai oldalakon: pl. meonline.hu, epiteszforum.hu, tervlap.hu, stb.).
A Diplomadíj pályázattal kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdéseket kizárólag e-mailen, Ulrich Tamás email címére (ulrich.tamas@mek.hu) kérjük elküldeni.

Budapest, 2021. június 15.

Szalay Tihamér építész  a Diplomadíj bizottság elnöke
dr. Hajnóczi Péter  a MÉK elnöke
Krizsán András a MÉSZ elnöke


Diplomadíj 2021 bizottság tagjai:

  • Építészet elnök: Szalay Tihamér (MÉK)
  • Tagok: Nagy Csaba (MÉSZ), Anthony Gall (MÉSZ), Turi Attila (MÉK), Vadász Bence (MMA)
  • Műemlékvédelmi tagozat: Nagy Gábor
  • Belsőépítészeti tagozat: O. Ecker Judit, Magyari Éva, Csavarga Rózsa, Szekér Ferenc, Szenes István, és Veres Péter
  • Terület- és Településrendezési tagozat: S. Vasi Ildikó, Schwarczuk Ágnes, Gajdos István
  • Táj- és kertépítészeti tagozat: Schuchmann Péter, Bardóczi Sándor, M. Szilágyi Kinga, Sándor Tamás, Szloszjár György
Címkék: pályázat, diplomadíj