Dunakeszi Diáknegyed: a valaha volt legnagyobb
d.adel 2024.08.22.

Nagyjából 6 évvel a hatástanulmány után, 2024. júliusában már a bútorozás zajlik a Dunakeszi Diáknegyed új épületegyüttesében, amelyet ma az egyik legnagyobb magyarországi oktatási beruházásaként tartanak számon, és ami több tekintetben is a legek közé tartozik.

2024 őszén több osztály is birtokába veheti az ország eddigi legnagyobb oktatási beruházásának köszönhetően létrejött Dunakeszi Diáknegyedet, amely néhány éven belül akár 1500 tanuló számára kínál majd korszerű oktatási és sportolási lehetőséget. A város északi határán, 123 000 m2-nyi területen, összesen 13 hektáron megvalósult oktatási- és sportkomplexum ugyanakkor a környékbeliek számára nyújtott szolgáltatásokkal maga is hozzájárul a régió fejlődéshez.

„A beruházás nem csupán oktatási és sportolási lehetőséget kínál a helyi közösségnek ebben a gyorsan fejlődő régióban, de általa hatalmas terület újult meg utakkal, buszmegállóval, parkkal, parkolóval.” – mondta Kiss Szabolcs a terveket jegyző Incorso Design tervezője. Az komplexum magját a 20 tantermes IV. Béla Gimnázium és a 26 tantermes VSZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola adja. Ezek mellett kaptak helyet az épületegyüttes legalább ilyen fontos elemei, a két középiskolához kapcsolódó egy-egy tornacsarnok, összesen  2500 m2-en, két sportpálya, 5000 négyzetméteren és egy 5000 négyzetméter alapterületű uszoda is. Mindezeket nem csupán az ide járó diákok használhatják majd, de a sportolni vágyó városiak számára is nyitva állnak majd ezek a létesítmények. A beruházás alapfunkcióját betöltő épületek mellett az épületegyüttes része egy 1500 fős konyha, a 300 férőhelyes parkoló saját buszmegállóval, és egy 7 000 m2-nyi parkkal, ami a környékbeli erdőhöz csatlakozik.

A valaha volt legnagyobb…

A 30 000 m2 hasznos alapterületű beruházás a tervező iroda, a számos középületet jegyző Incorso Design munkái között is jelentősnek mondható, a fémlemezeket szállító Prefa életben pedig a valaha volt legnagyobb projekt. A látványos, sokfunkciós épületegyüttes esetén a tetőn és a homlokzaton is megjelennek a Prefa alumínium burkolatai, de a vízelvezetéshez szükséges ereszcsatornát is a cég szállította. „Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország egyik kiemelkedő beruházására a Prefa szállíthatta a tetőfedő anyagokat, ereszcsatornát és a homlokzatok egy részére is ez az esztétikus és tartós anyag kerülhetett. Fontos megjegyezni, hogy ez az építkezés a Prefa életében a valahol volt legnagyobb projekt, amelynek során számos különleges műszaki kérdést kellett megoldani. Ezért is volt fontos, hogy egy olyan kivitelező kezébe kerüljön a munka, aki jól ért a homlokzatburkolathoz, és mérnöki szemmel, megfelelően tudja előkészíteni azt, hogy a burkolatok kialakítása az előírásoknak mindenben megfelelő rétegrendekkel készülhessenek el.” – monda Nemere Judit, a Prefa magyarországi ügyvezető igazgatója.

Az építkezésre 17 500 m2 Prefa alumínium lemez, az alszerkezetek megépítéséhez pedig 1000 m3 fa érkezett. A 13 000 m2-nyi kishajlásszögű tetőn állókorcos lemezfedés készült, fokozottan vízzáró rétegrenddel, amelyre a Prefa ereszcsatornája került 1200 méter hosszúságban. A kivitelező 1400 hófogót és a lemezek rögzítésére pedig mintegy 1 200 000 csavart is kivitelezés helyszínére kiszállított.

A dekorációtól a markáns jellegig

A 13 000 m2 tetőfedésen túl a homlokzaton nagyjából 1 500 m2-en jelenik meg a Prefa lemeze, a tervezői elképzelés alapján döntően kisebb felületeken, dekorációs elemként, pl. ablakok körül. Ugyanakkor az alapvetően téglával burkolt épületek homlokzatát néhány helyen, nagyobb felületeken is megszakítja az alumíniumborítás. A tervező iroda portfóliójában számos szerelt burkolattal létrejött középület szerepel, amely burkolatok az épületek koncepcionálisan fontos elemei. „Épületeinkről nem elhagyhatók a burkolatok, gyakran azok adják a megjelenés akár markáns jellegét, esetleg egyetlen díszét, ha lehántanánk, azzal már egy másik épület keletkezik.” – osztja meg elveit a vezető tervező, aki szerint a minőségi megjelenés érdekében ma már egyre több beruházás esetén egyre inkább elfér a budgetben egy minőségi homlokzat. Ez esetünkben a tégla és az alumínium kombinációját jelentette. „Ott tervezünk szerelt szerkezet, vakolt helyett burkolt homlokzatot, ahol ez a funkció, vagy az igénybevétel miatt indokolt. A közintézmények jellegéhez passzol a burkolat, ami egyben tartósságot is sugall.”

A diáknegyed kivitelezését a WHB és a LATEREX közös mérnökirodája irányította, amelynek 25 fős stábja az alvállalkozókkal együtt nem ritkán mintegy ezer főre duzzadt.

Az alvállalkozók között jelentős, és persze látványos feladatot végzett a fémburkolatok beépítéséért felelős Puskás Művek. A Puskás András irányította csapat Magyarországon egy sor emblematikus beruházáson dolgozott, és már a munka elnyerésének pillanatában is tisztában volt azzal, milyen volumenű és minőségű, és milyen kihívásokat jelentő munkára pályázott.

A kivitelező csapat komoly hozzáértésére szükség is volt a különböző részletek, az enyhén emelkedő ereszek, a kis szögeltérések, az érdekes homlokzatok megoldásakor, amiben kiváló együttműködés alakult ki a tervezőkkel. „A vége felé már mindenki jól ismerte és szerette is a projektet. Persze a végső ítéletet a használók, a diákok, tanárok, a sportlétesítmények vagy az alapfokú oktatáson túlmutató szakképzések látogatói mondják majd ki.” – teszi hozzá Kiss Szabolcs, aki szerint a munka volumene, annak összetettsége mellett is kijelenthető, hogy a Dunakeszi Diáknegyed a tervezői elképzelések szerint valósulhatott meg.

Foto: INCORSODESIGN – Bregó Krisztián, Prefa

Projektadatok:

  • MEGBÍZÓ: DUNAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
  • ÉPÍTÉSZET, BELSŐÉPÍTÉSZET: INCORSODESIGN Kft., Jávorka Noémi, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Barna Zsanett, Bregó Krisztián, Fábián Krisztián, Jámbor Gergő, Jankovics Éva, Kovács Petra, Mosonyi Robin, Rada Zoltán, Rajnai Zsuzsanna, Szabó-Pölcz Anna, Vékony Krisztián
  • GÉPÉSZET – KÖZMŰ: MEPQ Kft., Nyári Balázs, Siket Éva
  • GÉPÉSZET – USZODA: DUMOD Kft., Hajdu György
  • USZODATECHNIKA: FÜRDŐTERV, Sáth Beáta
  • TARTÓSZERKEZET: MB3D CON-STRUAL Kft., Szikora Miklós
  • ELEKTROMOS: K1 MÉRNÖKIRODA Kft., Kalmár István
  • TŰZVÉDELEM: FIRETECH HUNGARY Kft., Kulcsár Béla, Földházi István
  • KÖRNYEZETRENDEZÉS: DOS STÚDIÓ Kft., Molnár G. Levente
  • KONYHATECHNOLÓGIA: GÉPHÁZ Bt., Kaszab Piroska
  • KÖZÚT: SKS TERV MÉRNÖKIRODA Kft., Kiss Balázs, Czermann Kristóf
  • LIFT: KONE FELVONÓ Kft., Nagy Tamás
  • KÜLSŐ AKUSZTIKA: ZAJKONTROLL Kft., Szabó Dániel
  • SPORTTECHNOLÓGUS: AUSTRO-SPORT-SZER Kft., Tappler Zita
  • AKADÁLYMENTESÍTÉS: Boldis Betti
  • KÖLTSÉGBECSLÉS: BON CONTROL Kft., Szabó Ágoston
  • GYENGEÁRAM: MÁRLA KFT., Palotai László, Göőz Zoltán, Marczell Gábor
  • BELSŐ TÉRI AKUSZTIKA: ARATÓ AKUSZTIKAI Kft., Borsi Gergely
  • NAPELEM: SOLARMAGIC Kft., Rajháty Gyula
  • AUTOMATIKA: WELLTECH Zrt., Nagy Péter
  • KÖZVILÁGÍTÁS: NÓGRÁDVILL Kft., Szabó Gyula

Olvasson tovább a Prefa műszaki megoldásairól!

Szerző: Rajki Diána

(X)

Címkék: