A kiállítás elkerülte a triviális utat: nem az épületek egyformaságát tárja elénk, hanem a városfejlődés párhuzamait.
Mindkét város virágkorát élte: Bécs egy birodalom, Budapest Nagy-Magyarország központja volt, az első világháború után mindkettő veszített jelentőségéből, és fejlődésének lendületéből - nem véletlenül emlékszik mindkét város nosztalgiával a korszakra. A 19. század második felét mindkét városban a nyüzsgés, embertömeg, elszaporodó gyárak jellemezték. Ekkor jöttek létre a körutak, majd a vasút és körvasút - mindkettő fejlődésének hadászati jelentősége is volt. Létrejöttek, és hatalmas ütemben épültek bérházak, bérpaloták. A városok nőni kezdtek, a peremeken tolva a gyárakat, bányákat, villanegyedeket kifelé. Mindkét városban fellendült a dunai gőzhajózás, bár Budapestnek a folyóval szorosabb kapcsolata volt: Bécs főutcája a Ring, Budapesté a Duna. Ebben a korszakban jöttek létre a városi parkok, amelyek fontos társadalmi színpaddá is váltak. Iparosodott a szórakoztatás is, többek között világkiállítást is rendeztek mindkét városban (Bécs: 1873, Budapest: 1896). A kiállítás külön érdekessége, hogy a városrészek, utcák, terek neveit is lefordítják a képek felirataiban, így hozva még közelebb a két várost.
A kiállítás két kurátora Tamáska Máté és Adolph Stiller, utóbbi bő egy éve már rendezett – akkor Hadik Andrással – magyar vonatkozású építészet kiállítást a Ringturmban, ahogy arról írtunk.
Dr. Szabó Csabától, a Balassi Intézet Collegium Hungaricum igazgatóhelyettesétől – a kiállítás ötletgazdájától – úgy értesültünk, hamarosan a kiállítás Budapesten is látható lesz (talán a Várkert Bazárban), majd Berlinbe is elkerül.
A kiállítás sajtóanyaga:
Aligha találni két másik olyan európai világvárost, melyek annyi ponton hasonlítanának egymásra, mint Bécs és Budapest. Az alapítás korának „ikervárosai”, mindkettőt dunai városként, Duna-parti világvárosként vagy a Duna királynőjeként is emlegetik. Körútjaik és sugárútjaik első ránézésre szinte ugyanolyannak tűnnek. A neobarokk elemekkel bővített várlétesítmények a Ferenc József császár uralkodása alatti Osztrák Magyar Monarchiát idézik. Az operaházak a pompás épületek kialakítása terén fellelhető versengésre utalnak. Mindezek mellett vannak azonban különbségek is. Bécs a Duna mellett fekszik, Budapestet pedig átszeli a folyó. A bécsi Ringstrasse a nagypolgárság és az arisztokrácia örökségének jegyét viseli magán, a budapesti Nagykörutat azonban inkább a feltörekvő középrétegek alakították ki. A magyarok tisztelték királyukat, azonban Erzsébet királyné közelebb állt a szívükhöz.Az „Architektur im Ringturm “ sorozat új kiállítása mind a fent vázolt finom különbségeket, mind pedig a hasonlóságokat megvilágítja. A klasszikus városfényképezés segítségével a Wiener Städtische Versicherungsverein, a Vienna Insurance Group fő részvényese „Architektur im Ringturm“ sorozatának új kiállítása időutazásra hívja a látogatót az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe.
Az alapítók korának emlékhelyei
Nem maga az építészet, inkább a városok sorsa kelti azt a benyomást, mintha Bécs és Budapest a 19. század második felének urbanizációs emlékhelyei lennének. Bécs, a birodalom fővárosa egy fél évszázad leforgása alatt világvárossá vált, Budapest pedig a birodalom második fővárosává. Az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosainak mérete és pompája egy történelmi hagyományokkal rendelkező és – különösen a Balkán irányában – politikai jövő előtt álló birodalom méreteire utal. 1918 után mindkettő a kis nemzeti államok – Ausztria és Magyarország – fővárosainak szerepében köszönt vissza. Ebből táplálkozott az ebben az időben rendkívül nagyfokú nosztalgia az Osztrák-Magyar Monarchia iránt. A két város alapítás korabeli építészete mára már világszerte a boldog békeidők ismert jelképévé, az 1900 körüli Európa jólétének és gazdasági fellendülésének szimbólumává vált.
A Modernek nyomában
A XIX. század második fele a modern európai urbanizáció virágkora volt. Mindaz, ami az embernek a városról eszébe jut - sebesség, nyüzsgés, embertömeg vagy gyárak - ebben az időszakban alakult ki. A modernizálódó városnak azonban megvolt a maga sajátos alaktani és történelmi háttere, amelyet tovább épített és saját identitásába épített. Bécs, a császárváros, Európa egyik legjelentősebb központja volt. A fejlődés motorját maga a császári udvar és a nemesség jelentette. Pest-Budát, amelyet a török háborúk alatt leromboltak, a XVIII. század elején új alapokra kellett építeni. A fellendülés felgyorsulására csak 1800 után került sor, ami elsősorban a Habsburg főherceg, József nádor aktív várospolitikájának, másrészt a város kedvező, számos kereskedőt csábító földrajzi helyzetének volt köszönhető.
A körutak jelentősége
A XIX. század ideális városa sugárutakból és körutakból álló alaprajzzal rendelkezett, egy pókhálóra emlékeztetve, melynek következtében a korábban önálló városrészek egységes formát nyertek. A körök (körutak) kialakításánál a középkori városfalakhoz és a későbbi vámhatárokhoz igazodtak. A körút azonban nem csak a városépítészet eleme. A hadsereg mozgását is szolgálta, általa jobban ellenőrzés alatt lehetett tartani a munkásnegyedeket. Ezen kívül a hatalmat és az uralkodó elit erejét is szimbolizálta. A párizsi mintára „körútnak" (boulevard) elnevezett széles és tágas főutak kezdetben a barokk fasorok reprezentatív megjelenését vették alapul: díszkertekkel, fasorokkal és monumentális épületekkel. Idővel azonban a közlekedésnek egyre nagyobb térre volt szüksége.
A vasút kiépítése
A XIX. századi nagyvárosok megteremtője a vasút volt. A vasút egy helyre gyűjtötte az erőforrásokat, és lerövidítette az utazási időt. A technikai vívmányoknál fontosabb volt az a tény, hogy az élet minden pontját menetrendszerűen osztotta be. Működése átvette a hadsereg szabályait, ezáltal egész embertömegeket lehetett egy központból irányítani. Mivel a város elismerte a vasút hatalmi pozícióját, fokozatosan átvette a magánkézben lévő vasúti társaság kezelését. Az 1860-as évektől a monarchia vasúthálózata már egyetlen központtal rendelkezett csak. Nyugat-Magyarország nagyvárosait először Béccsel, majd Budapesttel kötötte össze. 1910-re Budapest már a magyar királyság vasúti csomópontja volt. A két nagyvárost három párhuzamos vasúti vonal kötötte össze egymással, ebből kettő Pozsonyon, egy pedig Győrön haladt keresztül.
Parasztházak, bérkaszárnyák, paloták – lakások a monarchia idejében
A kor legjövedelmezőbb beruházásainak egyike a lakások építése volt. A helyi lakosság, mint a telkek és házak tulajdonosa, jelentős gazdasági előnnyel bírt a bevándorlókkal szemben. A korai újkor idejéből származó palotákból bérpaloták alakultak, azokat bérházak és bérkaszárnyák követték egyre rosszabb minőségben, miközben az elit idővel a villanegyedekbe húzódott vissza. A bérház a város metaforájává vált. Az udvar a város főtere, a folyosó az utcának felel meg. A társadalmi hierarchiának megfelelően alakították ki a tereket a nagypolgárok, a polgárok és az alkalmazottak illetve a házmester számára; ez utóbbi közösségi feladatokat látott el - kisebb javításokat, a rend fenntartását és esténként portási feladatokat is. A bérház egyben sajátos közösség is volt, a szomszédi viszonyok olyan szövedéke, amely addig csak vidéken létezett.
A város peremén
Ahogy a városfalakat lebontották, úgy tűnt, hogy a város belülről kifelé haladva folyamatosan reprodukálja önmagát, és a növekedés új gyűrűket hoz létre. Ezek a gyűrűk azonban, amelyek egyre nagyobb területet vettek igénybe, lassanként széttöredeztek. A nagypolgárság, új életstílusához igazodva, tágas telkeket keresett magának a város peremén – ezek lettek a villanegyedek. Az építkezésekhez nyersanyagra volt szükség, óriási gyárak és közművek kerestek helyet maguknak. Eközben a bekebelezett mezőgazdasági falvak utcái bekötőutakként maradtak fenn. A lassan a környező tájba olvadó, mozaikszerű városperem idővel elérte a szomszédos városokat, melyek annak köszönhették fellendülésüket, hogy egy világváros határán húzódtak meg.
A dunai városok: Bécs és Budapest
A Duna: egy folyó, és a Habsburg Monarchia beltengere is egyben. A Duna kötötte össze egymással a Német Római Birodalmat, Ausztriát, az örökös tartományt, a Magyar Királyságot, valamint az Oszmán Birodalmat és az abból kialakult balkáni államokat. Bécs, a „Duna-parti világváros” évszázadokon át versenytárs nélkül uralta ezt a közép-európai világot. A gőzhajózás fellendülése Pest-Budán és Budapest ebből következő robbanásszerű fejlődése azonban új helyzetet teremtett a politikai erőtérben. Ezenkívül a „Duna királynője”, Budapest, kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően a városkép tekintetében is jobban alkalmazkodott a folyóhoz.
A park – a város fontos zöldterületei
Minél nagyobb lett a város, annál fontosabbá vált a szabad zöldterületek kérdése. Minél nagyobb presztízse volt egy-egy városrésznek, annál több parkot kapott. A városi parkok két mintára épültek: a főnemesség barokk kertjeire és a környezet kirándulóhelyeire. Az előbbitől a városi park a látnivalókat, a rendet és a társadalmi reprezentálás hagyományait vette át, az utóbbitól pedig a kötöttségektől való mentességet és a szabadság érzését. Városi parkokból, a fenti ellentétes tradíciók eredményeképpen, sok, egymástól nagyon különböző változat létezett. Néhány közülük egy meghatározott építészeti irányzat hatását tükrözte, mások egy-egy bérház értékét emelték, megint mások szórakozóhelyként, a testgyakorlás központjaiként vagy sétálóhelyként működtek. A századfordulós nagyváros egyik legszerethetőbb eleme a park volt. Egyben ez volt az a pont is, amelyen a város túlmutatott saját korán. Később, a XX. század közepétől a klasszikus városi parkokat sok helyen felszámolták vagy elhanyagolták.
A tömegek szórakoztatása
A „világkiállítás” és a „modern világváros” kifejezések szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A világkiállítások esetében a technikai fejlődés és a szórakoztatás iparosodásának kirakatáról volt szó. A város megtervezett, miniatürizált helyei, az egymásután zsúfolt elemek, a számos célzott hangulati elem az élményipar új formáját hozta magával. Az első világkiállításra Londonban került sor 1851-ben, ezt követte New York (1853) és Párizs (1855). A közép-európai régióban csak Bécs kapott lehetőséget arra, hogy 1873-ban szembenézzen ezzel a kihívással. A Bécsi Tőzsde nem sokkal ezután bekövetkező összeomlása azonban már árnyékot vetett a májusi megnyitó sikerére. A tőzsdei krach Budapestet is érintette, és húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyar főváros 1896-ban egy kisebb országos kiállítást rendezhessen.
Út a XX. századba
A XX. század eleje fordulópontot jelentett az építészetben. A művészek új generációja nőtte ki magát, akik részben ugyan még az eklekticizmusban szocializálódtak, azonban már új utakat is kerestek. Franciaországban az új stílusirányzat az Art Nouveau, Németországban a Jugendstil nevet kapta, a Monarchiában pedig a "szecesszió” elnevezés gyökerezett meg a művészettörténetben. Léteztek még további elnevezések és stílusirányzatok is, mint a „korai modernek”, a nemzeti stílus vagy az Arts and Crafts. Az eklekticizmus sem tűnt el teljesen, hanem másodvirágzását élte. Az első világháború kitöréséig hátralévő alig másfél évtized a művészettörténet egyik legsokszínűbb és legérdekesebb korszakát jelentette. Figyelemre méltó, hogy éppen egy olyan korszakban keletkezett az egyes nagy építészeti korszakok egységes ízlését kifejező „korszellem” építészetelméleti kifejezése, amelyet nagyon is különböző művészeti mozgalmak jellemeztek.
Katalógus
Architektur im Ringturm XL, a Duna-parti világvárosok: Bécs és Budapest, Városterek a 19. század második feléből, Kiadó: Adolph Stiller, Tamáska Máté. Tamáska Máté írásaival, kb. 200 oldal, számos ábrával Ár: 28 EUR