Mégpedig William Barak (1824-1903) portréjára, aki képzőművészként, valamint az őslakosok jogainak harcosaként tett szert hírnévre, és a Wurundjeri-willam törzs utolsó vezetője volt.
A toronyház a korábbi Carlton sörgyár helyén, a melbourne-i Swanston Streeten épül fel, a tervek szerint 2014-re. A Peter Schipperheyn szobrász egy műve alapján kialakított portré az épület két oldalának képéből áll össze, megfelelő távolságból és szögből, mégpedig az erkélyek mellvédjének fehér és a mögöttük levő tér fekete színeiből.
William Barak dédunokája, Aunty Doreen Garvey-Wandin „régóta várt eseményként” üdvözölte felmenőjének megörökítését. A Melbourne-ban letelepedett őslakosnak az 1920-as években már állítottak szobrot, de ezt vandalizmus miatt később eltávolították a köztérről.
A homlokzat portréként, illetve képfelületként történő kialakításával az ARM már egy korábbi, 2004-es tervénél is próbálkozott, de ez az épület nem valósult meg. Az ötlet felbukkan a dán BIG építésziroda egy pár évvel ezelőtti, Stockholmba tervezett szállodatömbjén is felbukkan, csak ott őslakosok helyett a svéd királyi család tagjai jelentek volna meg.
Forrás:.