Kelet-Magyarországon indult a legtöbb építkezés
EBI Építésaktivitási Jelentés 2023 Q3
buildecon 2023.11.24.

Enyhén csökkent a harmadik negyedévben az első és második negyedévhez képest a hazai megkezdett építőipari kivitelezési munkák értéke: összesen valamivel kevesebb mint 600 milliárd forint volt az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés mutatója. Továbbra is Kelet-Magyarországhoz kötődött az országos Aktivitás-Kezdés legnagyobb része (45%).

2023 első 9 hónapjában az az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdése nem érte el a 2000 milliárd forintot. Ez 2021-hez képest 11, míg 2022-vel összehasonlítva 35 százalékos visszaesés. A változatlan áras csökkenés ennél is jelentősebb volt: 2021 első 9 hónapját nézve közel 40, míg 2022 első 9 hónapjához képest közel 46%-kal kisebb összegben indultak el kivitelezések január és szeptember között.

Magasépítések

A harmadik negyedévben egy hajszálnyival több kivitelezés indult el a magasépítési szektorban, mint a második negyedévben, de összességében mind a három negyedév nagyon hasonló Aktivitás-Kezdést hozott. Az év első 9 hónapjában összesen 1400 milliárd forintot tett ki a megkezdett magasépítési munkák értéke, ami kevesebb volt, mint a 2021-es és 2022-es azonos időszaki, előbbihez képest a visszaesés 11, míg utóbbihoz képest közel 18 százalékos volt.

Változatlan árakon nézve a csökkenés még jelentősebbnek bizonyult, 40, illetve 31 százalékkal volt alacsonyabb az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdése 2023 januárja és szeptembere között mint 2021 és 2022 azonos időszakában, az elindított magasépítési kivitelezési munkák értéke utoljára 2015-ban volt ennél kisebb összegű. 

A társasházi lakásépítések esetében nagyjából a második negyedévre jellemző szinten alakult az elindult építkezések értéke július és szeptember között, de ez továbbra is szerényebb Aktivitás-Kezdést jelentett az előző évekhez képest.

A nem lakáscélú magasépítéseknél minimális növekedés következett be a második negyedévhez képest, de az első 9 hónapot összességében így is alacsonyabb Aktivitás-Kezdés jellemezte, mint 2022-ben és 2021-ben. A csökkenés folyóáron a két évvel korábbihoz képest 8, míg a tavalyi év azonos időszakához képest 15,6 százalékos volt. Változatlan árakon nézve azonban a visszaesés az előbbinél jóval jelentősebbnek mutatkozott, (37, illetve 29 százalék); az árak változását kiszűrve utoljára 2016-ban produkált a 2023-asnál kisebb számokat a szektor. 

Az idei év harmadik negyedévében elindult legnagyobb magasépítési projektek közé több irodaberuházás tartozott, mint a BudaPart Corso, Central és Harbor irodaházak, illetve a Zugló-Városközpont Offices 5 és 6 építése, az Agrárminisztérium és az Igazságügyi Palota rekonstrukciója, de szintén elindult a Debreceni Egyetem Műszaki karának A és B épületéhez kapcsolódó projekt I-IV. üteme, illetve az MTA Székház és Könyvtár felújításának I. üteme. Ipari és raktár beruházásból is több lépett kivitelezési szakaszba, így megindult a HelloParks Alsónémedi AN1 logisztikai csarnokának, és a Leier gyártó- és raktárcsarnokának építése, a GKN Automotive féltengelyt és kardántengelyt gyártó üzemének II. üteme, a Horváth Rudolf Intertransport Logisztikai Központ I. üteme, valamint elkezdődtek a Velux GP4 ipari csarnokának munkálatai is.  

Mélyépítések

A 2023-as harmadik negyedév az elmúlt évek egyik legalacsonyabb Aktivitás-Kezdését hozta a mélyépítéseknél, az első kettő jobban sikerült után. Összességében az idei első 9 hónapban megkezdett kivitelezések értéke, a 2017-2022 közötti időszakot nézve, 2020-at kivéve, minden év első 9 hónapjának folyóáron mért Aktivitás-Kezdésétől elmaradt. Változatlan árakon nézve pedig nem sokkal múlta felül a 2015-ös évben január és szeptember között elindított kivitelezések értékét, míg az ezt követő időszakban kiugróan alacsonynak számított. 

A mélyépítéseken belül a gyenge harmadik negyedév elsősorban az útépítések visszaesésére volt visszavezethető, míg a nem út- és vasútépítési mélyépítéseknél némi növekedés is megfigyelhető volt. A 2023 első 9 hónapjában elindult út- és vasútépítések összege a 2022-es rekordnál jelentősen alacsonyabb volt, de a 2020-as és 2021-es időarányos Aktivitás-Kezdést meghaladta, ugyanakkor szintén nem érte el a 2017-2019 évek januárja és szeptembere között elkezdett kivitelezések értékét. Változatlan árakon 2015 után minden évben meghaladta az Aktivitás-Kezdés az év első 9 hónapjában a 2023-ast. 

A legnagyobb építőipari projektek közé csak pár mélyépítési beruházás tartozott, melyeken belül a legmagasabb összegű a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal rekonstrukciója volt. Ezen kívül még a legnagyobb projektek közé több víz- és szennyvíz-rendszerhez kapcsolódó beruházás került be.  

Régiók

A régiók közül az elmúlt 4 negyedévet nézve most is a legtöbb beruházás az Észak-Alföld régióhoz kapcsolódott, amelynek részesedése az országos Aktivitás-Kezdésből némi csökkenés után 30 százalékos volt. A második helyen ezúttal is Budapest állt, ahol a kivitelezések 26 százaléka indult el, így növekedett a részesedése. A harmadik Pest megye lett 12 százalékos arányával. A megkezdett kivitelezésekből a legkisebb részesedéssel a Dél-Dunántúl rendelkezett, mindössze 4 százalékot tett ki az ott elindult beruházások értéke az országosból az elmúlt 4 negyedévben.

Összességében továbbra is Kelet-Magyarországhoz kötődött az országos Aktivitás-Kezdés legnagyobb része (45%), Közép-Magyarországhoz kevesebb, mint 38 százaléka, míg Nyugat-Magyarország részesedése nem érte el a 17,5 százalékot. 

Pest megye

Az építőipari kivitelezés-indításokból Pest megye részesedése volt a harmadik legmagasabb az elmúlt 4 negyedév vizsgálata alapján, annak ellenére, hogy 2023 első 9 hónapjában visszaesés volt tapasztalható az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdésében: az utóbbi évek alapján a legalacsonyabb összegben indultak el építkezések a megyében.

Az idei év első 9 hónapjában a legnagyobb nem lakáscélú-magasépítések közé tartozott a CECZ E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park kivitelezése, valamint a HelloParks Páty PT2 és Alsónémedi AN1 logisztikai csarnokának építése. 

A visszaesés a magasépítésekben tapasztalható csökkenésre volt visszavezethető, 2023 első 9 hónapjában Pest megyében közel 40 százalékkal volt alacsonyabb a megindult kivitelezések értéke az előző év azonos időszakinál és 17,5 százalékkal a 2021 első 9 hónapjában mértnél. 

A mélyépítések továbbra is nagyon alacsony szinten mozogtak a megyében. 2023 első 9 hónapjának a legnagyobb mélyépítési projektjei közé a már említett Biatorbágy - Szárliget vasútvonal felújítása tartozott, mely mellett több víz- és szennyvízrendszert érintő beruházás kezdődött még el. 

Cikk: Tancsics Tünde, Eltinga. Ábrák: Buildecon
 

Címkék: buildecon, EBI Építésaktivitási Jelentés, ELTINGA, ibuild