Egy korabeli villa megújulása
A tervező és a tetőfedő szemével
Rajki Diána 2014.09.18.
„Az a szép ebben a munkában, amikor egy nagy kupac fából az ember felállítja a szerkezetet, amely oltalmat adó fedélként szolgálhat azután évtizedeken keresztül”

– meséli Nesó László ács és tetőfedő mester, aki az épület felújítása során kiemelt fontosságot tulajdonított a műemléki felújításhoz elengedhetetlen szakértelemmel rendelkező építésszel való együttműködésnek.

A tetőszerkezet, amely a Creaton 2013. évi Tetőszépségversenye zsűrijét is meggyőzte egy 120 éves balatonalmádi lakóház felújítási munkálatainak részeként készült el. A ház jelenlegi tulajdonosa és a felkért építésztervező írásos dokumentumok hiányában korabeli képeslapok, fotográfiák és az épület stílusjegyei alapján alkották meg a rekonstrukciós terveket, amelynek szerves részét képezte a tetőszerkezet korhű és szakszerű megépítése. A tradicionális formavilágot képviselő Creaton kerámiacserepek közkedveltek műemlék és történelmi épületek felújítása esetén, hiszen a legváltozatosabb árnyalatokban képesek az eredeti állapot helyreállítását szolgálni. A korabeli villa korhű megjelenésről, a múlt és a jelen modern minőségben történő összekapcsolásáról, a Creaton különleges, földszínű engóbozott Profil bordázott hódfarkú tetőcserepe gondoskodik.
A minőségi munkához azonban nem csupán minőségi építőanyagra, hanem hozzáértő szakemberekre és az ő rugalmas együttműködésükre is éppen úgy nagy szükség volt, mint a tetőfedőre és a műemlékfelújításhoz értő tervezőre.

Maga a nyertes épület a 19. század fordulójára jellemző svájci ház építészet jegyeit viseli magán, amely Európában főként kertvárosi és városkörnyéki villák, fürdőpavilonok, vendéglátó létesítmények, nyaralók formáját határozta meg. E fogalom – főleg Közép-Európában – nem pusztán anyagot és konstrukciót jelentett, hanem sziporkázó lombfűrészes díszt is, amely a verandát vagy a tetőoromzatot ékesítette. Építésének időpontjáról, körülményeiről, semmilyen dokumentumot nem őriznek az archívumok, így sorsa csupán 1910-től követhető, amikor Jákóy Géza jószágigazgató megvásárolta a villát, amit az első világháború utáni években, a birtokszerző leszármazottai panzióvá alakítottak át. A funkcióváltáshoz szükséges beavatkozások az épület alaprajzi elrendezését, tömegképzését és homlokzati megjelenését is megváltoztatták. A második világháború sem kímélte a házat, amely lassú leépülésnek indult az 50-es évek gazdasági és politikai zűrzavarában - tudhattuk meg a balatonalmádi lakóház rekonstrukciójának építész tervezőjétől, Zelenákné Keresztes Brigitta építészmérnök, műemléki szakmérnöktől.

Nesó László, tetőfedőmester az első díjat elnyert tetőszerkezetről ugyanolyan alázattal mesélt, mint általában munkájáról. A fa megmunkálása iránt érzett gyermekkori szeretete a tetőszerkezetek megépítésében is tükröződik, melynek 30 éve mestere. „A fa megmunkálása már gyermekkoromban is vonzott, még a családom is úgy gondolta, hogy karácsonyi ajándékként egy marék szeg és deszka okoz igazán örömöt számomra.” – emlékezett vissza a tetőfedő mester, aki szaktudását és tapasztalatait ma már szívesen osztja meg a jövő generációjával. Több mint 30 tetőfedő tanonc tanulta ki a mesterséget Nesó László irányításával, akinek munkásságát a Creaton Hungary Kft. IV. Tetőszépségversenyének szakmai zsűrije 2013-ban az ács, tetőfedő munka tökéletes összhangjáért első díjjal ismerte el.

A ma már eredeti szépségét tükröző épület tetőszerkezetét Nesó László tetőfedő mester a Creaton Profil bordázott hódfarkú kerámiacserepével szakszerűen és különös gondossággal készítette el. Az ácsmunkák, a tetőfedő szakember testvére, Nesó Barnabás munkáját dicsérik. A különleges felületi mintázattal és színnel rendelkező tetőcserép - amellyel a tapasztalt tetőfedő mester először dolgozott - gondoskodik a tető korhű megjelenéséről, . „Sok tekintetben nagyon különleges munka volt ez. Maga az épület és a kora is tiszteletet parancsol, de ez a minden szempontból kiváló eredmény nem jöhetett volna létre, ha a tervezővel nem ilyen jó az együttműködés. Sokszor egy építési engedélyes tervet kapunk csak, és az alapján kell a kivitelezést megtervezni és lebonyolítani, ezzel szemben most a nagyon precízen elkészített kiviteli terv alapján dolgozhattunk!” – mesélte a mester. A fedés során nem megszokott eljárás volt, hogy a szarufák külső síkján is szigetelni kellett a szerkezetet. „A terveket nálam senki nem ismeri jobban, és meg kell, hogy mondjam, a tetőfedésnél minden részlet maximális pontossággal követi a tervet, Nesó László tetőfedő szakembert csak ajánlani tudom…” – emelte ki Zelenákné Keresztes Brigitta építészmérnök.

A balatonalmádi lakóház tetőfelújítási munkálatai a tetőfedő szaktudásán kívül a háttérben meghúzódó nem mindennapi csapatmunkáról is árulkodnak. Az egyes szakterületek kiváló szakembereinek magas minőségű munkája, valamint a tervezői és kivitelezői munkák megfelelő koordinálásának gyümölcseként a tulajdonos joggal élvezheti a jövőben a ház korabeli szépségét a ma minőségében. Mindehhez természetesen szükséges volt a megfelelő tulajdonosi szemlélet is. „Örökségvédelem iránt elkötelezett építészként mindig nagyon szerencsésnek érzem magam, amikor a megbízóm is érti és érzi a tulajdonát képező emlék esszenciáját, és egyedi értékeinek megőrzését, azok kibontakoztatását szem előtt tartva fogalmazza meg hasznosítási koncepcióját. Amikor egyetértünk abban, hogy az adottságok nem kínos kötöttségek, hanem kihívások, az általuk behatárolt térben rejlő lehetőségek feltárása pedig a cél.” - mondta Zelenákné Keresztes Brigitta építészmérnök.

Ács és tetőfedő munkák: Nesó László, Nesó BT.
Építésztervező: Zelenákné Keresztes Brigitta építészmérnök, műemléki szakmérnök, Sinus Art Építészstúdió

(x)

Címkék: családi ház, felújítás, kerámia tetőcserép, műemlék