A Templomséták a Dunakanyarban könnyed építészeti útikalauz. Több mint 150 ház szerepel benne, Bődey János közel száz fotójával, zsebbe csúsztatható méretben. A célja ugyanaz, mint az előző, Budapestről szóló köteté volt: felhívni a figyelmet arra, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, vagy akár egy nem hívő számára is csodálatos építészeti, képző- és iparművészeti, kultúrtörténeti emlékeket jelentenek ezek az épületek.

Itt van az ország legnagyobb bazilikája, a régió első gótikus épülete, az Oszmán birodalom legészakabbra felépült dzsámija, hazánk egyetlen „forradalmi stílusban” épült dómja és a magyar reneszánsz építészet legcsodálatosabb, világviszonylatban is jelentős alkotása. A legeket hosszan lehetne sorolni, én most mégis a legkisebbekre koncentrálnék.

A Dunakanyarban ugyanis valami miatt több igen nagy nevű építésznek is van egészen kicsi kápolnája. Olyan alkotóké, akik olykor hatalmas középületeket terveztek, ide azonban csak egy kis „semmiséget”. Mégis ezek az apró kápolnák rengeteget árulnak el alkotóik mesterségbeli tudásáról, művészi alázatáról, a funkció, a forma és a stílus ismeretéről.

Ha csak a csöpp kápolnákat nézzük, akkor is impozáns névsor vonul végig a Duna partján: Feszl Frigyes, a Vigadó, Giergl Kálmán, a Zeneakadémia és Czigler Győző, számos budapesti palota tervezőjének is van egy-egy apró építménye erre. Makovecz Imre egy erdei kunyhót épített át, Turi Attila viszont egy krumplivermet alakított vissza kápolnává. Salamin Ferenc egy átlagos külsejű zebegényi kápolnának adott új, karakteres megjelenést, amivel ráadásul a funkciója is bővült.

Olyan méretű épületek és olyan típusú feladatok ezek, amikkel a fiatal építészek kísérleteznek ma is.

Mérete alapján pedig nyugodtan idesorolhatjuk Alsógöd evangélikus templomát is. Már csak azért is, mert ennek is igen nagynevű építésze van: Sándy Gyula, aki számos gyönyörű evangélikus templom mellett a Széll Kálmán téri Postapalotát is tervezte.

Alsógöd a század első felében népszerű nyaralóhellyé vált, és a kitelepülőknek köszönhetően fejlődésnek indult. Hogy a falu – ma városrész – legöregebb temploma evangélikus lett, abban nagy szerepe van annak, hogy Scholtz Gusztáv püspöknek pont itt volt nyaralója. Kezdetben nála tartották az istentiszteleteket, majd 1929-re felépült a kis templom.

A csöpp épület olyan, mint egy kedves makett. Arányaival, téglafalaival szinte az Árpád-kori falusi templomokra emékeztet, de a bejárat mellé komponált torony a huszadik század építészetét idézi. A középkori hangulat a belső térben is folytatódik, pedig sem a két irányból érkező fény, sem a szokatlan elrendezés nem indokolná. Ugyanakkor az oldalt, szinte apszisszerűen kitüremkedő fal, ahol a harmónium kapott helyet, és a kissé szabálytalansággal tapasztott ívek, mind azt a természetességet sugározzák, ami csak a régi épületek sajátja.

Egy apró mégis nagyon szerethető épület ez. Szép példája annak, hogy kicsiben is lehet nagyot alkotni. Na meg annak is, hogy a Dunakanyar számos olyan szépséget rejt, amire sokan talán nem is gondolnak.

Aki kedvet kapott a könyvhöz, itt talál róla bővebb információt.