Egy negyven éve felbontatlan levél a MTESZ székház kapcsán
callmeyer 2016.06.23.
A mai Metesz székház épületét Csaba László építésszel terveztük, engedélyezési terv után, kiviteli terveink alapján a vasbeton váz is elkészült. Ám valami titokzatos maffia miatt a tervezést elvették tőlünk.(Lásd melléklet!). Most megkeresett Wachsler Tamás miniszteri megbízott és rövidesen találkozni fogunk. Miként ment a tervezés akkor?

A TTI-ben helyezkedtem el, és Csaba Lacival közösen kezdtük tervezni a Kossuth tér sarkára az OMFB székházat. Az engedélyeztetése tekintettel az exponált helyre, nem volt egyszerű. Néhány hónapi huzavona után Heim Ernő szilárd támogatásával engedélyt kaptunk az építésre. Néhány hónapi munkával a kiviteli tervek is elkészültek, megindult az építkezés. Ez sem volt egyszerű, mert a metróállomást is bele kellett tervezni.
A munkát elkezdtük. Egyszer csak értesítést kapunk: ne folytassuk, mert a Közti igazgatója, Mányoki elvtárs lenyúlta.
Tehát a pince, a földszint szerkezetei már állanak, mikor Pintér Bélát Mányoki felkéri az új tervek készítésére.
De a lelkiismerete valószínűleg nem hagyta nyugodni, levelet küldött, benne mintegy 50 oldalnyi irománnyal. Talán karácsonyi ajándéknak szánta, mert egy üdvözlet is volt mellékelve. Én ezt a levelet nem bontottam ki azóta sem. Talán magyarázkodás, talán bocsánatkérés rejlik benne. Ott áll egyéb irataim között, béke M. poraira.

Ezt, most, hogy szóba került lebontása, átalakítása, úgy érzem legalább a szakma számára nyilvánossá kell tennem.

Címkék: Callmeyer Ferenc, Csaba László, Kossuth tér, MTESZ, Pintér Béla