Együttműködési központot épít a győri Széchenyi István Egyetem
droID 2017.04.04.
Megkezdődött Győrben a Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának (FIEK) építése, amelyre a Széchenyi István Egyetem 6,4 milliárd forintot nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól.

Winkler Csaba, az egyetem kommunikációs titkára az MTI-nek elmondta: a munkálatok a Hédervári út melletti területen használaton kívüli épületek bontásával indultak. A központ várhatóan jövő júliusra készül el.

A közlemény szerint a FIEK-ben a hallgatók az egyetemmel együttműködő vállalatokkal közösen a legmodernebb eszközökkel és technológiával valósíthatnak meg fejlesztéseket.

A központ három épületből áll majd, összterületük eléri a 4700 négyzetmétert. Az úgynevezett menedzsmentkampuszban kapnak helyet az előadótermek, az alkotóhelyiségek és a kiszolgálótermek. A csomagvizsgáló laborban és a Fékpad nevű épületben pedig a kutatásokat, a fejlesztéseket és a teszteléseket végzik majd.

Az épületegyüttes kivitelezését a West Hungária Bau Kft. és az Euro Generál Zrt. konzorciuma végzi.

(MTI)

Címkék: bővítés, campus, egyetem, Győr, Ipari Együttműködések Központja, Széchenyi István Egyetem