Elbaltázták az ezeréves mór kastély rekonstrukcióját
sebesp 2016.03.11.
Felújítással tettek tönkre egy IX. századi mór kastélyt a dél-spanyolországi Villamartín városában – közölte a Hispania Nostra műemlékvédő csoport. A munkálatok végeredménye a helyieket is felháborította, de az építész szerint ez volt az egyetlen megoldás.

"Ez vandalizmus" nyilatkozta egy helyi lakos az ügyről hírt adó La Sexta tévécsatornának, egy másik férfi pedig azt mondta: "úgy tűnik, több kőművest alkalmaztak, mint restaurátort". Ezzel lényegében arra utalt, hogy a kastély négyzet alapú tornyának romos falait belülről betonfalakkal erősítették meg, amelyek túl is nyúlnak az épület megmaradt eredeti részein, távolról leginkább egy betonkocka hatását keltve.

A felújítással megbízott építész, Carlos Quevedo Rojas, akit szakértőnek tartanak a restaurálás területén, azzal érvelt, hogy csak így lehetett megmenteni az összeomlástól a még megmaradt épületrészeket, miközben az eredetire leginkább emlékeztető formáját is megmutatják. Ő maga úgy látja, hogy szakszerűen és törvényesen jártak el.

A magántulajdonban lévő több mint ezeréves Matrera kastélyt 1985-ben nyilvánították kulturális értékké, de folyamatosan romló állapotára hiába hívták fel a figyelmet a műemlékvédők és a helyiek is, nem kezdődött meg az állagmegóvás.

2013-ban a rendkívül csapadékos időjárás hatására a kastély alatti földterület megsüllyedt, a torony kupolája, három emelete, boltívei és két oldalfala beomlott. Ezután született döntés arról, hogy a megmaradt részeket meg kell óvni, mielőtt teljesen megsemmisül a épület, amelynek történelmi és építészeti értéke is jelentős.

A mór kastéllyal történteket többen ahhoz a négy évvel ezelőtti esethez hasonlítják, amikor az észak-spanyolországi Borja városában a templomi gyülekezet egyik tagja úgy döntött, hogy maga restaurálja Elias Garcia Martinez Ecce Homo című festményét. A képzetlen és botcsinálta festő kezei alatt az eredeti, Jézus Krisztust ábrázoló kép szinte felismerhetetlenné vált.

Forrás: Realista.hu

Címkék: felújítás, kastély, spanyolország