Elegancia és Ybl-díj botrány
Csépé 2014.04.07.
Az Ybl-bicentenárium alkalmából az Operaház gyönyörű épületében adták át az Ybl-díjakat, és nemcsak a szokott ötöt, hanem kilencet. Míg a külsőségek lenyűgözték a szakma résztvevő tagjait, akadtak, akik kiakadtak - és nem ok nélkül.

Az egészhétvégés monstre Ybl-születésnap rendkívül elegáns és méltó koronázása volt a vasárnapi operaházi gála és díszelőadás. Előtte Dr. Pintér Sándor belügyminiszter domborművet avatott (Pető Hunor munkáját) az Operaház egyik oldalsó előcsarnokában. Itt L. Simon László méltatta a Ybl mestert.

Az ünnepség elején Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke mondott rendkívül elegáns, méltó beszéded, felvillantva Ybl életművét, korát. (Bár az előzetes meghívóban szerepelt, ekkor L. Simon László kormánybiztos nem tartott újabb beszédet.) Valamint sziporkázó, és az előzetesen megírttól(és a felső kivetítőn angolul olvashatótól) eltérő beszédet mondott az Operaház nagyszerűségéről Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Az Ybl-díjak átadása után (azokról ld. lejjebb) a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenyét hallgathatta meg a közönség, Lionel Bringuier vezénylelt, a szünet előtt Perényi Miklós működött közre, szünet után a Magyar Állami Operaház Énekkara.

Ybl-díjat évente 5 darabot adnak (ezt a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet rögzíti), de nemrég ezt a rendeletet megtoldották egy paragrafussal(2/2014. (I. 27.) BM rendelet), hogy (csak) 2014-ben 10 díj is adható legyen, és hogy ne csak március 15-e, hanem akár április 6-a, Ybl születésnapja alkalmából is adhassák.

Nos, ennek ellenére, csak 9 díjat adtak idén. Magát megnevezni nem kívánó több forrásból is úgy értesültünk, Kalo Emese és Pásztor József (Építész Kaláka Kft.) pénteken tudták meg, hogy nincsenek a kitüntetendők listáján. Állítólag valamelyik minisztériumi okostojás pár napja (a minősítés saját, nem a forrásé) végigolvasva a listát úgy találta, 11 név van rajta, ami ugye több mint 10. És mivel látta, az említett alkotópáros okozza a többletet, nosza, kihúzta őket a lista végéről (nem tudva, hogy a fenti rendelet szerint "jellemzően tervezőtárssal közös munkásság esetében közös díjként is" adható az Ybl-díj).
Mit tehetnénk hozzá azon kívül, hogy itt egy újabb adalék arra, hogy Építési Minisztériumra lenne inkább szükség BM-fiók helyett? Hát talán azt, hogy a fennmaradó 9-es listát akár szűkíthette volna tovább is a BM ismeretlen (remélhetőleg már nem sokáig) tisztviselője – de nem lenne ízléses rögtön neveket is említeni. Hűséges Metszet-olvasók úgyis tudják kik a lapból "méltán mellőzöttek", akik azt a mércét sem ütik meg... A díj renoméjának viszont aligha tett jót az idei hígítás...

A hivatalos méltatás:

Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere kimagasló egyéni építészeti alkotó tevékenység elismeréséül Ybl Miklós születésének évfordulója alkalmából Ybl Miklós-díjakat adományoz:

Kiemelkedő és példaértékű építészeti tevékenysége elismeréséül, amelyet nemcsak az épület, a település, a belsőépítészeti tervezés, hanem a főépítészi feladatok ellátása során, illetve az oktatás és a publicisztika területén is gyakorol Jánosi János úrnak, a Kvadrum Építész Kft. építészének.

Középületei elegánsak, kiemelkedő minőségűek, különösen a miskolci Kemény Dénes Uszoda és a Debreceni Kölcsey Központ épületei. A kiváló építész több díjazott országos tervpályázat szerzője és aktívan részt vesz a fiatalok szakmai nevelésében is. Középület-tervezésben kifejtett munkássága, oktatói, vezetői, szakmai közéleti szerepének elismeréséül Kováts András Miklós úrnak, a Keletterv Kelet-magyarországi Tervező Kft. ügyvezető igazgatójának.

Magyarország építészeti értékeinek megőrzéséért, a kultúra, az egyház, a sport és az oktatás területén, valamint egyéb jelentős középületek, mint a Budapest Sportaréna, a Várkert Bazár, a Palazzo Dorottya, a Budapest II., Fillér utca 140. szám alatti óvoda tervezési, felújítási és átalakítási munkáiért Pottyondy Péter úrnak, a Közti Zrt. építész stúdióvezetőjének.

Budapest főváros építészeti értékeinek megőrzéséért, a kulturálisan is jelentős középületek, mint a Zeneakadémia, a Fejér Megyei Levéltár és a Várkert Bazár rekonstrukciós terveiért folytatott áldozatkész munkásságáért, valamint kimagasló építészeti alkotó tevékenységének elismeréséül Potzner Ferenc Péter úrnak a Közti Zrt. vezető tervezőjének.

Munkássága sokoldalú, biztos kézzel alkot a műemlék-felújítások, a követségi épületek, a középületek és a lakóházak tervezésénél is. Tevékenysége széles skálán mozog, munkáit mindig a hely szellemének figyelembevétele, a meglévő értékek megmutatása, s a modern építészet eredményeinek egyedi ízű és változatos alkalmazása jellemzi. Több évtizedes magas színvonalú építészeti munkássága elismeréséül Szalay Tihamér úrnak, az MD Stúdió Kft. ügyvezető igazgatójának.

Sokoldalú munkássága az építész szakma társadalmi elismertetésében rendkívüli és hiánypótló. A Régi-Új Magyar Építőművészet című folyóirat főszerkesztőjeként feladatául tűzte ki a művészet és a tudomány határterületeinek ismeretterjesztői célú küldetését. Alkotó-tervező, építész-belsőépítész teljesítménye, valamint építészetelméleti-publicisztikai tevékenysége elismeréséül Szegő György János úrnak, nyugalmazott építésznek.

Önálló tervei között kimagasló és egyben legnagyobb lélegzetű megépült épülete a makói Gimnázium és Tornacsarnok, amely tehetségét, biztos kezét, határozott formateremtő képességét, finom és elmélyült alkotókészségét mutatja. Az általa tervezett épületekben megmutatkozik bátor, szabad egyénisége és kitűnő tehetsége. Az építész szakma kiválósága. Eddigi életműve, emberi magatartása elismeréséül Szente-Vargáné Gerencsér Judit Anna asszonynak a Makona Kft. építészének, vezető tervezőnek.

Életművének nagy része Szentendréhez kötődik, mely város mai arculatához a kiváló építész nagymértékben hozzájárult. Négy évtizedes töretlen szakmai elhivatottsága és profizmusa, helyhez kötődő elkötelezettsége, épületeinek intuitív gazdagságát tükröző munkássága elismeréséül Szuromi Imre úrnak, a Szuromi Építész Iroda Bt. ügyvezetőjének.

A Balaton-felvidék hagyományos építészetének megújítása, a műemlékvédelem területén elsősorban a népi építészeti értékek dokumentálása és megmentése, valamint a XIX-XX. századi magyar építészet világszínvonalú üveges munkáinak kutatása során végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül Dr. Szűcs Endre úrnak, a Mérmű 87 Kft. ügyvezetőjének.

Miniszteri oklevél

Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere miniszteri elismerő oklevelet adományoz Ybl Miklós emlékének ápolása, az Ybl Egyesület működtetésében végzett fáradhatatlan tevékenysége, az Ybl Emlékév fő előmozdítójaként végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül Szmodits Julia asszonynak, az Ybl Egyesület elnökének.

(A hivatalos szövegben Potzner Ferenc munkahelyét javítottuk Középületépítőről Köztire, Szegő György lapját MÉ-ről Régi-Új MÉ-re.)

Címkék: Ybl-díj