Elhunyt Radványi György építész
színkép 2020.06.29.

Életének 71. évében elhunyt Radványi György DLA (Ózd, 1949. augusztus 4. – Budapest, 2020. június 26.) Ybl Miklós-díjas magyar építőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagja.

Radványi György 1949. augusztus 4-én született Ózdon, 1973-ban szerzett építészmérnöki diplomát, 1986-tól vezető tervező volt, 2011-ben főépítészi vizsgát tett. A Műegyetem címzetes egyetemi tanáraként, illetve Sátoraljaújhely és Füzér főépítészeként is dolgozott. Alkotói életműve Sátoraljaújhely és Széphalom általa tervezett épületeiben teljesedik ki, melyek közül kiemelkedik a Kazinczy-emlékhely kertjében megépült Magyar Nyelv Múzeuma. Radványi Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Radványi György a kultúra egésze és a helyi értékek iránt elkötelezett, széles látókörű tervező építész és tanár volt, az Országos Doktori Tanács regisztrált oktatója. Nyitott, befogadó személyisége szilárd értékrenddel párosult, emberi és alkotói hitelessége megkérdőjelezhetetlen. „Alkotói munkásságánál is meghatározóbb volt személyisége az építészképzésben. Tanárként szakmai tapasztalatait, közösségszervező képességét, kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét önzetlenül mindenkor a fiatal építészek közösségének javára fordította" – méltatta búcsúzójában kollégája, Balázs Mihály építőművész.

Munkásságát elismerésekkel jutalmazták: 1988-ban az Év Lakóháza-díjat kapott, 1998-ban Ybl Miklós-díjjal tüntették ki, 2008-ban Sátoraljaújhely díszpolgára lett, 2010-ben pedig Möller István Jubileumi emlékérmet vehetett át. 2017-ben lett az MMA levelező tagja. 2015-ben a Magyar Művészet Akadémia Építőművészeti-díját vehette át.

Forrás: MMA

Címkék: Magyar Művészeti Akadémia, főépítész, elhunyt, Műegyetem, Radványi György