Elhunyt Szűcs Endre építész
Ware-Nagy Orsolya 2023.06.11.

2023. június 9-én, életének 80. évében elhunyt dr. Szűcs Endre, Pro Architektura és Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja, az Országépítő folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, a Balaton-felvidéki népi építészet ismerője és éltetője.

Szűcs Endre sajátjának érezte a bartóki alapelvet, mely szerint csakis tiszta forrásból szabad meríteni, ami az ő esetében a népművészet volt – olvashatjuk a Magyar Művészeti Akadémia honlapján. Ehhez a Balaton-felvidéktől a Gyimesig gyűjtötte az emlékeket. Tisztában volt vele, hogy akkor lehet csak sikeresen átörökíteni a múlt emlékeit, ha a műemlék használatba kerül, ezért rekonstruálni mindig a modern kor igényeinek megfelelően kell. Ebből fakadt teremtő építészete. 

Egyik legjelentősebb munkája az alsóbogáti Festetics-kastély felújítása volt Tóth Péterrel 2014-ben, amely Europa Nostra díjat nyert az Európai Unió legrangosabb, műemlék renoválásokra kiírt pályázatán, valamint a Pro Architectura, illetve az ICOMOS díjat is kiérdemelte.

Szűcs Endre a Balaton-felvidék hagyományos építészetének megújítása, a műemlékvédelem területén elsősorban a népi építészeti értékek dokumentálása és megmentése, valamint a 19-20. századi magyar építészet világszínvonalú üveges munkáinak kutatása során végzett kiemelkedő tevékenységéért 2014-ben Ybl-díjat kapott, 1990-ben a Magyar Műemlékvédelemért emlékplakettje szakmai elismerésben, két ízben Építészeti Nívódíjban, 2006-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. Több mint egy tucat Év Háza díj nyertese, 2011-ben Pro Architectura díjat, 2013-ban Europa Nostra díjat kapott az alsóbogáti Festetics-kiskastély műemléki felújításáért. A magyar szerves építészetet képviselő Kós Károly Egyesülés tagjaként mesterként közreműködött a Vándoriskolában.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia, Országépítő

Címkék: