Elkészült az atomerőművi beton-, vasbeton és feszített betonszerkezetek készítéséhez alkalmas anyagok sugárállósági vizsgálati programjának tervezete
Zajáros Anett 2017.10.16.
Az ÉMI Nonprofit Kft. ED_15-1-2015-0013 azonosító számmal rendelkező projektjének keretén belül a kutatási munka kiterjed a betontechnológia alapanyagainak sugárállóság szempontjából való megfelelőségére, valamint az összes vizsgált betonkategóriában készítendő receptúrák megfelelőségének vizsgálatára.

A hazai atomerőművi kapacitás fenntartását szolgáló erőmű bővítés építése során szükségszerű a hazai alapanyagok széleskörű felhasználása különös tekintettel azon építési anyagokra, amelyek olyan nagy tömegben kerülnek beépítésre, mint a beton.

Az épületszerkezetek megvalósulásának minden tekintetben el kell érnie az nukleáris ipar nemzetközileg megkövetelt minőségi normáit, biztosítani kell bizonyos területeken a csereszabatosságot is, hiszen függetlenül attól, hogy ki a fővállalkozó, egyes részegységek nemzetközi kooperációban valósulnak meg.

Az atomerőművi építkezésnél korábban alkalmazott építési anyagok már részben nem állnak rendelkezésünkre, részben pedig a modernizálódott technológiák miatt eredeti állapotukban alkalmatlanok a szerkezetek megvalósításához. A megemelt minőségi követelmények és azok nemzetközi, nukleáris ipari elfogadásához szükséges az ellenőrzési módszerek kiterjesztése is, ennek során figyelembe kell venni a vonatkozó nemzetközi szabályozásokat.

Projektünk fő célja olyan új vizsgálati módszerek kifejlesztése, amelyek alkalmasak a nukleáris iparban felhasznált betonok minősítésére. Két fontos tulajdonságot vizsgálunk a projekt keretein belül, amelyek az általános betonminősítésben nem szerepelnek. Ezen vizsgálatok a felaktiválódás és sugárállóság, valamint a hosszú idejű magas hőmérséklet hatása.
A felaktiválódás vizsgálata során elemezzük a betonalkotókat, ezen elemzés eredményei alapján lehet következtetni az élettartam végén a beépített szerkezet aktivitására. Ezáltal optimalizálható már az építkezés megkezdése előtt a leszerelés költsége. A sugárállósági vizsgálat során az alapanyagok illetve a habarcs- és betonpróbatestek sugárzás által okozott változását vizsgáljuk, mely befolyásolja azok minőségét.

Az atomerőművi környezetben a reaktor közelében elhelyezkedő betonszerkezeteket magasabb hőmérsékleti hatás éri, ezért a magas hőmérsékleti körülmények modellezésével szükséges vizsgálni a beépítésre szánt betonok tulajdonságainak változását. A vizsgálatok alapján ki lehet választani az atomerőművi környezetben alkalmazható betonkeverékeket.

Kutatásunk során több modellkeverékeket készítettünk, amelyek előfordulhatnak az erőmű építése során. Ezen keverékekből készített próbatestek vizsgálatával fejlesztettük a vizsgálati módszereinket. A vizsgálataink során hasznos információkat kaptunk a felhasznált betonalkotókkal és az elkészített keverékekkel kapcsolatban. Az információk hasznosak lehetnek az építkezés során készítendő betonkeverékek tervezésénél is.

A megfelelőség megállapítását nem egyszerűsíti az a körülmény, hogy a majdan kivitelezendő betonozási technológiák pontos megoldásai még nem kidolgozottak, ezért a megfelelőség elbírálása a jelenleg rendelkezésre álló ismeretek és a betontechnológia általános szempontrendszereire alapulhat. A későbbi tervezések előrehaladtával kell az újabb kritériumok szerint a jelenlegi kutatásunk eredményeit felülvizsgálni vagy kiterjeszteni és esetlegesen újabb anyagokat a vizsgálatokba bevonni, vagy az alkalmasak köréből kirekeszteni. A minősítési szempontrendszer változásával szükségessé válhat további vizsgálati módszer kifejlesztése is.

A betonkeveréket alkotó komponensek kiválasztásához igen sok tényezőt kell figyelembe venni, és mivel a nukleáris iparban a kipróbált – igazolt – műszaki gyakorlatot biztonsági alapelvként kell elfogadni, a kísérleti kémia, fizika és technológia alaplépésein végig kell haladni.

Ennek megvalósulásához a rendelkezésre álló idő rövid, tehát intenzív fejlesztőmunkára van szükség. Jelen kutatási munka csak a legszükségesebb alapanyagok megfelelőségének megállapítását szolgálja sugárállóság szempontjából, amit alvállalkozók közreműködésével végzünk (MTA Energiakutató Intézet, Szikkti). A szakirodalmi adatok és a kísérleti munka eredményeinek alapján (vizsgálati program), a készítendő receptúrák megfelelősége értékelhető lesz az összes vizsgált betonkategóriában.

Összeállították:
Dr. Kovács Károly, anyagtudományi szakértő, ÉMI Nonprofit Kft.
Kornéli Ferenc, szakértő mérnök, ÉMI Nonprofit Kft.
Murányi Roland, szakértő mérnök, ÉMI Nonprofit Kft.
Tóth Péter, főmérnök, ÉMI Nonprofit Kft.
Séra István, anyagtudományi szakértő, ÉMI Nonprofit Kft.

Elérhetőség:
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
Székhely: H-2000 Szentendre, Dózsa György út 26.
Postacím: H-2001 Szentendre, Pf. 180.
e-mail: fkorneli@emi.hu

A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásából valósul meg.

Címkék: atomerőmű, beton, sugárállóság, vizsgálati módszer