Először kapott Építőipari Nívódíjat magyar vállalkozó külföldi létesítménye
droID 2016.01.22.
Építőipari Nívódíjat nyert a romániai Kárásztelken épült szőlőfeldolgozó üzem az Építőipari Mesterdíj Alapítvány által 2015-ben is meghirdetett pályázatán. A díjat többek között olyan létesítmények nyerték el, mint a Groupama Arena, a Kossuth tér rekonstrukciója, vagy a 2014-ben elismerésben részesült Budapest Music Center.

A 2017-től akár már évi 200 ezer palack kapacitású pezsgőpincészet a Tombor András üzletember vezette magyar befektetőcsoport,  valamint a Pannonhalmi Főapátság összefogásával jött létre.

Az 1600 m2 területű pincészet zöldmezős beruházás keretében épült, amelynek megvalósításakor nagy hangsúlyt fektettek a megújuló energiaforrások használatára. Az üzem geotermikus energiával működik, vagyis hűtését és fűtését geotermikus hőszivattyú biztosítja, a villanyáram fogyasztást pedig napelemekkel kompenzálják. „A komplexum nemcsak vizuálisan nyújt meghatározó élményt a környéken, hanem jelentősége abban is mérhető, hogy rajta keresztül a borvidéken újraéled az egykori minőségi pezsgőkészítés” – nyilatkozta Leitersdorfer Edit, a pincészet ügyvezetője.

Az Építőipari Nívódíjat 2015 decemberében Budapesten adták át, a beérkezett pályázatokból 12 építmény részesült a szakmai elismerésben. Külön megtiszteltetés a pincészet számára a díj, hiszen magyar vállalkozó létesítménye külföldön először kapta meg az építőipar egyik legrangosabb hazai kitüntetését. A pályázóknak több feltételnek is meg kellett felelniük, a bírálóbizottság által vizsgált szempontok voltak: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége, a beruházás gazdaságossága és üzemeltethetősége, valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők – közötti  együttműködés.

A 2012 végén átadott európai színvonalú üzemben elsősorban minőségi pezsgőt, valamint bort készítenek. A beruházás összértéke megközelítőleg 4 millió euró. Ebből 2,7 millió eurót költöttek az üzem megépítésére és a technológiára, amelynek felét a Romániában megvalósult fejlesztésekre is rendelkezésre álló európai uniós forrás biztosította. A 22,4 hektár telepítésére pedig a romániai Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségen keresztül bonyolított szőlőtelepítési támogatást vették igénybe.

A legmodernebb technológiával és felszereléssel rendelkező, 22 erjesztő tartállyal működő komplexum feldolgozó kapacitása 164 000 liter. A bor- és pezsgőkészítés minden lépése – az erjesztéstől a palackozáson át a címkézésig – az üzemben történik.

A pincészet kínálatában jelenleg gyöngyöző bor (Friza), fehér és rozé csendes borok (Vinca), valamint tradicionális hordós érleléssel készült fehér-és vörösborok (Vinca Classic) találhatók. A termékeket kizárólag Romániában forgalmazzák, megtalálhatók az ország több nagyvárosában: borszaküzletekben és vendéglátó egységekben, valamint a pincészet honlapján lévő webshopban is elérhetők. A tradicionális champenoise módszerrel – azaz kizárólag palackban érleléssel – készült pezsgők várhatóan 2016 tavaszán jelennek meg a romániai piacon, majd előreláthatólag ősszel, Magyarországon is kaphatók lesznek. A későbbiek folyamán pedig Közép-Európa más országai felé is szeretne nyitni a pezsgőpincészet.

Az Építőipari Nívódíj elismerésben részesült létesítmények, így a kárásztelki pezsgőpincészet is egy tanúsítványt kapott, valamint az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla kerül majd ki az építményre. A táblák ünnepélyes felavatására várhatóan 2016 tavaszán kerül sor.

Címkék: építőipari nívódíj, pincészet, Románia