Elrontották a díjnyertes Német Iskolát? Bővítési oknyomozás
Csépé 2018.09.20.
2001-ben fővárosi építészeti nívódíj oklevelével tüntették ki azt az épületet, amit most bővítettek. Sajnos nem az eredeti tervezőt bízták meg a bővítéssel, és az akkori falemez burkolat is tönkrement mára, de nem cserélték. Kisülhet ebből valami jó? Nos, igen!

A díjnyertes épület felett a felhők már 2004-2005-ben gyülekeztek: a kétezres évek elején divatos – és tényleg szép – rétegeltlemez burkolat (mely már a Millenárison is tönkrement) megvetemedett, szétmállott, cserélni kellett. Az azóta Magyarországról távozott Finnforest cég (2012-ben Metsä Wood-re változtatták a nevét, jelenleg a Metsä Wood Hungary Kft. végfelszámolás alatt áll) egyeslemezei a jelek szerint a magyar éghajlatot (UV és nedvesség) nem bírták. Akkor az alig hároméves homlokzatot lecserélték, de mára – ahogy a fotókon látható – a cserélt burkolat is cserére szorul. (Akit a részletek érdekelnek: a gyorsan tönkremenő burkolat hámozással készített, sok furnérrétegből állt, a több év után tönkremenő három fűrészelt rétegből.)

Az iskola bővítésére ettől függetlenül volt szükség. Az iskolában eredetileg alsó tagozaton egy-egy, felső tagozaton és gimnáziumi korosztályban 2-2 osztály működött, de időközben igény merült fel, hogy végig két osztály legyen. Az eredeti épület tervezését tervpályázaton elnyerő Scheffler Warschauer + Partner és Bánáti + Hartvig Építész Iroda párost is felkérhették volna a bővítés tervezésére, de végül meghívásos tervpályázatot írtak ki. A hét pályamű közül csak Bánátiék folytatták az eredeti koncepció szerint a művet, az iskola eredeti ívét szinte félkörré bővítve. Talán ezért is esett a szakmai zsűri választása rájuk, és folytathatták a társtervezőként húsz éve megkezdett tervet.

A bővítésről így írnak:

"Az eredeti épülethez logikusan, takarékosan és folyamatosan illeszkedő kialakítást terveztünk. A telek adottságai lehetővé tették az eredeti forma szerves folytatását, továbbépítését.
A terep sajátosságait kihasználva az osztálytermek szintjén fogja össze a gimnázium és az általános iskola tereit az a dinamikus és mégis barátságos folyosó, melyen a diákok a kisiskolás kortól az érettségiig juthatnak el, az időbeli haladást térbeli allegóriával jelezve. (Mint egy napóra: az iskola végén a "kicsik", másik végén a gimnazisták. – a szerk.))
Az új szárny rendeltetése

  • 2 x 4 osztály alsó tagozatos általános iskola (Grundschule)
  • parkolóépítmény egy szinttel való kibővítése

Kihasználjuk a meglévő épületnek azt a kedvező adottságát, hogy eleve bővíthető formában lett megépítve, közlekedési rendszere nehézség nélkül folytatható, miáltal az újonnan épülő épületrészek ráépülhetnek a meglévő épület infrastruktúrájára.

Az új szárny formaképzésében és szerkesztési elveiben követi a már meglévő épület struktúráját, karakteres megoldásait, ugyanakkor anyaghasználatában szándékosan eltér attól. Míg a meglévő homlokzat anyaghasználatában kiemelt jelentőséggel bír a természetes faburkolat, addig az új épületrész – tűzvédelmi és karbantartási szempontoknak is megfelelő – elegáns szálcement burkolatot kapott. A belső anyaghasználatnál a fa mellett nagyobb hangsúlyt kaptak a színes felületek és játékos megoldások.

Általános iskola (alsó tagozat)
Az általános iskola új szárnya a meglévő épület és a Vadászház közé ékelődik be, az emeleten közvetlenül kapcsolódva a gimnáziumhoz, a földszinten és a -1. szinten pedig a Vadászházhoz. A Vadászházzal való kapcsolat nem teljes összenyitást jelent, csak lehetőséget a fedett átközlekedésre, igény szerint a jövőbeni használattól függően a Vadászház teljesen szeparáltan is működhet.

Az általános iskola, és egyben a megújult intézmény új kültéri találkozóhelye és rendezvénytere a leendő tornaterem tetejére kerül. Ezért is a meglévő épület mellett egy átjárót hagyunk, tehát itt csak az emelet épül be. Az általános iskola így egy hangsúlyos főbejáratot kap az átjáró mellett.

Az alsó tagozatos termek a földszinten és az emeleten helyezkednek el. A környezeti adottságok és a Vadászház pozíciója miatt az általános iskola alaprajzi rendszere módosul a gimnázium struktúrájához képest: széles középfolyosóra szerveződik, melynek közepére helyeztük el a liftet és a szociális blokkokat, míg a tantermek, szaktermek a belső és a külső íven sorakoznak. A bejárattal szemben lévő lépcsőház köti össze a két iskolai szintet a -1. szinten található menzával, valamint a 2. ütemben megépülő tornaterem szintjeivel. Ebben az épületszárnyban is létesül akadálymentes felvonó, amely valamennyi szintet összeköti.

A -1. szint az intézmény főbejáratához képest számít -1. szintnek, valójában a lejtő felőli oldala teljes mértékben a terepszinthez csatlakozik. Itt helyeztük el a 400 adagos főzőkonyhát és az étkezőt, ahol egyszerre 130 fő tud kényelmesen ebédelni. A konyha feltöltése az iskolaudvartól elzártan, fedett helyen történik.
Az étkező -1. szinti elhelyezése lehetőséget ad az étkező udvar felé történő megnyitására is.
A Vadászház új külső bejáratot kap, tehát a Cinege út felőli gyalogos megközelítés továbbra is biztosított lesz.

Parkolóépület
A megnövekedő forgalom kezelésére a meglévő, Csipke utca felől megközelíthető parkolót bővítjük: födémráépítéssel növeljük a befogadóképességét. A meglévő be- és kijáratok változatlanul maradnak és az alsó szintet szolgálják ki, az utca szintjével egyező parkolófödém egy be- és egy kijáraton keresztül az utcáról közvetlenül megközelíthető."

A helyszínen is látszik, akár az oszlopok, szarufák vastagodásán (földrengés, eurocode), vagy a tető vastagodásán (hőtechnika szigorodása) hogy a feladat nem volt egyszerű: az előírások változtak, szigorodtak az elmúlt két évtized alatt. Az elkészült bővítést látva mégis szilárd a hitünk: a teljes bővítés, és a homlokzat egységes szálcement (Equitone) kialakítása után az eredeti épülethez méltó, annak karakterét folytató új épület jön létre." (Csak az az utólagos légkondi, csak azt tudnám feledni...)

A Budapesti Német Iskola sajtóközleménye az avatásról:

"Szeptember 19-én az építtető, az Intézményt fenntartó Alapítvány meghívására érkezett főméltóságok és vendégek jelenlétében ünnepélyes keretek között is átadták felhasználóinak a Budapesti Német Iskola új épületszárnyát.

„A Német Iskola nem csupán egy oktatási intézmény, hanem egy jelkép, amely jól szimbolizálja a magyar és német nemzet barátságát, az évezredes kapcsolatok fontosságát. Az iskolát a német és magyar állam, valamint Baden-Württemberg tartomány és fővárosunk közösen hozta létre, és közösen viseli gondját az Alapítványon keresztül a mai napig. Itt a gyerekek tanulmányaik során megismerkednek mindkét nemzet nyelvével, kultúrájával, hagyományaival, tudományos és művészeti eredményeivel. Ennek köszönhetően a diákok megszerzik azt az európai értékeken alapuló, de a mai modern világ igényeihez igazodó tudást, amelynek köszönhetően jó európaiak, hazájuk hasznos állampolgárai lesznek.”– emelte ki beszédében Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

„Önök mindannyian, az iskolavezetés, az iskolai grémiumok, az alapítványi tanács, a tanárok, diákok és minden dolgozó büszke lehet mind arra, amit megvalósítottak. Működő iskola, és oktatás mellett az építkezést levezetni biztosan sok energiába, többlet munkába került, valamint sok türelemre és kitartásra is szükség volt hozzá. És sikerült! Szeretnék a Német Szövetségi Köztársaság, mint alapító, valamint a Német Nagykövetség összes dolgozója nevében az iskola történelmében ehhez az újabb mérföldkőhöz szívből gratulálni!” – emelte ki a Német Szövetségi Köztársaság nevében, Volkmar Wenzel Nagykövet úr.

”Végre megépült ez az új épületszárny! Töltsük meg élettel és munkával a tereit, kívánom, hogy egy értékes közösséget hozzunk létre! Gazdagodjon az iskolai élet! Alkossunk egy példaértékű, élettel teli iskolát, ahol kultúrák találkoznak, nemzetek közötti barátságok szövődnek!”– ezekkel a szavakkal adta át Prof. Robert Somogyi az iskolai közösségnek az új tereket, miután beszédében köszönetét fejezte ki minden, az építkezés sikerességéhez hozzájáruló félnek.

„Egy új épület átadása az új kezdet optimizmusának jele, egyértelművé teszi, hogy hiszünk valamiben, s ezt a hitet egy új épület megépítésével megerősítjük. Mi mindannyian hiszünk a kultúrák találkozásában, ezt a hozzánk beiratkozó tanulók száma is igazolja. Az új épület azt is bizonyítja, hiszünk abban, hogy az első iskolai évek döntően meghatározzák gyermekeink életét: ebben az épületben alapozzuk meg az egész iskolai pályafutásukat, itt kell megismertetnünk őket a tanulás örömével, amit már az első napon meg kell érezniük, amikor átlépik az osztályterem küszöbét.”- mondta Judith Nitsch asszony, a Német Iskola Budapest igazgatónője beszédében.

Az Iskola története

A Budapesti Német Iskola megalapítása a rendszerváltáshoz köthető: a vasfüggöny lehullásának időpontjában a magyar állam felvetésére azonnali belegyezés érkezett az akkori kancellár, Helmuth Kohl részéről egy német-magyar iskola alapításához. Az iskola felfutása a kilencvenes évek német beruházási kedvének köszönhető: míg 1990-ben mindössze 11 kisdiákkal kezdte meg működését, mára 570 tanulója van.

Az Iskola küldetése

A Budapesti Német Iskola kezdetektől fogva úgynevezett Begegnungsschule-ként, azaz a német és magyar diákok, szüleik és tanáraik találkozóhelyeként működik. A Begegnung szóhoz küldetéstudat is társul: tanulóikat a különböző kultúrák elfogadására és megértésére nevelik, egyúttal hangsúlyt fektetnek diákjaik nemzeti és kulturális identitásának, mint személyiségük szerves részének megtapasztalására.

Törekszenek diákjaikat olyan szociális kompetenciákkal és értékrenddel útra bocsátani, hogy azok toleráns, nyílt, a saját és embertársuk érdekeit szem előtt tartó, önálló cselekvésre képes állampolgárokká váljanak. Az Iskola 1997 óta jogosult német bizonyítványok, 2005 óta pedig a német mellett magyar érettségi bizonyítványok kiállítására.

Az Iskola általános képzést nyújt, a matematika és természettudományok, valamint zenei és művészeti tagozat mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a nyelvi oktatásra. A képzés a német és magyar tanterv figyelembevételével elsősorban német nyelven zajlik, a magyar tagozaton azonban mind a német, mind pedig a magyar érettségit megszerezhetik a diákok, ugyanakkor a német anyanyelvűek is tanulhatnak magyarul.

Az Iskola fenntartója

Az Iskola megalapítása után igen hamar, 1992-ben létrehozták a fenntartásért felelős alapítványt is. A Budapesti Német Iskola Alapítvány alapító tagjai a Magyar Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Budapest Főváros és Baden-Württemberg Tartomány voltak. Az Alapítvány legfontosabb grémiuma a kilenctagú Alapítványi Tanács, melyben képviseltetik magukat az alapítók és a szülői munkaközösség tagjai, akik munkájukat önkéntesként végzik. Az alapítvány feladata fenntartóként biztosítani a pedagógiai koncepcióhoz szükséges erőforrásokat, ezen belül az anyagi biztonságot és az infrastruktúrát és annak fejlesztését.

Az elmúlt három évben az Alapítványi Tanács legnagyobb volumenű célkitűzése és munkája az általános iskola új épületszárnyának, az új melegkonyhának (bisztrónak), valamint a felületi parkolás mélygarázzsá alakításának megterveztetése, a kivitelezési munkálatok levezénylése, állandó felügyelete és koordinációja volt. Az Alapítványi Tanács tagjai, a kuratórium elnökével az élen, az elmúlt három évben felvállalták az építkezéssel járó többletmunkát azért, hogy az Iskola kisdiákjai a legmodernebb körülmények között kezdhessék meg a 2018/19-es tanévet. Mindehhez szükség volt az Iskola vezetőségének aktív részvételére, és a teljes iskolaközösség támogató hozzáállására, türelmére, hiszen az építkezés nagy része tanítási idő alatt zajlott.

Az építészeti kihívás

Alapításakor az iskola a svábhegyi Cinege úton található ősfás telken kezdte meg működését, amin akkoriban csak egy a századfordulón, neoklasszicista stílusban épült, műemlékvédelem alatt álló vadászház állt. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban hamarosan bővíteni kellett az épületet és az elkövetkező évek ennek jegyében teltek. 1992-ben a Magyar Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Budapest Főváros és Baden-Württemberg Tartomány létrehozták a Budapesti Német Iskola Alapítványt. Az Alapítvány 1996-ban tervpályázatot hirdetett az épület fejlesztésére, melyet a Scheffler & Warschauer Architekten BDA a Bánáti + Hartvig Építészirodával együtt nyert meg.

A tervezőirodáknak a környezeti adottságok és az Iskola küldetéstudatának figyelembevételével kellett megkezdeni a tervezési munkálatokat. Egy 35 hektáros telken a meglévő vadászház integrálásával kellett kialakítani egy korszerű 4+8 osztályos iskolaépületet.

Transzparens, természetközeli és barátságos – ezekkel a hívószavakkal lehet egyszerűsítve jellemezni a 2001-ben elkészült épületet, melyet az akkori külügyminiszter, Joschka Fischer jelenlétében adtak át.

Új épületszárny a DS Bistro-val

Egyrészt az állandóan növekedő tanulószám miatt, másrészt pedig, hogy a gyerekek az intézmény pedagógia és módszertani filozófiájának értelmében minőségileg kitűnő, a legmodernebb technikával felszerelt, tágas, világos terekben tanulhassanak, a Budapesti Német Iskola Alapítványa 2015-ben meghívásos tervpályázatot hirdetett meg az általános iskolai terek bővítésére. A fejlesztés lehetővé teszi az alsó tagozat tanulószámának növelését is, azaz a korábbi négy 25 fős osztály mellett további négy 25 fős osztály kapott helyet. Emellett a szülői közösség kifejezett kérésére egy saját konyhával rendelkező, friss ételeket a helyszínen előállító menza, az úgynevezett DS Bistro kialakítása is a program szerves részévé vált. A felső tagozat befogadóképességét a fejlesztés 1. üteme nem érinti, marad a korábbi 400 főnél. A második ütemben a gimnázium fejlesztéséről későbbi időpontban születik döntés. A tervpályázatot, melyet a zsűri mellett a szülői közösség is elbírált, a Bánáti + Hartvig Építésziroda nyerte meg.

Az építészeti koncepció

Az iskolai telek rendkívül sűrű faállománnyal rendelkezik és topográfiailag is különleges. A rajta álló, védettséget élvező, az általános iskola négy osztályának eddig helyt adó vadászház mellé 2001-ben megépült új főépület körszelet formában rendeződik a telek meredek széléhez és folyamatosan követi a szintvonalakat.

Az iskola közlekedési csomópontja, mely a bővítés után is megőrizte ezt a funkcióját, a kétszintes bejárati csarnok, amely a Csipke úti főbejárathoz igazodik. A gimnáziumi épület előcsarnoka mellett kapott helyet a könyvtár, a színházterem, az igazgatási szárny, a gondnoki szoba és a büfé. Innen a gimnázium minden része fedetten és akadálymentesen elérhető a tornateremtől a rajzteremig.

A fejlesztés első szakaszában a főbejáratnál lévő nyitott parkolót bővítették ki: egy födém ráépítésével növelték befogadóképességét, mely 81, ezen belül egy akadálymentesített parkolóhelyet biztosít. Az így kialakított mélygarázsnak köszönhetően a diákok biztonságosan közelíthetik meg az iskola gyalogútjait. További két akadálymentesített helyet alakítottak ki az általános iskola, valamint a gimnázium bejáratának közelében. Az utak lejtése miatt fokozott figyelmet kellett fordítani a téli csúszásmentesítésre, a bővítéssel együtt felújították a Csipke úti főbejárattól vezető út alatti rámpafűtést is.

A szabályozás és a telek adottságai lehetővé tették a korábbi épület, a gimnázium szerves folytatását, továbbépítését. Az új szárny a vadászház és a gimnázium közé ékelődve épült meg, külön főbejárattal, ugyanakkor egy közvetlen, első emeleti átkötéssel a gimnáziumi aulából is biztosítva a megközelítést.

Az osztálytermek szintjén fűződnek össze a gimnázium és az általános iskola terei, az időbeli haladás allegóriájaként jelezve, hogy ezen a folyosón a diákok a kisiskolás kortól az érettségiig juthatnak el.

A régi és új szárnyat összekötő híd lehetővé teszi azt is, hogy az udvar Csipke út felőli részéről közvetlenül is elérhető legyen az iskola új, nyílt találkozóhelyként funkcionáló, a bisztróval is közvetlen kapcsolattal rendelkező tere. Ezen a szinten, a főbejárathoz viszonyítva a -1. szinten, helyezték el a 400 adagos főzőkonyhát és az étkezőt (a bisztrót), ahol egyszerre 130 fő tud kényelmesen ebédelni. A konyha feltöltése az iskolaudvartól elzártan, fedett helyen történik.

A koncepció fontos részét képezi az illeszkedés a védett épületrészhez. A vadászház és főhomlokzatai érintetlenül maradtak, egy függönyfallal kizárólag a később épült külső lépcsőházhoz kapcsolódik az új épületszárny.

Az alsó tagozatos termek (összesen nyolc terem) az új szárny földszintjén és emeletén helyezkednek el. A környezeti adottságok és a vadászház pozíciója miatt az általános iskola alaprajzi rendszere módosul a gimnázium struktúrájához képest: széles középfolyosóra szerveződik, melynek közepén helyezkednek el a szociális blokkok és a lift, míg a tantermek, szaktermek a belső és a külső ívre szerveződnek. A bejárattal szemben lévő lépcsőház köti össze a két iskolai szintet a -1. szinten található menzával.

Mint korábban, most az új szárnynál is nagy jelentősége van a világosságnak, transzparenciának, melynek egyrészt fiziológiai-pszichológiai jelentősége van, másrészt pedig a tiszta logikájú, következetes gondolkodást, a nyitottságot, a tág horizontú gondolkodást, a demokráciát jelképezi, harmadrészt páratlan kilátást biztosít az iskola alatt elterülő városra."

Címkék: Bánáti, Hartvig