Első ízben rendeznek hazánkban aktívház-konferenciát
A három helyszínes eseményen az első osztrák széndioxid-semleges aktívház tervezője, Juri Troy is előadást tart.
Rajki Diána 2011.09.20.
Intelligens épülettől az aktívházig címmel kerül megrendezésre az első hazai intelligens épületüzemeltetéssel és kivitelezéssel foglalkozó konferenciasorozat, mely a Velux Magyarország Kft. főtámogatásával valósul meg.

A konferenciasorozat apropójául az az uniós szabályozás szolgál, mely előírja, hogy 2020-tól az újépítésű házaknak energiafelhasználás és széndioxid-kibocsátás szempontjából semlegesnek kell lenniük.
A konferencia mindhárom helyszínén előadást tart Juri Troy, a Velux cégcsoport által indított Model Home 2020 program számos építészeti díjjal kitüntetett, ausztriai aktívházának tervezője is.

A jövő energiahatékony épületeinek megvalósításához nemzetközi viszonylatban elméleti szinten már minden adott. 2010-ben megalakult az Aktívház Szövetség az építőipar és az építőipari kutatóintézetek több mint 50 képviselőjének részvételével, azzal a céllal, hogy elősegítse a szakmán belüli párbeszédet, tapasztalatcserét, valamint, hogy elterjessze a fenntartható építkezés szemléletét. A nemzetközi kezdeményezést követően idén, szeptember 27. és október 11. között először hazánkban is rendeznek aktívház-konferenciát a szakma olyan személyiségeivel, mint Gunther Zsolt, építész, az Aktívház Szövetség alelnöke, és Juri Troy, a Velux Model Home 2020 program keretében felépült osztrák Napfényház építésze is.
Az Intelligens épülettől az aktívházig elnevezésű konferencia-sorozat védnöke dr. Makovényi Ferenc, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja a kezdeményezés kapcsán elmondta: „a konferencia azokat a korszerű megoldásokat kívánja bemutatni, amelyekkel már a jelenben is környezettudatos, takarékos, elegáns, intelligens vezérlésű, jövőbemutató épületek tervezhetők. Örömömre szolgál, hogy védnökként hozzájárulhatok a későbbi hatékony tervezéshez és kivitelezéshez szükséges szaktudás átadásához.”
Az elméleti tudás mellett a terület szakértői a Velux cégcsoport Model Home 2020 programjának köszönhetően gyakorlati tapasztalatokból szűrhetik le az eredményeket annak érdekében, hogy továbbfejleszthessék a fenntartható építkezés kritériumait. A hazai szervezésű konferencián a Model Home 2020 program keretében harmadikként, Ausztriában felépült Napfényházról tart előadást az épület tervezője, Juri Troy vorarlbergi építész. Az osztrák ház különlegessége, hogy az átlagosnál négyszer több napfényt fogad be a tetőtéri ablakoknak és a függőleges üvegfelületeknek köszönhetően, ezáltal maximalizálva a passzív napenergia-felhasználást. Fűtésre minimális mértékben van szükség a talajkollektoros hőszivattyú használatával, a napelemek áramot termelnek, míg a napkollektorok a használati melegvíz előállítását biztosítják. Mindezek együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy az aktívház koncepció elvei szerint épült Napfényház több energiát termeljen, mint amennyit működése során elhasznál.
Az aktívház-koncepció kidolgozását és folyamatos tökéletesítését az Európai Unió azon direktívája ösztönzi, mely szerint 2020-tól olyan a fenntartható épületekkel szembeni elvárásoknak kell megfelelniük az újépítésű házaknak, mint az energiafelhasználás és a széndioxid-kibocsátás minimalizálása. Az elképzelés értelmében a jövőben olyan házak épülhetnek, melyek amellett, hogy segítenek az energiafogyasztásra és a fűtésre, vízmelegítésre fordított kiadások csökkentésében, pozitív hatással vannak a környezetre is, sőt a jobb közérzetet nyújtó épületek az egészségmegőrzéshez is hozzájárulhatnak.

Intelligens épülettől az aktívházig konferenciasorozat:

2011. szeptember 27.: Debrecen – Debreceni Egyetem Műszaki Kar (Ótemető u. 2-4.)

2011. október 4.: Budapest – Kopaszi Gát Rendezvényház (XI. kerület, Kopaszi Gát)

2011. október 11.: Győr – Széchenyi István Egyetem Építész Műteremház (Egyetem tér 1.)

További információ: buildrendezvenyek.hu
Regisztráció

(x)

Címkék: