Eltűnik Belgrád, ha megépül a dubaji milliárdos álma?
donkanyar 2014.01.21.
Rá se lehet majd ismerni Belgrádra, ha a Burdzs Kalifa projektfejlesztője, Mohamed Ali Rashid Abbar álma valóra válik. A befektető ugyanis megújítaná a szerb fővárost: 3,1 milliárd dollárt kíván fektetni a Belgrád a vízen elnevezésű projektbe – nyilatkozta a Novi Magazin című hetilapnak Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök-helyettes.

A dubaji uralkodó tanácsadója és az Emaar Properties ingatlanberuházó vállalat elnöke január 12-én látogat a szerb fővárosba, hogy a befektetés részleteiről tárgyaljon. A szerb kormányfőhelyettes az eddigi terveket ismertetve elmondta, hogy Szerbia feladata a Száva folyó partjának megtisztítása lenne, a kiépítéshez szükséges több mint 3 milliárd dollárt pedig a dubaji befektető biztosítaná. A Belgrád a vízen elnevezésű projekt keretében felújítanák a Száva folyó másfél kilométeres, jelenleg elhagyatott partját, ahol modern lakó- és üzleti negyedet, illetve rekreációs komplexumot építenének. Az Emaar Properties az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb ingatlanberuházó vállalata, egyebek mellett ez a cég volt a világ legmagasabb épületének, a Burdzs Kalifának a projektfejlesztője – adta hírül az MTI a hónap elején. A portfolio.hu utánajárt, hogy vajon mi lehet az a kelet-európai beruházás, amelyre egy dubaji ingatlanmágnás is szemet vetett.

Belgrád 270 kilométernyi folyóparttal rendelkezik, amelynek hasznosítására vonatkozóan időről időre nagyszabású víziók ütik fel a fejüket. Így született meg a Belgrád a vízen (Beograd na vodi) projekt is, amelyet Belgrád Manhattaneként is emlegetnek, s egy dubaji milliárdos most akár valóra is válthatja a projektben szereplő az álmokat.

A Belgrád a vízen projekt egy jelenleg elhagyatott és alulhasznosított 90 hektáros folyóparti terület megtisztítását és kiépítését foglalja magában. A több lépcsőben megvalósuló beruházás közel 50 hektárnyi ingatlanfejlesztési projektre adna lehetőséget csaknem 1,5 millió négyzetméternyi beépített ingatlanterülettel. A projekt koncepciójának megálmodásához a világhírű Daniel Libeskind építészt és Jan Gehl várostervezőt hívták segítségül. "A projekt megvalósulásával a szerb főváros új idegenforgalmi attrakcióvá válna, nemcsak a Balkánon, hanem egész Délkelet-Európában" – lelkesedik egy cikk írója a Szerbia Nemzetközi Rádió honlapján. Az újonnan kiépített negyed a belgrádi remények szerint az új városközpont lehetne, és "jelentősen hozzájárulna ahhoz, hogy Belgrád európai fővárossá váljon".

Az elképzelések szerint a Száva-parti, két forgalmas híd között húzódó területen irodaházakkal, éttermekkel, kávézókkal megtűzdelt üzleti negyedet, kiskereskedelmi és lakóingatlan-területeket, valamint egy luxushotel-negyedet építenének. A parkos területekkel övezett városrészben pedig a kulturális, sport- és szabadidős létesítmények kapnának majd helyet. Persze ahhoz, hogy mindez létrejöhessen, nagyléptékű infrastrukturális fejlesztések is szükségesek, melyek ugyan jelentősen lassítják a beruházást, azonban elengedhetetlenek a projetkhez. Az egyik ilyen infrastrukturális beruházás a Zimony-Borča híd megépítése lenne, de a célok között szerepel még például az is,hogy majd valahová máshová fogják áthelyezni a busz- és vasútállomást.

A jelenlegi állás szerint az első telkek 2014 szeptemberében állnának az ingatlanfejlesztők rendelkezésre, a teljes projekt kivitelezése pedig nyolc évet venne igénybe – írja a Portfolio. Becslések szerint az új Belgrád létrejöttéhez nyolc millió euróra lenne szükség, de akkor a városban lesz 260 méteres felhőkarcoló, amely nemcsak a kiskereskedelmi, iroda-, lakó- és szállodafunkciókat látja majd el, de a projekt emblematikus eleme az elképzelések szerint Belgrád új szimbóluma is lehetne. Ezek mellett az egyik partra luxusnegyedet építenének: egy csatorna és a folyó mesterséges szigetet alkot majd, ezekre luxushoteleket húznak fel. A szigetet pedig gyalogoshíd kötné össze a komplexum többi részével. A városnegyed saját kikötővel, hajóbérlési lehetőséggel rendelkezik majd, a tervezett hat hotel pedig mind saját kikötőt kapna. Természetesen az elképzelésekből a plázák sem maradhatnak ki: a luxusnegyed kapujába egy építésziroda különleges, spirál alakú bevásárlóközpontott álmodott meg.

Mohamed Ali Rashid Abbar a múlt héten érkezett a szerb fővárosba, hogy a befektetés részleteiről tárgyaljon, de a megbeszélés eredményéről egyelőre hivatalos információk nem láttak napvilágot.


forrás >>

A képek forrása >>

Címkék: Ali Rashid Abbar, Belgrád, építészet, luxus, szerb Manhattan, városfejlesztés