A megemlékezések sora a FUGA Budapesti Építészeti Központban kezdődött, az ICOMOS MNB Történeti Kertek Szakbizottsága szervezésében, az Örök-Zöld Klub estéjén, filmvetítéssel, kötetlen beszélgetéssel. A Műemlékvédelem folyóirat LIX. évfolyamának 2015/6. számában Kiss József kertépítész, egykori tanítvány, majd kolléga, végül barát írt személyes hangú megemlékezést. Az egyéves évfordulón talán illő visszaidézni egykori kollégánkat, a műemlékvédelem rendíthetetlen harcosát, aki kiállásával, terveivel, szervezésével, tanításával elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar műemlékvédelemnek, és szűkebb szakterületén a kert-, és tájépítészet ügyének.

1962-től dolgozott – és tegyük hozzá tanított – a műemlékvédelemben az akkori Országos Műemléki Felügyelőség keretein belül. Ezzel indult el a magyarországi kertvédelem, intézményesített formában. Számtalan megvalósult terve biztosította a történelmi kertek revitalizációját, vagy legalább megakadályozta a további pusztulásukat. Nagy műgonddal tervezte meg a kisebb műemléki környezeteket is. Figyelme viszonylag korán a történeti kertek védelme, megőrzése, szakszerű helyreállítása és további üzemeltetése felé fordult – biztosítva e kertek továbbélését hosszú évtizedekre – , és igen nagy volumenű, jelentős munkákat valósított meg. Ennek keretében 1972-ben elkészítette és publikálta a magyarországi történeti kertek listáját, leírását. Ma is forrásértékű sok ezer darabot számláló dia- és fotótára.
Iskolateremtő munkássága nemcsak a történeti kertek kutatási, és tervezési metodikájának elkészítésére szorítkozott, hanem közben kiépítette saját csoportját, osztályát, és tanította, nevelte az ifjabb generációk sorát is. Kialakította, és rendszerbe állította a kert-, és tájépítészeti tervdokumentációk tartalmi követelményeit, melynek során a meglévő állapot, tervezett állapot, kitűzési terv hármasa bővült a növényállomány meghatározása, az előzmények-történeti áttekintése, a műszaki leírás, és a költségvetés-költségbecslés, valamint a fotódokumentáció tervfejezetekkel. A dendrológiai (a fás-szárú növények tudománya; a görög dendron=fa és logon=elmélet, tudományos feltételezés, tudomány szavak összetételéből jött létre) tudása mellett botanikai ismeretei kiterjedtek a növények színeire, alakjára, virágzási idejükre, terméseikre, kérgeikre, rügyeikre, felhasználásuk módjára. A virágok illatát szerette, és arról is felismerte azokat. Az első kertrégészeti ásatást is ő vezette,a Széchenyi-kastély parkjában, levéltári kutatásai alapján. Így aztán kialakult a történeti kertek, és műemléki környezetek helyreállításának metodikája is. Sokat kardoskodott a tervező–kivitelező–fenntartó egységének és folytonosságának megteremtéséért, amihez elengedhetetlen lenne a faiskola létesítése is, ami időben tudná biztosítani a helyreállítás szerinti speciális növényanyagot. Ahogy az akkori OMF számos munkatársa, így Örsi Károly is festett képeket. Számos kitűnő publikációja, és előadásai tették egyre ismertebbé, és nemcsak a hazai szakmai körökben.
Számos anekdota kering a széles szakmai közönség körében személyével kapcsolatban, hiszen szép emlékünkben megmaradt vidám, humoros stílusa, és kulináris ismeretei, melyek kiterjedtek az egész ország területére, ezekkel egészítve ki a tartalmas, és eredményes vidéki kiszállásokat.
Munkásságát számos díj fémjelzi, így az Ormos Imre-emlékérem (2002), a Rados Jenő-emlékérem (2010), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata (2014).

Hosszú éveken keresztül volt az ICOMOS MNB vezetőségi tagja, a Történeti Kertek Szakbizottságának (1985) elnöke, és haláláig tiszteletbeli elnöke.
Az ICOMOS (conseil international des monuments et des sites, angolul: ICOMOS-International Council on Monuments and Sites; magyarul: Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa) a Velencei Karta (Műemlékek és Műemléki Együttesek Konzerválásáról és Restaurálásáról) aláírása után egy évvel, 1965-ben, Varsóban alapították, mint az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi civil szakmai és szakértő intézményét, mely meghatározó a világ mű-emlékvédelmében. Az itt kidolgozott irányelveket a legtöbb ország átülteti saját műemlékvédelmi gyakorlatába. A nemzetközi fórumon is tevékenyen dolgozó tagok saját országukban nemzeti bizottságokat alkotnak. Feladatuk a nemzetközi és hazai műemlékvédelmi elvek összhangjának megteremtése, és hogy szakembereket delegáljanak a nemzetközi szakbizottságokba. Az ICOMOS-nak 9500 egyéni tagja van 144 országban, míg 110 Nemzeti Bizottsága, és 28 Nemzetközi Tudományos Bizottsága van.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a nemzetközi szervezet egyik legnagyobb és legbefolyásosabb tagszervezete. Tagjai a magyar műemlékvédelem meghatározó szakemberei. Építészek, régészek, művészettörténészek, kertépítészek, restaurátorok, történészek, vegyészek, geológusok, statikusok és a műemlékvédelemhez kapcsolódó minden más szakág képviselői vesznek részt munkájában. Az európai ügyekért felelős alelnök Fejérdy Tamás volt 2005-től 2008-ig. Az ICOMOS MNB célja, hogy a magyar műemlékvédelem is elfoglalhassa a hazai kultúrában az őt megillető helyet. Ennek érdekében az ismeretterjesztés, a szakértés, a publikációk, a megfelelő állásfoglalások kialakítása egyre nagyobb szerepet játszanak a szervezet életében. Az egész világon megfigyelhető változások miatt itthon is egyre fontosabbá válik értékeink szakszerű védelme. Nemzetközi fórumokon pedig megfelelő súllyal kell felvonultatni eredményeinket. Számos értékünk még ma is kihasználatlan, feltáratlan. Mások a gondatlanság, az átgondolatlan fejlesztések miatt kerülhetnek különös veszélybe.

Magyarországon a II. világháború katasztrófái és az azt követő birtokváltozások során jelentős értékek pusztultak el. Megállapítható, hogy a háború kisebb kárt okozott, mint az utána következő két évtized. Úgy tekintettek a kastélyokra és természetesen nagyszerű kertjeikre is, mint a bűnös múlt emlékeire, ezért minden kastélyt kifosztottak, leromboltak, a kertjeiket ir-tották, beépítették, mérhetetlen károkat okozva. A II. világháború utáni államosítás, földreform során mintegy 1500 kastélyt és kertjét tették tönkre. Egy 1953-ban készült felmérés szerint 147 épített park 3570 hektár területtel maradt gazdátlanul. Igaz, állami tulajdonbejegyzéssel mindeniknek akadt kezelője, de a valóságban jelentős részüket senki sem kezelte, legfeljebb pusztította, lopta. Sok milliárd forintnyi érték, nemzeti vagyon és pótolhatatlan eszmei, biológiai érték várt szervezett védelemre. A parkok nagy részénél szakszerű fenntartásukra, védelmük (pénzügyi, személyi, szakmai, technikai) megszervezésére nem volt lehetőség. Még olyan helyeken is, ahol feltételezhető volt a jobb, megértőbb kezelés, ott is súlyos hibák történtek. Az erdészet például üzemi erdőként kezelte a fás területeket – fakitermelésre –, a mezőgazdasági üzemek, a termelőszövetkezetek pedig teljes pusztulásukat segítették elő a legkülönbözőbb módon (irtották, bontották, gázolták, szennyezték). Az ideiglenes, gyors haszon reményében, az eltorzított birtokbavételi szemléletből kiindulva az irtások kerültek előtérbe, pótolhatatlan veszteségeket okozva. Még a szerencsésebb eset az volt, ha nem kezelték a parkokat, de kárt se tettek bennük. Látva a veszélyeket, az Országos Természetvédelmi Tanács, az OKTH védetté nyilvánított bizonyos területeket. Az Országos Műemléki Felügyelőség pedig a műemléki kastélykertek védelmét kérte, ezek védelmére tett kísérletet, míg az ICOMOS Történeti Kertszekciója tartja nyilván, és szervezi meg szakszerű védelmüket. A magyar műemlékvédelem 1962 óta foglalkozik a műemléki kertek szervezett védelmével, tervezésével, helyreállításával. Felmérte a magyar kertek helyzetét, és rangsorolta azokat. 140 kert került történeti kertként műemlékjegyzékbe, 59-et nemzetközi értékűnek nyilvánítottak. De ez nem jelenti azt, hogy a többit nem kell védeni, megtartani, és nem jelenti azt, hogy csak ennyi a műemlékileg védett kertterület, hiszen védett minden műemlék kertje, környezete is.

Végezetül álljon itt a Dr. Örsi Károly szellemiségét leginkább kifejező, mindannyiunknak, akik a környezetalakításával foglalkozunk megszívlelendő, és többször publikált, hangoztatott ars poétikája:
„A kert- és tájépítő az, aki építi a természetet, ott, ahol az eleve szegényes, vagy az emberi „fejlődés” tette azzá. Eleink nagyszerű épített kertjei a világ legszebb részei közé tartoznak, megőrzésük, helyreállításuk elemi érdekünk – és történelmi kötelességünk.”