Építészeti fotópályázat 2015
"ÉPÍTÉSZETTEL A SZEGÉNYSÉG ELLEN"
Szentiváni János 2015.06.17.
A 2015-ös fotópályázat témája idén is az UIA aktuális jelmodata lesz: "Építészettel a szegénység ellen"

A Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint a Magyar Építész Kamara, az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága szakmai közreműködésével 2015-ben is meghirdeti “Az év építészeti fotója“pályázatot, amelynek témája az UIA 2015-es építésznapi jelmondatának alapján :

“ ÉPÍTÉSZETTEL A SZEGÉNYSÉG ELLEN “.

A pályázat továbbra is nyitott mindenki számára, amennyiben beküldött munkája megfelel a kiírás feltételeinek.
A pályázat mindenkori célja a magyarországi épített értékek népszerűsítése, a magyar építészet magas színvonalú bemutatása.

A részvétel feltételei:
A pályaműnek 2014. 09. 15-e után készített, vagy a sajtóban ezen dátum után publikált fotónak kell lennie.
Egy pályázó maximálisan 7 db egyedi, illetve 1, max. 5 darabból álló, tetszőleges képarányú sorozatot küldhet be.

A zsűri:
Elnöke: Sáros László György DLA építész, a MÉSZ elnöke
Tagjai: Szegő György DLA építész, a régi-új MÉ főszerkesztője
Dévényi Tamás DLA építész a MÉK képviseletében

A pályázat kurátora Szentiváni János fotóművész

titkára : Szabó Rita
Informatikusa: Puskás Róbert

Technikai követelmények:
A kép készülhet digitális, avagy bármely analóg technikával, ekkor azonban a képet digitalizálni kell.
A benyújtás módja, határideje:
A benyújtás módja egylépcsős.
http://www.meszorg.hu/p/index.php?m=pad
Ezt a felületet a MÉSZ rendszergazdája működteti, a MÉSZ hozzájárulásával.

A pályázáshoz maximális tömörítésű, jpg-ben elmentett, 180 dpi felbontású állományt kell feltölteni a pályázati felületre, amelyen két állomány feltöltésére van lehetőség. Több kép esetén kérjük a képeket ZIP formátumba tömörítve töltsék fel, maximum két állományra bontva.
Minimális elvárás, hogy a digitális állomány legalább 8 Mp-es kamerával készüljön.
Amennyiben a zsűri úgy ítéli meg, kérhet a fentiektől eltérő felbontású, vagy jpg. tömörítésű képet is a pályázóktól.

A képek benyújtásának (a képek feltöltésének) határideje:
2015. 09. 20. vasárnap, 24 óra.
A kiállítandó képek alkotóit e - mailben értesítjük az eredményről 2015. 09. 26. - ig.
A megnyitó helye és ideje:
Magyar Építészek Háza, Budapest, VIII. ker., Ötpacsirta utca 2. Kós Károly terem 2015. 10. 05. 17 óra

A pályázat díjazása:
A Zsűri egy díjat ítél oda, melynek értéke 100.000.- Ft, azaz Százezer forint.
Ezen kívül a MÉSZ különdíjjal jutalmazza a pályázaton résztvevő magyarországi építészképző felsőoktatási intézmények aktív hallgatói közül azt, akinek a pályamunkáját a zsűri a legjobbnak ítéli.
A döntőbe jutott, kiállításra kerülő képek nagyítását a kiíró vállalja.
A nyertes, és a kiállítás anyagába választott alkotások a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében lesznek láthatóak 2015. 10. 05. –tól, 2015. 10. 26. - ig.

A pályázat jogi háttere:
Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja. A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázata érvénytelen. A pályázó a kép beküldésével pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az a saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot, valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást. A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban, minden esetben jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására, de minden esetben a pályázó nevének feltüntetése mellett. A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá jogosult díjmentesen használni az alkotást, a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez.
A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót könyv alakban, illetve elektronikus formában térítésmentesen megjelentesse, és ennek érdekében a pályázat
kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett.
A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.
A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja. A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli.
A határidő lejárta után beérkezett pályamunkákat, a kiírónak nem áll módjában befogadni.


Budapest, 2015. június 10.

Sáros László György DLA, a MÉSZ elnöke

Címkék: