Eredményes statisztikák: a CPR.hu haszna a tervezői termékkiírásban
Katona Vilmos 2016.10.24.
Csaknem 150-en készítettek konstruktív értékelést a CPR.hu-ról a Tervlapon. A tesztet kitöltők visszajelzései alapján pontos képet kaptunk az online termékkiíró katalógus hasznosságáról, kezelhetőségéről és a fejlesztők előtt álló feladatokról.

A kérdőív alig egy hónapja, szeptember 28-án jelent meg a Tervlap hasábjain, de azóta már csaknem 150-en kitöltötték, többen szöveges választ is írtak a fejlesztőknek.  A CPR.hu online termékkiíró katalógus kiötlői nem számítottak ekkora érdeklődésre, hiszen a honlap egy nagyon friss és folyamatos fejlesztés alatt álló kezdeményezés. A válaszadók értékeléséből azonban kiderül, hogy a legtöbben már most is jól kezelhetőnek és tervezői gyakorlatuk szempontjából is hasznosnak tartják az oldalt.

A fokozott érdeklődést némileg indokolják az Artifex Kiadó 2014 és 2015 folyamán tartott két, CPR-ről szóló országos konferenciasorozata, melyek során az Európai Parlament és az Európai Tanács 305/2011-es közös rendelete, valamint az ezt honosító 275/2013. (VII. 16.) kormányrendelet tervezőkre és kivitelezőkre vonatkozó következményeit taglalta részletesen. Az ÉMI szakembereinek és a magyar vezető építőipari vállalatok prominens képviselőinek részvételével támogatott előadássorozat a jelek szerint hasznos volt, hiszen a CPR rendeletről a megkérdezettek több mint 63 százaléka az kiadó rendezvényeiből, nyomtatott és webes közleményeiből (Metszet, Építési Megoldások, Tervlap.hu, Építésimegoldások.hu, Építésijog.hu) értesült.

A válaszadók több mint 88 százaléka jelezte, hogy a CPR.hu termékkiíró katalógussal érdemes foglalkozni, ezek megközelítőleg fele máris profitált különböző alkalmazásaiból, de a másik felének is szándékában áll mielőbb beleásni magát a rendszer részleteibe. Utóbbi talán nem is követel túl nagy erőfeszítést, hiszen a 150-ből mindössze 10-en válaszoltak úgy, hogy nem értik, mire használható az oldal. A kitöltők zöme (80%-a) számára már most is világos, hogy a CPR.hu a hazai termékek és készletek műszaki információin felül ezek elvárt jellemzőinek keresésére és összevetésre is alkalmas. E csoport csaknem harmada számára egyértelmű, hogy az oldalon konkrét termékekre is rákereshet, azokat rendszerezheti és kész listaként letöltve vagy kinyomtathatva beillesztheti építészeti műleírásának kötelező CPR munkarészébe. A visszajelzők közel egyharmada már sikeresen igénybe is vette ezt az ingyenes szolgáltatást.

A felmérés alapján általánosabb tervezésmódszertani kérdéseket is felvet, hogy böngészéskor száz tervezőből alig 35 gondolkozik a kormányrendelet által definiált terméktípusokban, és ennél többen, 37-en megkerülik azokat a konkrét termékek egyszerű keresésével. Ez nemcsak a CPR.hu fejlesztőinek, hanem a rendelet megalkotóinak is hasznos visszajelzés, hiszen ebből látszik, hogy a kormányrendelet termékrendszertana nem minden ponton kidolgozott, logikus vagy teljes. A rendelet mellékletében meghagyott kategóriáktól egyelőre nem szabad eltérni, de reméljük, hogy a jövőben pontosítani fogják ezeket, hogy a tényleges termékkínálatra jobban alkalmazhatóak legyenek.

Egyelőre viszonylag sötét foltot képeznek az ún. ajánlások, noha ezeket kifejezetten a koncepciótervek és közbeszerzési pályázatok kiírására tervezték a fejlesztők, ahol konkrét cég- és termékmegnevezéssel tilos bizonyos gyártókat előnyben részesíteni. Az ajánlások a CPR-ben általános termékekre vagy termékcsoportokra, beépítési szituációkra vagy kipróbált épület-szerkezettani megoldásokra vonatkoznak, amilyen egy lapostető esetén az egyenes vagy a fordított rétegrend. Bár a termékkiíró felületen inkognitóban maradnak, a független szervezetek (pl. az ÉMSZ vagy az Esztrich és Ipari Padló Egyesület) mellett a gyártók is előírhatják az általános beépítési megoldásoktól elvárható minimális műszaki követelményeket. Az ebben rejlő lehetőségeket a megkérdezettek 45 százaléka felismerte, de eddig csupán 10 százalékuk alkalmazta tudatosan.

A hazai termékpiacot és termékpreferenciákat érintő fontos információ, hogy a magyar tervezők mennyire ismerik a cégek kínálatát. A statisztika szerint a magyar építészek több mint fele (57%-a) gondolja úgy, hogy a CPR.hu már többé-kevésbé katalógusba vette a teljes hazai termékkínálatot, további 12 százalék szerint pedig teljesen lefedi azt. A katalógus fejlesztői tudják, hogy ez közel sincs így, és egyetértenek azzal az alig 15 százalékkal, akik szerint sok még a kiegészítenivaló. A katalógus feltöltése azonban nem a CPR.hu kiötlőin múlik, hanem a gyártók és termékforgalmazók érdeklődésén, ami nagyban hozzájárulhat mind a régi megbízható, mind az innovatív termékek ismertebbé tételéhez, és ezáltal az építészek szakmai eligazodásához.

A részletesebben kifejtett válaszok alapján kiderült, hogy a tervezők három fő területen látnának még szívesen termékeket a CPR.hu-n. Ezek egyike a falazóelemek köre a hozzájuk tartozó áthidalókkal és kiegészítőkkel (pl. vakolatokkal, habarcsokkal és ragasztóanyagokkal), de többen hiányolják az acél és előregyártott vasbeton szerkezeti elemek bővebb kínálatát (pl. a födémgerendákat) is. Legintenzívebb érdeklődés a fémlemezfedések és függönyfalak iránt mutatkozott, ezek kétségtelenül nagyon progresszív területek, amelyek friss újításaikkal is gazdagítani tudnák a CPR katalógust. Természetesen a többi, itt meg nem említett terméktípus sem elhanyagolható, ehhez elég végigböngészni a rendeletben számozott, de a katalógusban ki nem töltött terméktípusok körét: a CPR.hu egyes szekcióiban elsőként megjelenő termékek előnyt élveznek kevésbé szemfüles versenytársaikkal szemben.

A tervezők – ha a kínálatot nem is tartják kimerítőnek – az egyes termékeknél megadott műszaki paraméterek mennyiségével általában elégedettek. Csupán negyedük gondolja úgy, hogy egy-két fontosabb terméktulajdonságot nem talált meg a katalógusban, és mindössze négy százalékuk érdeklődik ezek iránt a forgalmazó cégeknél személyesen. A visszajelzésekből az is kiderül, hogy a CPR.hu látogatottsága a cégoldalak látogatottságát is potenciálisan növeli, hiszen közel 28 százalék innen a gyártók által megadott termékoldalakra is átnavigál. Százból huszonhárman szeretnék, ha a cégek bővebb információval szolgálnának termékeikről, különös tekintettel a hőszigetelések vastagsági méreteire és a szerkezetek hőátbocsátási tényezőire.

A felhasználók hasznos, új ötletekkel is szolgáltak a honlap fejlesztésével kapcsolatban, amilyen például a részletes böngésző (ez a jelenlegi, típusonkénti szűrőfunkciónál közvetettebb megoldás, ami azzal körülbelül azonos keresési hatékonyságot mutat), vagy a gyártók hivatalos nevének és címének feltüntetése. Utóbbi kérést a CPR.hu üzemeltetői már teljesítették is, de a többi megjegyzés is hamarosan tökéletesíteni fogja az oldalt. A kommunikáció és interaktív fejlesztés szintén olyan lehetőségek, amik a papíralapú termékkatalógusokról kevéssé várhatók el. Az Artifex Kiadó munkatársai bíznak benne, hogy a CPR.hu új korszakot nyit a tervezői termékkiírásban.

(A kérdőívet kitöltők közül 117 fő kapott digitális előfizetést, 17 kolléga egyéves Metszet előfizetést 4900 ft értékben, egy kolléga, Cs. István dunaújvárosi építész pedig hároméves Metszet előfizetést kapott 11.900 ft értékben, a szerencséseknek gratulálunk!)

Címkék: CPR, CPR.hu, építési jog, építési termék, kormányrendelet