2026 első féléves statisztika: építési költségek, lakásárak, építési engedélyek
A fogyasztói árindex (CPI) és építési költségindex (CCI) havi változási ütemének összehasonlítása azt mutatja, hogy az építési költségek tavaly az inflációnál lassabb ütemben emelkedtek (forrás: TurkStat) Törökországban. Idén januárban azonban a CCI jelentős növekedést mutatott, és az év első felében is az inflációnál gyorsabb ütemben nőtt. A CPI havi változásának összehasonlítása a Török Központi Bank által közzétett 2026-os lakásárindexszel (HPI) azt mutatja, hogy a lakásárak júniusig az inflációnál is lassabb ütemben nőttek. E három mutató 2026 első félévi kumulatív változásait tekintve a CPI júniusban 17,76%-kal, míg a HPI 13,20%-kal, a CCI pedig 20,07%-kal emelkedett. A lakásárak tehát az idei első félévben az inflációnál lassabb ütemben nőttek és reálértéken csökkentek. Különösen az építési költségindex 2026 januári, a lakásárak növekedési üteméhez képesti meredek emelkedését követően ez elkerülhetetlenül a lakásberuházók nyereségének jelentős csökkenését okozza.
Az építési engedélyt kapott lakóegységek száma elérte az 513 731-et 2026 első félévében, így 35 071-gyel több lakásra adtak ki építési engedélyt, mint 2025 első félévében. Az elkészült lakásokat tekintve az idei első félévben 306 687 lakóegységre adtak ki használatbavételi engedélyt; ez 28 990-es növekedés 2025 azonos időszakához képest.
Állami lakásépítési programok
Az elmúlt három évben az építési engedélyt kapott lakóegységek száma nagy növekedést mutatott és tavaly meghaladta az egymillió egységet. Ennek egyik fő oka, hogy a 2023-as földrengéseket követően a kormány egy újjáépítési programot indított és 2025 végére a földrengés utáni építendő lakások többsége (455 000 városi és vidéki lakóegység) építése befejeződött és átadásra került.
A Lakásfejlesztési Igazgatóság, mely egy központi kormányzati intézmény, egy új szociális lakásprogramot is előkészített 2025 októbere óta azzal a szándékkal, hogy földrengésálló, alacsony költségű és megfizethető lakásokat építsen. Ez 500 000 lakóegységet foglal magában. Ezért a növekvő építési költségek ellenére a lakásépítés viszonylag erős ütemben folytatódik, az építési engedélyek jelentős részét az állami lakások teszik ki. Az építési költségindex magasabb ütemű emelkedése összefüggésben állhat ezen új szociális lakásprogram hatásával, valamint a földrengés sújtotta lakások újjáépítési programjának fennmaradó munkálataival is.
Építési teljesítmény
Bár az idei első félévben nőtt az építési engedélyek száma, ez a lendület nehezen tudott tényleges építési teljesítményben megmutatkozni. A munkanaphatással kiigazított volumenindex májusban 3,1%-kal, júniusban pedig 6%-kal csökkent az előző évhez képest. Ez a visszaesés összefüggésben állhat azzal, hogy a földrengés utáni újjáépítések lassan befejeződnek, illetve hogy a lakásépítési engedélyek száma 9,5%-kal esett 2026 2. negyedévében. Igaz, az átadások száma 2025 2. negyedéve óta folyamatosan nő, ahogy a földrengésben megrongálódott fennmaradó lakások újjáépítése befejeződik.
Mivel a lakásárak emelkedése az építési költségek növekedése alatt maradt, az építési teljesítmény lassulása arra utal, hogy a fokozódó költségnyomás és a szűkülő nyereség korlátozza a magánszektor lakásépítésének ütemét. A lakáskeresletet negatívan befolyásolják a magas kamatlábak, mivel a jelzáloghitelek idén a lakástranzakciók csak 22%-ában voltak igénybe vehetők.
Eredeti cikk és fotók: Prof. Dr. Ali Türel és Prof. Dr. Leyla Alkan Gökler, EECFA Türkiye
Magyar verzió: Buildecon, EECFA Central, EECFA Research Centre