Európa egyik legrangosabb design és művészeti felsőoktatási intézménye épül Budapesten!
Java 2017.07.13.
A MOME új campusának építésére a 2014-es kormányhatározatot követően kerülhetett sor, amikor is 12,6 milliárdos keretet határoztak meg a kiemelt beruházásra, amit tavaly december 28-án kiegészítettek további 6,8 milliárddal. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika-campusa után ez a második legnagyobb egyetemi fejlesztés Magyarországon.

A Kopek Gábor volt rektor által kidolgozott koncepció jelentősen megváltoztatja a művészeti képzés hátterét, ami három ütemben zajlik: egy műhelyház (2406 m² már megépült, a szerk.), egy média- és műteremház (4217 m²), valamint oktatási épületek (18 161 m²) készülnek el 2018-ra. A MOME a projekt befejezéséig a Műszaki Egyetem egyik üresen álló épületébe tette át a székhelyét.

A Zugligeti út és a Budakeszi út közötti területre 1954-ben költözött a jogelőd Iparművészeti Főiskola, mely 1948-ban vált önálló felsőoktatási intézménnyé. A nagy zöld park közepén egy szerény, klasszicista villa állt, a Gondűző, amely egykor magánház volt, mégpedig az elsők egyike a reformkorban közkedvelt nyaralóhellyé váló Zugligeten. Az 50-es években Farkasdy Zoltán tervezte a karakteres főépületet, mely az egyik legjobb hazai alkotás szocreál stílusban. Az egyszerűbb B-épület már eléggé barakkszerűre sikerült, de a modern oktatáshoz alkalmas terek, helyiségek jórészt hiányoztak belőle. A campus eredetileg szimmetrikusan épült volna, de a projekt befejezetlen maradt, és a következő évtizedekben minden koncepció nélkül kerültek újabb épületek a parkba. Jellemző, hogy a campuson az 1990-re elkészült kollégiumi épület földszinti büféje előtti terasz jelentette a legélhetőbb teret. A terep szintkülönbségei miatt egy graffitivel díszített beton támfal tövében kissé védettebb zug alakult ki, ahova asztalokat lehetett kipakolni.

A campusfejlesztés első ütemében a leginkább hiányzó elem, a Műhelyház épült fel. A tervezése 2008-ban indult meg, és az egyetem akkori vezetése Reimholz Pétert bízta meg a munkával, akinek korai halála után özvegye, Csomay Zsófia – az Iparművészeti Főiskola egykori diákja, jelenlegi oktatója –, valamint Németh Tamás vette át a feladatot. Az elkészült házat tavaly áprilisban adták át. Az épület kívülről egy elegáns, minimalista kocka, aminek legkarakteresebb vonása a fekete téglaburkolat, amelyet, ha közelről megtekintünk, szinte kézműves hatású, gazdagon tagolt, barázdált felületet látunk. A Műhelyházat híd fogja összekötni a mögötte épülő, zöldtetősre tervezett Média- és Műteremházzal. Ebben a szintén Csomay és Németh által tervezett, hasonló megjelenésű épületben kapnak helyet a médiaszakos egyetemisták képzéséhez szükséges funkciók, például a korszerű hang- és filmstúdió, ahol reklámfilmet is lehet forgatni, vagy koncertfelvételt készíteni, de találhatunk itt fotóstúdiót és vetítőtermet is.Ez az épület szerkezetkész állapotú, az idei év végére teljesen elkészül. A Műhelyház belülről teljesen puritán. Az összes műhely természetes fényhez jut, a terek jól variálhatók, könnyen áthelyezhetők a gipszkarton falak belül. Ezt a Technológiai Parknak nevezett épületcsoportot úgy alakították ki, hogy az üzemi bejáratuk hátrafelé, a Budakeszi útra nyílik, minden gazdasági forgalom, áruszállítás, pakolás ebből az irányból történik. A harmadik ütem alkotja a campusfejlesztés legnagyobb egységét. Az alapkoncepció szerint vadonatúj oktatási terekre és egy Tudásközpontnak nevezett egységre van szükség, amely képes befogadni az egyetem külső partnereivel közös tevékenységeket. Mindemellett szükség van egy aulára, találkozóhelyre is. Az új campus háromféle épületből áll. A régi campusból megmarad két értékes – különböző korú épületből, a műemlék Gondűző villából és a szocreál főépületből. Ezek mellett megjelenik a két hófehéren fénylő, üveghomlokzatú új épület – a Tudásközpont kockája. A tervező a 3h Építésziroda. A zugligeti campuson nincs túl sok szabad hely, ezért a tudásközpont felépítése érdekében lebontják a 90-es évekbeli kollégiumot. A Zugligeti út felé az uralkodó látványelem egy zöld domb lett – ahol bevágásként jelenik meg az aulába vezető főbejárat. Az eredeti tervhez képest, a változtatás célja, hogy az egyébként egyáltalán nem kicsi egyetemi épületegyüttes jobban illeszkedjen a környék kertvárosi jellegű összképébe.
A Tudásközpont tényleg jó nagy tömb, ezért az építése komolyabb tereprendezési munkálatokkal jár, de a campus parkja alapvetően nem csorbul. A projekt részeként az egész kert megújul, az elöregedett fákat, burkolatokat, padokat, lámpákat kicserélik, és a campus előtti közterületet is felújítják a Zugligeti úton, ahol zöldbe ágyazott parkolót is kialakítanak.

fotókat készítette:Fülöp Ildikó
Forrás: valasz.hu

Címkék: 3h Építésziroda, Csomay, mome, Műhelyház, Reimholz