Fatális véletlen okozta a makói fürdőtüzet.
Várhatóan mindössze 10 napot csúszik a munka befejezése.
iStvan 2011.11.17.
Makó - Nincs megnevezhető felelőse a makói fürdőtűznek, a kivitelező szabályosan dolgozott, fatális baleset történt – ezt állapította meg az okokat tisztázó tűzoltósági vizsgálat.
Hegesztés miatt csaptak fel a lángok augusztus végén az épülőben lévő makói fürdő nagy kupolájában, a tűzesetért ugyanakkor nem hibáztatható senki, a kivitelező szabályosan járt el – ez a konklúziója annak a vizsgálatnak, amely a tűz okát volt hivatott tisztázni. Megírtuk: augusztus 22-én kora délután kezdett el terjedni a sűrű, magasba szálló füst, majd gyulladt ki a Makovecz-stílusjegyeket viselő kupola. Az 1500 négyzetméternyi felület mintegy harmada égett meg. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltók egy óra alatt fékezték meg a lángokat, senki sem sérült meg.

Tátrai János, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője a szegedi tűzoltó-parancsnokság vizsgálatáról elmondta: a szemléken bebizonyosodott, hogy a hegesztést szakszerűen, az előírásoknak megfelelően végezték. Megtalálták az alatta lévő faszerkezet bevédésére használt anyagok maradványait is. Így azt lehet mondani, a tűzeset fatális véletlen – hangsúlyozta. Emiatt nincs megnevezhető felelős. De a makói tűzoltó-parancsnokság elkezdi az ilyenkor szokásos közigazgatási hatósági eljárást.

Már napokkal a tűzeset után kiderült: a kupola a szakszerű, gyors oltásnak köszönhetően csupán néhány milliós kárt szenvedett, és nem rongálódott meg végzetesen. Szinte csak a szigetelőréteg vált a lángok martalékává, így visszabontásra nem volt szükség. A kivitelező Keviép Zrt. pluszembereket vett fel, túlórákat iktatott be, hogy az építkezés ne szenvedjen nagyobb csúszást. Ennek köszönhetően már nem csak a helyreállítás történt meg: előrébb tart a kupola építése, mint a tűzeset előtt. A cég termelési igazgatóhelyettese, Sztermen Péter lapunknak azt mondta: az eredetileg tervezett december 6-i határidő helyett várhatóan mindössze 10 nappal később, 16-án végeznek a munkával.

Forrás: magyarorszagon.hu
Címkék: