Felhívás az Istvánmező rehabilitációs programhoz
színkép 2013.01.17.
A Nemzeti Sportközpontok várja az érintett épületek tervezőinek, örököseinek, jogtulajdonosainak jelentkezését.

A Nemzeti Sportközpontok az „Istvánmező rehabilitációs program” keretében, több, a Budapest XIV. kerület, Istvánmező, HRSZ: 32826 alatti területen található, az alábbiakban felsorolt ingatlanokat érintő beruházást tervez kivitelezni.

- Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok (vagyonkezelő által ismert tervezők: Gerlóczy Gedeon, Rimanóczy Gyula, Tóth Imre, Müller Miksa, Sinkovics Lajos)
- Millenáris Velodrom (vagyonkezelő által ismert tervezők: Hajós Alfréd, Folly Róbert)
- Kisstadion (vagyonkezelő által ismert tervező: Kiss István)
- Jégcsarnok
- Jégszínház
- Körcsarnok
- NSI uszoda és csarnok
- Játékcsarnok

Keressük a fenti épületek élő tervezőit, egykori tervezőit, az egykori tervezők jogutódjait, örököseit, az alkotásokhoz fűződő vagyoni értékű és személyhez fűződő jogok jogosultjait. A vagyonkezelő célja, a későbbiekben esetlegesen felmerülő szerzői jogi kérdések kapcsán, a nyilatkozattételre jogosultak előzetes felkutatása. Kérjük, hogy az érintettek 2013. január 31. napjáig jelentkezzenek. A jelentkezésben kérjük megadni a nevet, elérhetőséget, a tervezésben betöltött szerep rövid ismertetését, a jelentkező minőségét (tervező, jogutód, tervező munkáltatója, egyéb jogcímen jogosult, minden esetben a jogcím megjelölésével) továbbá azt a tényt, hogy a tervezési munkát milyen jogviszony alapján nyújtotta (munkaviszony, egyéb jogviszony). A munkaviszony esetén kérjük megjelölni az akkori munkáltatót. Kérjük továbbá a felsorolt tények igazolását biztosító okiratok másolatának csatolását.

Jelentkezni lehet:
Emailen: titkarsag@mnsk.hu
Faxon: +36-1-471-41-03
Postai úton: Nemzeti Sportközpontok, 1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5.


Forrás: www.mnsk.hu

Címkék: Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, Istvánmező rehabilitációs program, Játékcsarnok, Jégcsarnok, Jégszínház, Kisstadion, Körcsarnok, Millenáris Velodrom, MNSK, Nemzeti Sportközpontok, NSI uszoda-csarnok