Felszentelték az örökösföldi református templomot Nyíregyházán
sebesp 2020.09.13.

A gyülekezeti közösség fejlődését szolgáló épületegyüttest Kulcsár Attila Ybl-díjas építész tervezte.

A helyi református gyülekezet álmát karolta fel az egyház a kormány és Nyíregyháza polgárainak segítségével, bizonyságot téve arról, hogy a hit, az akarat és a jó szándék továbbra is teremtő erővel bír.

A város Szentháromság terén már a harmadik imaházat adták át, itt található a korábban felépült római katolikus és görögkatolikus templom is. A templom alapkövét éppen a reformáció ötszáz éves jubileuma alkalmával, 2017-ben tették le, az imaházat pedig már 2010-ben kérte az örökösföldi gyülekezet.

Nyíregyháza-Örökösföld új templomának megépítését a helyi református közösség kezdeményezte. A mintegy 700 millió forintos beruházást a Magyarországi Református Egyház Zsinata mellett a kormány 450 millió forinttal támogatta.

Az új református templomból, gyülekezeti házból és parókiából álló épületegyüttest Kulcsár Attila Ybl-díjas építész tervezte. A 250 hívőt befogadó templom tornya harminc méter magas, a gyülekezeti házban kapott helyet a lelkészi hivatal, a gyülekezeti terem, emellett kisebb csoporttermek, csendes szoba, baba-mama szoba, gyülekezeti konyha, raktárak és mellékhelyiségek állnak a hívők és a személyzet rendelkezésére.

(MTI)

Címkék: templom, egyházi építészet, Kulcsár Attila