Fenntarthatósággal küzdenek a városrobbanással Indiában
sebesp 2018.05.17.
A Foster + Partners tervei alapján 200 négyzetkilométeres várost építenek Indiában

Indiában az utóbbi évtizedekben drámai változások mentek végbe a nagyvárosokban. A robbanásszerű folyamatok eredményeként jelentősen nőnek a nyomornegyedek, amelyekben az alapvető közszolgáltatások és az infrastruktúra gyakran még nyomokban is alig ismerhető fel. Ezért 2014-ben meghirdették a Smart City programot, amelynek keretében egy új, 217 km2-es várost hoznak létre. A város neve Amaravati, és Ándhra Prades állam központjaként a tervek szerint a világ egyik legfenntarthatóbb városa lesz.

Amaravatit kilenc, a Krisna folyó partján fekvő településből olvasztják össze, az alapkövet 2015-ben tették le. A projekt összköltsége 3,3 milliárd dollár a World Bank és az indiai állam közös finanszírozásában. A projekthez több mint 14 000 ha földre lenne szükség, de egyelőre döcögve folyik az alkudozás a helyi farmerekkel földjeik megvásárlásáról.

A terveket a Foster + Partners építésziroda készíti, akik már évtizedek óta kutatják a fenntartható városokat. Amaravatiban kutatási eredményeiket és a legújabb technológiákat vetik majd be a robbanásszerű átalakulások ellenszereként. Sir Norman Foster és csapata a város szívébe egy kormányzati központot tervez: az 5,5 km hosszú és egy 1 km széles, parkos sávot tavak tagolják, és az egész városon végignyúló központi területen csak kerékpárral, vízibuszokkal vagy elektromos autókkal lehet majd közlekedni. A területet az állam parlamentjének épülete koronázza, amelynek 250 m magas, süvegszerű teteje intenzív árnyékolást biztosít a környező gyalogos felületek védelmére. A városban irodákat, bíróságot, múzeumot, valamint 13 teret is építenek majd, amelyek Ándhra Pradesh állam 13 kerületét jelképezik.

Forrás: Dezeen

Címkék: fenntarthatóság, Foster + Partners, India, Norman Foster, várostervezés