Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj
droID 2016.06.03.
Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása

Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította Az Év Főépítésze Díjat, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját.

A Díj első alkalommal a Nagykanizsán 2000 augusztusában megrendezett V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben.

A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A Díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az Alapító Okirat szerint részt vesz a Díj odaítélésének véleményezésében A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.

Az Év Főépítésze Díjat minimum 10 éves főépítészi gyakorlattal rendelkező főépítész kaphatja meg, míg a Főépítészi Életmű Díj feltétele a lezárult aktív főépítészi életpálya. A díjat határon túli főépítész, egyházi és intézményi főépítész kivételesen indokolt esetben, további díjként megkaphatja.

A javaslatok benyújtási határideje a Kecskeméten, 2016. augusztus 24 - 26 között megrendezésre kerülő XXI. Országos Főépítészi Konferencia időpontját figyelembe véve június 30.

Amennyiben a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozására javaslatot kíván tenni, kérem, hogy azt a javasolt személy szakmai munkásságának részletes bemutatásával és szöveges indoklással 2016. június 30-ig juttassa el az Országos Főépítészi Kollégium Titkárságára e-mailben vagy postai úton.


E-mail cím: foepiteszek@foepiteszek.hu,
Postacím: Salamin Ferenc, Országos Főépítészi Kollégium, 1024 Bp. Margit krt. 5/a.


A Díj alapító okirata, a „Főépítészi Életmű Díj”-ban és "Az Év Főépítésze Díj"-ban részesültek névsora a www.foepiteszek.hu weboldalon a „Főépítészek” főmenü, Főépítészi díj menüpont alatt megtalálható.


Budapest, 2016. május 30.


Salamin Ferenc
az Országos Főépítészi Kollégium elnöke

Címkék: Az Év Főépítésze Díj, Főépítészi Életmű Díj