Fogyóban a lendület a hazai magasépítéseknél
EBI Építésaktivitási Jelentés – 2018. 2. negyedév
buildecon 2018.09.04.
A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint, bár 2018 első felében az építőipar összességében növekedést mutatott, az építési fázisba lépett magasépítési projektek esetében mérséklődés volt tapasztalható, mely elsősorban az előző félévekhez képest lényegesen kisebb összegben elindított társasházi lakás kivitelezéseknek köszönhető.

A hazai építőipar tovább szárnyal

A 2017-es rekord évet követően 2018 1. felében is folytatódott a hazai építőipar szárnyalása. 2018 első félévében a 2017-es év mind a két félévét jellemző összeget megdöntötte a 6 hónap alatt megkezdett kivitelezési munkák összértéke, ami megközelítette a 1300 milliárd forintot. 2017 azonos időszakához képest 15 %-os bővülés volt megfigyelhető folyó áron, az első negyedév 667 milliárdja után a második három hónap során 622 milliárd forintot tett ki az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés-mutatója. (1.ábra)

Visszaesés a magasépítéseknél

2018 első felében 550 milliárd forint értékben kezdődtek kivitelezési munkák a magasépítési szektorban, mely 2017 mind a két félévénél alacsonyabb értéket jelentett. Az első negyedéves közel 270 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés mutató után a második negyedév során 273 milliárd forint összegben léptek építési fázisba beruházások.

A magasépítéseken belül az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés mutatójának csökkenése a lakásépítési szektorban és a nem lakáscélú magasépítések esetében is megfigyelhető volt, utóbbiakat azonban sokkal mérsékeltebben érintette. Összesen közel 400 milliárd forint értékben, az első negyedév 190 milliárd forintja után a második negyedévben 206 milliárd forint összegben indult el nem lakáscélú magasépítési projektek kivitelezése.

Elkezdődött például a REHAU-Automotive újhartyáni autóalkatrész gyártó üzemének valamint az Airport City Logisztikai Park EF épületének építése illetve a B.Braun Medical telephelyének munkálatai is Gyöngyösön. De a kivitelezők több nagyobb léptékű irodaépítésbe is belefogtak, mint például a Nordic Light Trio, vagy a Váci Greens E épülete illetve kezdetét vette a Szervita Square irodaház kivitelezése is.

A mélyépítések lendülete megmaradt

A már eddig is rekordokat döntögető mélyépítési szektornak még egy fokozattal sikerült nagyobb sebességre kapcsolnia. 2018 első féléve során 740 milliárd forintos összegben indultak el mélyépítési kivitelezési projektek, vagyis az összeg meghaladta az eddigi rekordnak számító 2017-es év mind a két féléves Aktivitás-Kezdés mutatóját, sőt az eddigi legmagasabb értéknek számító 2014 első félévit is sikerült megdöntenie. Az első negyedévben 390 milliárd forint összegben a második negyedévben pedig közel 350 milliárd forintból indultak el építkezések a szektorban.

A bővülés motorját továbbra is az út- és vasútépítések jelentik, az első félévben a több mint 538 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés mutató megközelítette 2017 teljes évet jellemző összegét. Ebben elsősorban az első negyedéves rekord érték játszotta a jelentős szerepet, de a második három hónap során is több mint 230 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési projektek, ami az elmúlt évek negyedéves Aktivitás-Kezdés mutatóit vizsgálva szintén az egyik legmagasabb összeget jelentette.

Elkezdődött például az M44-es autóút harmadik – Kondoros és Békéscsaba közötti – szakaszának építése, az M8-s gyorsforgalmi út Körmend és Rábafüzes közötti szakaszának beruházása, az M0-as déli szakaszának felújítása, valamint az M4-es Cegléd és Abony közötti szakaszának építése.

Közép-Magyarország veszített a sebességéből

Közép-Magyarország részesedése a megkezdett kivitelezési munkákból ugyan a 2018 első féléves eredmények alapján még továbbra is meghaladja a korábbi éveket jellemzőt, ugyanakkor hosszú idő után először mutatott csökkenést. Az első hat hónap során az elindított beruházások 42 %-a kötődött a területhez. A csökkenés főként a második negyedévben volt jelentős, amikor már csak a kivitelezési munkák 37 %-a indult el a Közép-Magyarország régióban. Az előző évekhez képest az idei év első hat hónapjában a nyugati régiók jobban teljesítettek, bár ez elsősorban az első negyedévben elindult kivitelezési munkáknak volt köszönhető. (2.ábra)

Mint korábbi jelentésünkben írtuk, közel 52 milliárd forintos bekerülésű értékű az első negyedévben megindult M85 gyorsforgalmi út továbbépítését célzó beruházás, Csorna II.–Pereszteg–Sopron kelet–Sopron országhatár helyszínekkel, szintén elindult a 76. számú főút M7-es autópálya és Keszthely közötti szakaszának építése, valamint az M15 autóút M1 autópálya–Rajka országhatár közötti részének építése.

Az EBI Építésaktivitási Jelentésről

A kutatás módja a projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozása, célja pedig, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

A cikket írta: Tancsics Tünde, ELTINGA

Címkék: EBI Építésaktivitási Jelentés, magyar építési piac, magyar építőipar, projektinformáció