Földbe zárt kincseink
Szeptemberben ismét megrendezik a Kulturális Örökség Napjait
droID 2015.07.14.
Földbe zárt kincseink címmel tette közzé az idei Kulturális Örökség Napjai (KÖN) felhívását a rendező Forster Központ. Ebben az évben a 200 éve született Rómer Flórisra, a magyar régészet atyjára és a régészetre fordít kiemelt figyelmet a szeptember 19-20-án megrendezendő program.

A felhívásra azok jelentkezhetnek, akik értékes épületeiket szívesen megnyitnák a nagyközönség előtt, illetve abban vezetést tartanának, esetleg sétát is szerveznének. A központi téma mellett a szervező Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ nem feledi a 150 éve született Róth Miksa üvegfestő és mozaik művészt sem, hiszen 2015-öt az Európa Tanács az ipari és technikai örökség évévé, az ENSZ és az UNESCO pedig a fény évévé nyilvánította. Kiemelt figyelmet kap továbbá Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter születésének 140., Apor Károly, Veres Pálné, Chernel István, Csók István, Orczy Emma születésének, Semmelweis Ignác, Jósika Miklós és Görgey Artúr halálának, a II. világháború befejezésének 70. évfordulója, valamint – mivel idén is folytatódnak az ahhoz kapcsolódó programok – az I. világháború 100 éves évfordulójához köthető rendezvények.

A Kulturális Örökség Napjai szervezői szeptember 15-ig várják a helyszínek jelentkezését. Az augusztus 15-ig regisztrálók programjai az országos programfüzetbe is bekerülnek, az ezt követően jelentkezők rendezvényei azonban csak a honlapon (www.oroksegnapok.hu) lesznek láthatók.

A KÖN a nyilvánosság elől elzárt vagy csak korlátozottan látogatható épületek megnyitásán keresztül ismerteti meg a nagyközönséggel az épített örökség értékeit, számos csatlakozó rendezvénnyel, tematikus sétával fűszerezve azt. Tavaly például kitárta kapuit a Fővárosi Törvényszék, a Károlyi-Csekonics Rezidencia, és először csatlakozott a programhoz a Nemzeti Kulturális Alap székháza, vagy éppen az egykori veszprémi várbörtön.

A kezdeményezés Franciaországból indult, 1991 óta European Heritage Days néven pedig az Európai Unió saját rendezvényeként tartjuk számon, amelyet a közösség határain kívül is megtartanak, ahhoz évről évre immár 50 európai ország csatlakozik. Hazánk a 90-es évek elején tartotta meg első ízben a Kulturális Örökség Napjait, amely országos méretűvé 1998 óta vált.

Tavaly országszerte és a határainkon túlról 346 helyszín jelentkezett, a Kulturális Örökség Napjaihoz csatlakozva 173 rendezvényt és 129 sétát tartottak. Az ingyenes rendezvény látogatói számát ugyan nem mérik a szervezők, a visszajelzések alapján mintegy 80 ezer látogató indult útnak a különböző programokra, amelyeket helyi szervezők biztosítottak önkéntes munkában.

A KÖN remek lehetőség arra, hogy a kisebb települések is megismertessék örökségüket és önmagukat, hogy az épített örökség megszerettetésén keresztül emeljék az örökségvédők számát. A jelentkezők között évről évre számos egyházi szervezet, önkormányzat, de magánszemély is megtalálható.

Az egyes helyszíneken az egységes arculatot a European Heritage Days logójával díszített zászlók és idegenvezetői jelvények segítik.

Címkék: Forster Központ, KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI, régészet, Rómer Flóris