Földből épült hétvégi ház
Födelmesi Tamás 2014.03.21.
A terület, ahol felépült az épület, rendkívül jó adottságokkal rendelkezik. E föld lakói már évszázadok óta a földből sarat, majd abból edényeket készítenek. Az építész jelmondata ez volt: vess egy pillantást a földre, érintsed meg, és élvezd. A cél pedig az volt, hogy a lakók mindennap átélhessék ezt az élményt.

Az épület egy hétvégi ház egy egygyermekes család számára. A terület, ahol az építmény elhelyezkedik, egy kis füves síkság, az óceán és a hegyek közt. A terv az volt, hogy egy épületet kell tervezni az óceán és a hegy közé, úgy, hogy az ne válassza el a kettőt, hanem észrevehetetlen legyen.

Az építész nem azt a lehetőséget választotta, hogy elrejtse az épületét a föld alá – éppen ellenkezőleg: az épület kiemelkedik belőle. De az azt körülvevő tájból építette fel, és burkolta be azt. A tető olyan, mintha csak az épült helyén kiásott fű és föld egy szinttel feljebb lépett volna.
Az épület tulajdonosa egy nagyon sűrűn lakott tókiói negyedben él, és ezért szerette volna azt, hogy hétvégenként élvezhesse a természet, a föld és a növényzet közelségét. Az ilyen, nagyvárosokban élő embereknek hiányzik a vidék és a természet, főleg, ha vidéken nőttek fel.

A födém használt betonelemekből készült, amelyek oszlopokra fekszenek fel. A fal hőszigetelést is kapott, amelyet fű és föld keverékével burkoltak be, és védtek meg a külső hatásoktól.
A tetőn élő növényzetet úgy választották meg, hogy ellenálló és szárazságtűrő legyen, de tükrözze a táj növényvilágát, összhangban legyen vele.

A belső térből mesés kilátás nyílik a tengerre és az őt körülvevő hegyekre.

A tulajdonos hétvégente eljön ide, gondozza a virágait, a növényzetet a ház körül, és élvezi a természet közelségét.

Tervező: Hiroshi Nakamura & NAP
Elhelyezkedés: Chiba, Japan
Tervezés éve: 2008

Forrás + képek: www.archdaily.com

Címkék: homlokzatképzés, árnyék, belsőépítészet, beruházás, beton, építészet, Épület, épületek, fa, fehér, föld, fű, hír, kiállítás, terasz