Füleky Zsolt a Bács-Kiskun Megyei építésznapon
Csépé 2014.10.17.
Dr. Zombor Gábor államtitkár (volt kecskeméti polgármester) kapta a Bács-Kiskun Építészetéért Díjat, Albrecht László, Horváth Szilárd és Vinczellér Zsolt az "Év Háza Bács-Kiskun Megyében 2014" díjat. Az ünnepségen röviden Füleky Zsolt helyettes államtitkár is felszólalt.
Október 16-án Füleky Zsolt építészetért és építésügyért felelős helyettes államtitkár is megtisztelte jelenlétével a kecskeméti építészeti ünnepet, helyettesével,az építészeti stratégiáért felelős főosztályvezetővel, Katona Andrással együtt. Mint rövid üdvözlő beszédében kiemelte: már az is biztató, hogy a minisztertől építészek kaptak megbízást a terület szakmai átalakítására, az építészet szerepének erősítésére.
A zsűri elnöke, Bálint Imre Ybl-díjas építész mutatta be a helyszínen kiállított tablók segítségével a díjazott munkákat. Családi ház kategóriában Albrecht László Kiskunfélegyháza, Dobó u. 11. sz alatti épülete nyert, középület kategóriában Horváth László Kecskemét, Őz u. 8. sz. alatti magánbölcsődéje, egyéb kategóriában Vinczellér Zsolt Denevér-tornyok projektje a Kiskunsági Nemzeti Parkban. (A zsűri tagja volt még Mónus János és Dévényi Tamás Ybl-díjas építész.)
Rausch Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke pohárköszöntőjében szintén az építészeket bátorította: tervezési munkák lesznek, és ezeket továbbra is építészek fogják tervezni, ráadásul a jövőben a gondosabb, többlépcsős pályáztatásnak köszönhetően kevesebb lesz a ki nem fizetett vázlat- és koncepcióterv.
Címkék: