Az újjáépülő József főhercegi palotával gazdagodik a budai Vár
Látványtervek
Java 2020.10.09.

A Nemzeti Hauszmann Program keretén belül korhűen rekonstruálják József főherceg egykori Szent György téri palotáját, a neoreneszánsz kerttel és az udvari istállóval együtt. A súlyosan sérült, palotát 1968-ban bontották le. Az újjáépítés a tervek szerint jövőre kezdődik.

Teleki József főispán egy katonai árverésen jutott hozzá ahhoz a foghíjtelekhez, melyre 1789-ben bérházat építtetett. Miután ő maga sosem lakott ott, 1816-ban a magyarországi hadak főparancsnoki tisztjét átvevő Ferdinánd főherceg beköltözött a falai közé, de 1850-től már a királyi kancellária hivatalait találjuk itt. József főherceg 1892-ben vásárolta meg a kincstártól az épületet, amelyet aztán Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján historizáló stílusban építettek át. 1906-ra készült el a neobarokk palota, melyhez franciakert és (lovas)kocsigarázs is tartozott.

A mostani újjáépítés után a palota funkcióját tekintve irodaház lesz, külső falszerkezete, díszei és a belső, reprezentatív termei az eredeti épület hiteles másaiként épülnek újjá. A mai kornak megfelelően tartószerkezete vasbetonból készül, és az irodaként használt helyiségek modern dizájnt képviselnek majd. Legszebb terei – az üvegtetejű díszlépcsőház és a két emelet magasságú elegáns bálterem – rendezvényeknek is helyszínt biztosíthatnak majd, és a visszaállított reprezentatív terek a nagyközönség számára is nyitottak lesznek. A József főhercegi palota neoreneszánsz kertjét egykor a Szent György tér felől egy díszes, árkádos fal és a hozzá csatlakozó két pompás kapuépítmény határolta, ezek is korhű formában épülnek újjá. Hasonlóképpen visszaépül a telekegyüttes Fehérvári rondella felőli végén álló egykori udvari istálló épülete is. Szintén újjáépítik a várfal alatti, jelenleg felújítás alatt álló Ybl-támfal II. világháború után elbontott részeit is. Innen, vagyis a Nyugati várkertek alatti részről nyílik majd a beruházás másik fő eleme, a több mint háromszáz férőhelyes Várgarázs III., amely a Várban lakók, dolgozók és a látogatók autóinak is helyet biztosít majd, ezenkívül az épület gépészeti berendezéseit (például a hűtőközpontot) is ide rejtik. 

Fotók és látványtervek: Várkapitányság NZrt.
Forrás: We Love Budapest

Címkék: