Grandiózus tervek Budapesten
sebesp 2017.10.26.
Szívet melengető híreket jelentett be Kocsis Máté, Budapest VIII. kerületi polgármestere a volt Józsefvárosi pályaudvar, illetve a korábbi kínai piac területének fejlesztéséről. Sportcentrumot és strandot álmodnak a rozsdaövezet helyére egy grandiózus terv keretében.

Nagyszerű híreket jelentett be Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere a holokausztnak emléket állító Sorsok Háza mögött lévő Józsefvárosi pályaudvar, illetve a volt kínai piac 20 hektáros területének fejlesztéséről írja a Magyar Nemzet. Sok jó megállapodás és döntés született, és ha az illetékes hivatalok nem ülnének az ügyeken, akkor beindulhatna a grandiózus fejlesztés, mert a fedezet már megvan. A polgármester szerint kilátásban van egy ligetes, három-négy-öt medencés strand kialakítása, amelyet egyaránt használhatnának az V., a VI., a VII., a VIII., a IX. és a X. kerületi családok.

A Kőbányai út, Fiumei út és Salgótarjáni út által határolt terület egy részét az MTK kapná meg, hogy a Makkabi játékokra készülve bővíthesse sportközpontját. Emellett az MLSZ és a kézilabda szövetség kapna egy-egy részt (az utóbbi elnöke éppen a polgármester), továbbá strandot létesítenének.

Kocsis arról számolt be, hogy tudomása szerint a helyszín alatt olyan jó minőségű víz található, mint a Városliget alatt. Szőke László, a Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt. vezérigazgatója a napilapnak azt mondta, hogy próbafúrásokat kellene végezni ennek kiderítésére, amelynek költsége meghaladná a 100 millió forintot. A strandot egyébként 1,5-2 milliárd forintból két év alatt ki lehetne alakítani, de fontos lenne, hogy télen-nyáron hasznosítható intézményt létesítsenek.

Forrás: Napi.hu / Termálfürdő.hu

Címkék: Budapest, Sportközpont, strand