Gyalogos Duna-híddal kötik össze a felvidéki Csallóközt és a Szigetközt
d.adel 2018.02.15.
Jóváhagyta a szlovák kormány szerdán azt a javaslatot, amelynek alapján gyalogos- és kerékpáros forgalomra szolgáló új Duna-híddal kötik össze a felvidéki Csallóközt és a Szigetközt – írja az MTI tudósítója.

A hídnak a csallóközi Doborgaz (Dobrohost) és a szigetközi Dunakiliti között kell megépülnie, a kivitelezés pontos időpontjáról később születik döntés. A jóváhagyott dokumentum szerint a leendő infrastrukturális beruházás közös költségeit, vagyis magának a hídnak a megépítését a két fél – Magyarország és Szlovákia – egyforma arányban állja, s ahhoz terveik szerint európai uniós forrásokat is igénybe szeretnének venni.

Az új Duna-híd megépítésének egyik célja, hogy módot adjon a két határ menti térség - az egy természetes régiót alkotó - Csallóköz és a Szigetköz gazdasági és szociális kapcsolatainak elmélyítésére, valamint arra is, hogy a helyi turizmus fejlődési lehetőségeinek biztosításával hozzájáruljon a munkahelyteremtéshez is.

A híd megépítésének terve illeszkedik a két ország kormányainak abba a hosszú távú koncepciójába, amely néhány év távlatában a magyar-szlovák határátkelők számának jelentős számú növelését tűzte ki célul. A hídépítést az is indokolttá teszi, hogy ezen a határszakaszon igen alacsony a határátkelési lehetőségek száma, átlagosan csaknem 50 kilométerenként van erre lehetőség, míg a szlovák-magyar átlag 25, a nyugat-európai pedig 7,5 km.

A két régió összekötését néhány évvel ezelőtt még egy új kompkapcsolattal akarták megteremteni, ezt az ötletet azonban később – a műszaki megoldás előnytelensége miatt – elvetették. Az ennek helyettesítésére megépítendő híd tervét 2015-ben mutatták be.

Az akkor ismertetett tervek egy, a Duna régi medrét átszelő, 482 m hosszú, úgynevezett hárompólusú legyezőszerű híd megépítésével számoltak. Ennek az építménynek a fő űrszelvénye 130 m lenne, hídpályája pedig 25 m magasságban futna. Ennek az építménynek az akkori kivitelezési tanulmánya nettó 5 millió euró építési összköltséggel számolt.

(MTI)

Címkék: Doborgaz, Duna-híd, Dunakiliti, gyaloghíd, gyalogos híd